LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Revansra készen

Miután támadóposzton ezer sebből vérző csapatunk részben letudta a „matyóföldi napokat”, nem dőlhetünk teljesen hátra, hiszen hétvégén egy nagyon fontos, mondhatni hatpontos összecsapás vár ránk kedvenc ellenfelünk, a Diósgyőr ellenében.

A cél természetesen a három pont megszerzése, az azzal járó presztízs és nem utolsó sorban az őszi miskolci gyalázatos vereségünk miatti visszavágás lehetősége. Azonban óva intenék mindenkit, attól, hogy a kövesdiek ellen jól teljesítettünk, nehogy elbízzuk magunkat. Bár a DVTK utóbbi néhány mérkőzése (Fradi és Újpest ellen 12 kapott gól) alapján azt hihetnénk, hogy átjáróház volt a védelmük, nem szabad, hogy ez megtévesszen minket. Legutóbb ugyanis nagy csatában győzték le kiesési rangadón a Puskás Akadémiát Hasani góljával, így viszonylag jó szájízzel készülhetnek a Loki elleni mérkőzésükre a 10. helyezett borsodiak. Mint ahogy a tabella is mutatja, a kiesés ellen küzdenek Fernando Fernandez tanítványai, így számukra is igen nagy téttel bír majd a mérkőzés, hiszen a 11. helyezett Kisvárda csak két pontos hátrányban van hozzájuk képest, emiatt szinte folyamatosan nyomás alatt játszanak hétről hétre.

Hasonlóan fontos 90 perc elé nézünk mi is. Legutóbb a Mezőkövesd gárdáját fektettük két vállra gyengécske támadójátékkal, de annál nagyobb csapatmunkával és lelkesedéssel, így a Honvéd és az Újpest botlásának is köszönhetően újra a dobogón állunk. Ez azonban könnyen változhat, így annak érdekében, hogy ott is maradjanak a cívisek, a hátralévő fordulókban még győzelmekre lesz szükség. Ehhez pedig a Diósgyőr mondhatni ideális ellenfél lehet számunkra, ha csak nem leszünk adakozó Szent Loki szerepében. Reméljük, hogy egy ilyen rangadón, ahol az átlag 2-3 ezer embernél több szurkoló szokta tiszteletét tenni a stadionban (és a hangulat is az átlagosnál jóval jobb szokott lenni) ettől eltekintünk és behúzzuk a győzelmet. Herczeg András is nyilvánvalóan a három ponttal lenne elégedett a lefújás után. A keleti rangadó előtt számunkra jó hír, hogy Bódi Ádám vállalni tudja a játékot, ami nagyon nagy fegyver lehet számunkra, főleg az életveszélyes szögletei és pontrúgásai miatt. Ugyanakkor Avdijaj, Bereczki, Cikos és Tabakovic játékára nem számíthat Herczeg András. Utóbbi viszont nyári keresztszalag sérülését követően már hamarosan csatlakozhat a többiekhez.

Ahogy a címben is szerepel, revansra vágyunk mi Loki szurkolók, hiszen a tavaly őszi gyalázatos 1-0-s vereség után csak akkor fogunk tudni könnyebben felejteni, ha most sikerülne győzni. Itthon ez általában sikerülni is szokott az elmúlt évtizedben. A 19:30-kor kezdődő mérkőzést Berke Balázs fogja vezetni, az M4 Sport élőben közvetít.

HAJRÁ LOKI!