LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Szorongassuk meg a bika tökét!

Hiszen a Kukszit már úgyis kivertük… 🙂 De komolyra fordítva a szót, most csütörtökön az Európa Liga második selejtezőkörében egy topligás csapat, nevezetesen a Serie A-ban szereplő Torino FC lesz az ellenfelünk. Amennyire bántam azt személy szerint pár hete, hogy az AS Roma helyett “csak” a Toro jut nekünk, úgy a meccshez közeledve egyre jobban érzem azt, hogy nem biztos, hogy rosszul jártunk a cserével. Nézzük meg, hogy miben bízhatunk, mik lehetnek az esélyeink a bordómezes csapat ellen.

A Torino elleni meccs előtt a szurkolókon kétféle szemlélet, hangulat figyelhető meg, jellemzően a két véglet: az egyik tábor szerint semmi esélyünk a topligás csapat ellen, jobb, ha ki sem állunk. Míg ott a másik oldal, aki szerint nem jelenthet gondot az olasz gárda kiejtése, mert úgyis lebecsülnek minket, a fociban bármi megtörténhet, a labda gömbölyű… Mi nem tartozunk egyik tábor közé sem, sokkal inkább az aranyközéputat képviseljük: tisztában vagyunk az esélyekkel, a két csapat ereje közti különbséggel, mégsem feltett kézzel mennénk bele a párharcba. Jellemző, hogy mindkét véglet képviselői megtaláltak minket az elmúlt napokban: az egyik fórumon megkaptuk, hogy mire fel tekintjük mi ajándéknak ezt a párharcot, és nem is vagyunk igazi szurkolók, mert már most feladtuk a továbbjutás esélyét. Miközben tegnapelőtt a harmadik kör sorsolása előtt kitett posztunknál a fejünkhöz vágták, hogy még a Torinón sem jutottuk túl, mire fel beszélünk mi a következő ellenfélről. Ha van sapka az a baj, ha nincs, akkor meg az. Persze tisztában vagyunk vele, hogy mindenki igényének soha semmilyen élethelyzetben nem lehet megfelelni, de valahogy a Loki szurkolók többségére épp ez a végletekben gondolkodás nagyon jellemző, és ez általában véve nem jó. Mi mindig próbáljuk a középutat képviselni, és arra törekszünk, hogy a közvéleményt is ebbe az irányba tereljük. Legyünk reálisak, ne legyünk naivak. Az egészséges optimizmus mindig kell, de közben az sem jó, ha valaki csak a rosszat és a negatívat látja mindenben. Egyébként sokszor ránk sütik a negatív jelzőt is, de én ezt továbbra is inkább realista gondolkodásnak nevezném. Az, hogy például a kupaelődöntő sorsolása után nem repdestünk az örömtől, mert a Vidit kaptuk, nem gondolnám, hogy negatív gondolkodás – sajnos az élet igazolta is a jogos félelmeinket.

Rövidke kitekintőnk után akkor rá is térhetünk a csütörtöki mérkőzésre. Az ugye ismert, hogy alapból nem a Torinóval játszottunk volna, hiszen alanyi jogon ők nem is harcolták ki a nemzetközi indulást. Normál esetben most az AS Roma ellen készülnénk (és ellenük azért tényleg helytálló lenne az ajándékmeccs kifejezés), ám a Milan visszalépése miatt a farkasok főtáblások lettek, így a bikák ugrottak be a selejtező második körébe (micsoda állatkert van ott Olaszországban… Ja, Torino másik felében meg zebrák vannak). A Torino esetében a hirtelen beugrás már önmagában egy hátráltató tényező, hiszen ők eredetileg az augusztus végi Serie A rajthoz igazították a felkészülési programjukat, így normál esetben ilyentájt kellett volna elkezdeniük a felkészülést az új szezonra. A hirtelen lehetőség viszont átírta a felkészülési programot, hamarabb kellett kezdeniük, ezáltal nehezebb volt edzőpartnereket találni – ezt mutatja, hogy jóformán környékbeli, alacsonyabb osztályú ellenfelek ellen mérkőztek meg, akiket 18-19 gólokkal vertek meg. Képzeljük el azt a szituációt, mintha a Loki a Vámospércs és Hosszúpályi elleni meccsekkel hangolódna az EL-re…

