LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Kusnyír is kevés volt a győzelemhez

Szombaton nem csak a felnőttcsapat mérkőzött meg az MTK-val, ugyanis az egyik kiemelt korosztálynak számító U19-es bajnokságban is megmérkőzött a két együttes. A mérkőzés pikantériáját az is adta, hogy a 19 évesek utánpótlás bajnokságában ez a két klub állt a tabella élén: a listavezető kék-fehéreket négypontos lemaradással követik a mieink. Igazi rangadót rendeztek tehát Pallagon, melyet most kivételesen a helyszínen tekintettünk meg, így egy rövid tudósítás következik a találkozóról.

Röviden pár szót arról, hogy mit is jelent az, hogy kiemelt korosztály, illetve miért számít annak az U19-es bajnokság. Egyrészről ez az utolsó lépcsőfok a felnőttfutball előtt, hiszen a korábban létező U21-es, illetve U20-as korosztályt már évek óta megszüntették, ezzel nem titkoltan az volt a célja az MLSZ-nek, hogy az U19-et kinövő játékosok minél hamarabb belekóstoljanak a felnőtt futballba, és 20-21 éves korukra már NB I-es rutinnal rendelkezzenek. Immár két éve annak, hogy az MLSZ új bajnoki rendszer mellett tette le a voksát az utánpótlásban. Az élvonalbeli csapatok létszámának csökkentésével, illetve a három kiemelt korosztály (U19, U17, U16) egységesítésével kiélezett küzdelem zajlik a helyezésekért a nyolc legeredményesebb bázis között. A kiesést-feljutást illetően a két fiatalabb korosztály játszik fontos szerepet, az összesített utolsó búcsúzik, míg a leggyengébb, nem kieső U17-es csapat osztályozót játszik. Tulajdonképpen az együttesek negyede kieshet – a búcsúval pedig tehetséges játékosokat, no meg milliókat veszíthet az adott klub (forrás). Az U19-es korosztálynak pedig azért is van kiemelt szerepe, mert az UEFA által életre hívott Ifjúsági Ligában (tulajdonképpen a Bajnokok Ligája megfelelője utánpótlás szinten) ezen korosztály bajnokcsapata képviselheti hazánkat.

A DVSC célja nem lehetett más, mint ezt a találkozót megnyerve közelebb kerülni a fővárosi alakulathoz, míg a kék-fehéreknek a két együttes közötti különbség növelése volt a célja. Az MTK-ban több, NB I-es meccsel is rendelkező játékos is szerepet kapott (a korábban Debrecenben nevelkedő Bidzilya Anton, illetve Banahene Nasiru Zakari és Varju Benedek is pályára lépett már idén NB I-es mérkőzésen), valamint olyanok is, akik az U17-es válogatottban játszottak nemrég: Zuigéber Ákos nevét például sokan megjegyezték a múlt héten rendezett U17-es Európa Bajnoki selejtezőtorna után, a fiatal támadó Norvégia és Bosznia ellen is győztes gólt szerzett, ezzel a két győzelemmel pedig csoport másodikként kijutott a májusban Írországban rendezendő 16 csapatos kontinensviadalra a válogatott.

A mieink kezdőjében is akadtak ismerős nevek, több játékosunk is visszajátszott ezúttal a megye I-es csapatból, illetve Kusnyír Erik személyében a felnőtt csapatból is. Erik egyébként a legtöbb NB I-es meccsel, ezáltal a legnagyobb rutinnal rendelkező játékos volt a pályán lévők közül. Szatmári Csaba vezetőedző a Kovács Péter – Lakatos Benjámin, Kovács Róbert, Szabó Kornél, Bene Ádám – Sármány Kristóf (Juhász Martin), Kusnyír Erik, Szabó Árpád – Gyönyörű Gergő, Barna Viktor (Burai Erik), Pintér Ádám kezdőnek szavazott bizalmat. A mérkőzést egyébként az MTK és a DVSC felnőtt csapatának teljes szakmai stábja is a helyszínen tekintette meg.

