LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Kínlódós győzelem a kupában

A szombati bajnoki mérkőzést követően ismét a Mezőkövesdet láttuk vendégül a Nagyerdőn. A Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között a tét az volt, melyik csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a visszavágót. A kupamérkőzés azonban mindenről szólt, csak szép fociról nem, ha szabad ilyet mondanom, az egész egy kínlódásnak tűnt – minden szempontból.

Ugyanis egyik csapat sem vette maximálisan komolyan ezt a kihívást. Olyan érzésem volt a mérkőzést elnézve, mintha visszaugrottunk volna az időben a ligakupa időszakára, ahol a csapatok a “b” kerettel álltak fel és minimális kockázatot sem vállaltak, amivel veszélybe sodorhatták volna NB I-es szereplésüket. Vajon a Magyar Kupa vesztett presztízséből? Vajon a Magyar Kupa kezd nyűggé válni a csapatok számára? Hiszen a győztes az elismerésen túl csak egy olyan nemzetközi kupaindulási jogot nyer el, ami 2, 4, jó esetben 6 mérkőzést  jelent – most még az EL-ben, hamarosan pedig majd az éveken belül létrehozott harmadik számú európai kupasorozatban. Érdemes lenne elgondolkozni azon, vajon jó-e az aktuális lebonyolítási rendszer, a csapatok kellően motiváltak-e az MLSZ által, hogy erre a versenysorozatra is koncentráljanak.

Hiszen most is azt láthattuk, hogy a bajnokság két középcsapata egy klasszikus edzőmeccsként fogta fel a találkozót. A Mezőkövesd a teljes cseresorát hozta el Debrecenbe (egyik kezdőjátékos sem volt a szombati bajnoki kezdőjében!), a DVSC pedig szintén ott pihentetett, próbálgatott, ahol tudott. A kapuba Kosicky, a védelem két oldalára Barna és Bényei kerültek, közöttük pedig Kinyik és Szatmári kezdett. A csatáraink alacsony hatékonysága és a középpályássorunk lyukassága miatt játékrendszert is módosítanunk kellett: a megszokott 4-4-2-t gyakran a 4-3-1-2-es hadrend váltotta fel, középen Haris mellett Kusnyír és Csősz játszott. Előttük a sérüléséből visszatérő Bódi játszott, a két támadó pedig az Avdijaj-Damásdi páros lett.

A kezdőcsapatokat látva kijelentettük, hogy két fontos tényezőnek kellene ma este megtörténnie: nem szabad gólt kapnunk és gólt kell szereznünk. Ha ez megtörténik, az megfelelő eredmény lesz. Végül így is lett. Borzasztó első félidő után (amikor sikerült a hétvégéhez hasonlóan ismét lesgólt szereznünk) Zsóri lépett pályára a nagyon gyenge napot kifogó Csősz helyére, és a sokadik beadási kísérletünk után Dani érkezett a hosszún, hogy közelről gólba juttassa a labdát. 1-0-ra vezettünk és voltak további lehetőségeink, de ezek rendre kimaradtak, a beadásaink többsége katasztrofális volt, és csak néha-néha láttunk labdarúgásra emlékeztető jelenetet. Alibijáték semmiképp sem volt egyik csapat részéről sem, de a Mezőkövesd ismét csak az utolsó percekre gyújtotta be a rakétáit, ami kevésnek bizonyult. Még úgy is, hogy a 89. percben Kinyiknek kellett a gólvonalon blokkolnia egy lövést.

Így végül mindenki szomorkodhatott. Mi azért, hogy nem intéztük el egy meccsen a továbbjutást, a kilátogató nézők azért, mert csak ritkán láthattak labdarúgásra emlékeztető pillanatokat, a Mezőkövesd pedig azért, mert a hétvégéhez hasonlóan most sem tudtak értékelhető támadójátékot bemutatni, így az oly fontos idegenbeli gólról lemaradtak. A magyar foci követői pedig azért, mert ismét csökkent a magyar labdarúgásban bizakodók lelkesedése, miközben az 1910-ben alapított Magyar Kupa ezzel tovább veszített szépségéből és presztízséből.

