LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Újra oroszlánbarlang leszünk?

„Oroszlánbarlang lett végre Debrecen” – talán mindenki emlékszik a régi Loki indulóra, amelyben elhangzik ez a rész, ami a hazai pályánkat, az egykori Oláh Gábor utcát egyfajta bevehetetlen erődként aposztrofálja. Nos, talán ott még nem járunk, de tény, hogy a csapat eddig igen nagy hatékonysággal gyűjtögeti hazai pályán a kötelezőnek számító bajnoki győzelmeket, amit megfejeltek a srácok a jelenlegi listavezető Ferencváros legyőzésével is február közepén.

Ezt az utat kellene folytatni szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban, ahol a nemrégiben edzőváltáson átesett MTK ellenében tehetnek egy remélhetőleg sikeres kísérletet mindhárom bajnoki pont begyűjtésére a piros-fehérek. Ez azért is lenne fontos számunkra, mert idegenben igen kellemetlen ellenfelek (Budapest Honvéd, Újpest, Ferencváros) ellen kell majd pályára lépni, így nem ártana bespájzolni az egységekből, ha szeretnénk az utolsó pillanatig versenyben lenni a dobogóért. Plusz jobb olyan tudatban pályára lépni hétről hétre, hogy nem kell az alsóházat figyelgetve izgulnunk, hanem saját kezünkben van a sorsunk.

Ezt azonban kimondani és legépelni nyilván könnyebb, mint kivitelezni, de ne legyen kétségünk afelől, hogy a vasutasok otthon szeretnék tartani a három pontot. Herczeg András a találkozó előtti nyilatkozatában kiemelte, hogy a keddi Mezőkövesd elleni sikeres továbbjutás után kulcsfontosságú lehet, hogy hogyan sikerül a csapatunk regenerációja, hiszen frissesség szempontjából az MTK-nál az előny, mivel ők a héten nem játszottak. A pillanatnyi forma alapján viszont a Loki egy paraszthajszállal jobban áll, hiszen a legutóbbi 5 bajnoki találkozójából a fővárosiak mindösszesen egyszer, míg a Loki két alkalommal nyert. Ezt az egy szem sikerét a Feczkó Tamást váltó, korábban Nyíregyházán és Soroksáron is megforduló Lucsánszky Tamással érték el a kék-fehérek a múlt héten Diósgyőr ellen hazai környezetben.

Az előző két haza mérkőzésünket egyaránt 1-0-ra nyertük meg a Mezőkövesd és a Diósgyőr ellenében. Ezt követően viszont nagy csatában 2-1-re kikaptunk a VIdeoton otthonában, így lecsúsztunk a dobogóról. Annak érdekében tehát, hogy legyen esélyünk újra a dobogót ostromolni, elengedhetetlen lenne egy győzelem az MTK ellen. Ha igazak a hírek, akkor ezúttal összes kulcsemberére tud majd számítani Herczeg András. Egyedül Haris Tabakovic és Bereczki Dániel végez rehabilitációt. A két csapat idei találkozóit figyelembe véve is kijelenthetjük, hogy jobban állunk, hiszen ősszel Debrecenben 3-1-es hátrányból felállva pontot mentettünk egy emlékezetes, gólokban gazdag találkozón, míg a Hidegkutiban Varga Kevin góljával 1-0-ra győzni tudtunk. Jó lenne ezt a két meccset ötvözve gólokban gazdag mérkőzést játszani Loki sikerrel a végén.

Egy szó, mint száz, ha tudnánk tartani ezt a tendenciát a bajnokság végéig, hogy a hazai meccseinket kivétel nélkül megnyerjük (ami szerintem nem tűnik lehetetlen küldetésnek), akkor talán újra rászolgálna a csapatunk otthona, a Nagyerdei Stadion az oroszlánbarlang titulusra. A mérkőzés játékvezetője az a Kassai Viktor lesz, aki idén már két mérkőzésünkön is főszerepet játszott, hiszen a Kisvárda és PAFC ellen is vereséget szenvedtünk, többek közt az ő vitatható ítéleteinek hála. Remélhetőleg most ez a tendencia is fordul…

HAJRÁ LOKI!