A játék délben, Modes Ottó Péter sípszavára indult. A mérkőzés elején inkább a tapogatózás látszott, egymás ellenszerét keresték a csapatok, a mieink többször is hadrendet váltottak mérkőzés közben. A középpályán és az egész mezőnyből is kimagaslott Kusnyír a teljesítményével, noha sok pontatlan ívelése is volt a támadó harmadban, amit már láthattunk tőle az NB I-es meccseken is. Az első nagy helyzetre 15 percet kellett várni, egy középre ívelt szögletet Szabó Árpád fejelt kapura, amit az MTK hálóőrének nagy bravúrral kellett a léc fölé tornászni. A fővárosi csapatnak több helyzete volt, de legtöbbször Lakatos Benjámin (a korosztály egyik legnagyobb tehetsége, egyúttal a csapat kapitánya), vagy a mérkőzésen jó teljesítményt nyújtó debreceni védőpáros tisztázott az utolsó pillanatban.

A félidei fordulást követően ismét a debreceni csapat előtt adódott egy nagy lehetőség, egy szögletet követően a hosszún érkező Lakatos Benjámin a földre fejelt, de így sajnos a felpattanó labdát az MTK kapusa a kapu fölé tudta tolni. Szűk negyedórával később ismét a DVSC lehetett volna eredményes, mikor is Barna Viktor ugyancsak fejjel veszélyeztette a vendégek kapuját egy pontrúgást követően, de a játékszer centikkel kerülte el a kapu jobb sarkát. Ezt követően átadtuk a területet az MTK-nak, akik próbálták kihasználni az előttük adódó lehetőségeket, de mind a két belső védőnk, mind pedig Kovács Péter remekül állta a rohamokat. A végeredmény így nem változott, gól nélküli döntetlent hozott a rangadó, így nem tudtunk zárkózni a listavezető kék-fehérekre. Mind a két csapat nagyon sok hibával és pontatlansággal operált a pálya támadó harmadában, szinte nem volt 3-4 egymást követő jó passz vagy átadás, ami ne az ellenfélhez, vagy a játékterületen kívül került volna. Mindezen túl helyzetekben gazdag mérkőzést és jó védőmunkát lehetett látni, megérdemelten osztozkodtak az egy ponton a csapatok.

A játékosok értékelésére nem térnék ki külön, mivel nem látjuk őket meccsről meccsre, egyetlen mérkőzés alatt pedig nehéz objektív véleményt alkotni. Viszont az már látszik, hogy kik azok, akiktől lehet várni, hogy a jövőben az NB I-es csapatunkat segítsék. Elsősorban megemlíteném a felnőtt csapatból is ismert Kusnyír Eriket, aki végigjátszotta a mérkőzést, amit jó játékkal hálált meg: egész meccsen végigrobotolt a középpályán, noha több ívelése és passza nem sikerült a legjobbra, és nem talált társat. A két belső védőben, név szerint Kovács Róbertben és Szabó Kornélban is lehet potenciál, nagyon sok MTK helyzet rajtuk halt el és emiatt nem tudtak a vendégek gólt szerezni. A támadók közül talán Sármány Kristófot és Barna Viktort lehetne kiemelni ezen meccs alapján, ellenben a felnőtt csapatban már bemutatkozó, az Ajka elleni kupameccsen győztes gólt szerző Pintér Ádám érzésem szerint most nem játszott jól.

Több meccset kellene végignézni ahhoz, hogy mélyrehatóbb véleményt lehessen alkotni, de a fent említett játékosoknál egy meccs alapján is látszott, hogy idővel lehet helyük a felnőtt csapatban. Reméljük, hogy sikerül majd annak idején megragadniuk a lehetőséget, ha  felnőttcsapat keretébe kerülnek.

Hajrá Loki!

Sammy

(fotók: Sándor Károly Labdarúgó Akadémia Facebook)