Játékosok értékelése:

Kosicky (0) – nem sokszor kellett játékba avatkoznia. Nem éreztem teljesen magabiztosnak és az utolsó percekben nagyot hibázott, amikor kipattant róla a labda.

Barna (4) – továbbra is azt látom rajta, hogy nem NB I-re kész játékos, helyezkedési és védekezési hibák sokasága jellemzi. A gólpasszáért ennek ellenére hatalmas taps jár. Szatmári (5) – a legjobb védőnk volt az este során, magabiztosan játszott. Kinyik (5) – többet hibázott, mint megszoktam tőle, de aztán igyekezett javítani magán. Hihetetlen nagyot mentett az utolsó percekben. Bényei (3) – mintha azt sem tudta volna, hol jár, fel-alá rohangált, nehezen bírt Moutarival.

Csősz (3)  – borzasztóan gyenge volt, sajnos nem tudok pozitívumot mondani róla, hátráltatta a csapatot, cseréje jogos volt. Haris (5) – ugyanaz a küzdés jellemezte, mint mindig, hol jó, hol gyenge megoldásokkal párosítva. Kusnyír (4) – az első félidőben megijedtem, sosem láttam ilyen rosszul focizni. Szinte az összes beadása átszállt mindenkinek és a szűrési feladatait sem látta el jól, gyakran eladta a megszerzett labdákat. A második félidőben már értékelhetőbben játszott, voltak szép megoldásai. Bódi (5) – átlagosan játszott, de rajta látszott az igyekezet.

Avdijaj (3) – egy-két jó labdamegtartáson túl igazán sokat nem csinált. Damásdi (4) – már az első félidőben úgy tűnt, fáradt, és bár végül végigjátszotta a mérkőzést és voltak jó megoldásai, most ő sem brillírozott.

Cserék: Zsóri (7) – győztes gól mellé egy-két szép csel és indítás is belefért ma neki. Öröm volt nézni a sprintjeit. Nálam ő a meccs embere. Varga (4) – ő javult kicsit a hétvége óta, bár a mérkőzés végéhez közeledve többször ismét önző volt, és néha igen pontatlan passzt adott, de rendesen visszazárt védekezni. Pávkovics (0) – az utolsó percekre állt be Bódi helyére.

Végeredmény: DVSC – Mezőkövesd-Zsóry: 1-0, Gólszerző: Zsóri Dániel (’58.)

  
—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Aki nem látta a mérkőzést, nem sok mindent veszített, a csapatunk ma nem funkcionált csapatként, de aki pályára lépett – még akkor is, ha olykor hibázott – az igyekezett, amit értékelek. Andó-Szabó ma is olyan arcát mutatta, mintha szándékosan utazna a DVSC-re, Zsórival szemben különösen tisztességtelenül viselkedett és a lapokat is úgy osztogatta, mintha fogalma sem lett volna a játék szabályairól.

Ha a szombati találkozón kiemeltünk egy apró jelenetet Varga játékából, tegyük meg most ugyanezt Zsórival is. Az alábbi jeleneten az látható, ahogy egy kontratámadást végigkövet, a saját tizenhatosától indulva, megelőzve a Mezőkövesd teljes középpályás sorát és érkezve a hosszúra egy esetleges beadásra. Milyen érdekes, pár perccel később egy hasonló helyezkedés és a védője mellől való gyors elszakadás eredménye lett a vezető- egyben győztes találatunk. Na valami ilyesmit várunk el a játékosainktól.

A győzelemnek abszolút lehet örülni, az eredmény itt most mondhatni szinte tökéletes és megalapozta, hogy megfelelő visszavágót követően ismét elődöntőbe juthassunk. De a klubunk nem kápráztatott el minket. A helyszínen semmi nem hirdette, hogy bizony újabb szülinapot ünneplünk, a pontos nézőszámot egymás után másodjára nem láthattuk a kijelzőn (ilyenre soha korábban nem volt példa, ha nem csal az emlékezetem), a felforgatott csapatunktól pedig jó csapatjátékot talán nem is remélhettünk. De talán ezeknél is fontosabb a végeredmény: 1-0. Ez megmarad majd a krónikákban – a többit pár nap alatt könnyen elfelejtjük.

Hajrá,  Loki!
Csibu

Borítókép: haon.hu, Kovács Péter fotója