További hátráltató tényező, hogy mivel nem készültek nemzetközi megmérettetésre, így stadionjukat, a Stadio Olimpicot már kibérelték egy koncertre a mérkőzés időpontjára. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem játszanak ebben az esetben Torino másik, sokkal modernebb arénájában, az Allianz Stadiumban. Nos ez olyan kérdés, mintha azt vetnénk fel, hogy az Újpest miért nem a Groupama Arénában fogadta tavaly a Sevillát. Egyrészt elvi kérdés, a városi rivális nem szívesen adja oda a stadionját, mint ahogy a másik fél sem szívesen kéri el. Ha mégis, akkor annak megkérik az árát. Egy 40 ezres stadion pedig vélhetően indokolatlannak tűnik az EL második köráben egy magyar csapat ellen, és ezzel nem magunkat szeretném minősíteni, de Olaszországban nem valószínű, hogy nézőcsalogató lenne a DVSC vendégjátéka – pláne olyan jegyárak mellett, mint amilyenek Olaszországban vannak (erre még később rátérek). Ez hasonló kálvária, mint ami Magyarországon is van, ismert, hogy a Honvéd nem játszhatja az MTK és a Vasas stadionjában sem a következő kört, így kénytelen Győrben fogadni a Craiovát.

A Torino játékosai hétfőn már Alessandriában edzettek a tulajdonos, Urbano Cairo jelenlétében

Szóval a meccsnek a Torinótól 90 km-re lévő Alessandria városa ad majd otthont, egész pontosan a Stadio Giuseppe Moccagatta. Ezt úgy kell elképzelni, mintha nekünk Békéscsabán kellene játszanunk – a két város közti távolság, és a két stadion minősége közti különbség is hasonló léptékű. A megviselt állapotú arénát sikerült úgy összetákolnia a Torinonak, hogy 6 ezer néző befogadására lesz alkalmas, ebből 350 hely áll a vendégek rendelkezésére. Az alacsony befogadóképesség és a két városi közti távolság mellett még ráadásul igen borsos jegyárak is vannak, a legolcsóbb helyekre is 30€ a beugró (ennyibe kerülnek a vendégjegyek is), de aki a felezővonalnál szeretné élvezni az összecsapást, annak már 100 eurót (!) kell kicsengetnie. Ennyiből nálunk majdnem két szezonbérlet is kitelik. Ezek egyáltalán nem nézőcsalogató tényezők, és akkor most arról tényleg ne is beszéljünk, hogy a DVSC vendégjátéka önmagában nem mozgatja meg az olasz szurkolókat. Ettől függetlenül nem hinném, hogy azt a közel 5500 férőhelyet ne töltenék meg a hazai szurkolók, már csak azért sem, mert viszonylag ritkán adatik meg nekik a nemzetközi kupaindulás lehetősége.

A harmadik tényező, ami mellettünk szólhat, az egyrészt már következik az előbb felvetett gondolattól is – nem biztos, hogy komolyan vesznek minket. Az olasz csapatok (olasz foci fanatikusként mondom, hogy sajnos) hajlamosak könnyelműen hozzáállni az olyan párharcokhoz, ahol papíron ők az esélyesebbek. Ez nem egyedi jelenség, nagyjából az összes olasz klubcsapatra, de még a válogatottjukra is jellemző. A tulajdonosuk egyébként kijelentette, hogy addig nem erősítenek, amíg a csoportkör nem lesz meg számukra, tehát csak a selejtezők miatt nem igazolnak új játékost. Ez is jelzi, hogy ők igazán a csoportkörtől hajlandóak komolyabban venni ezt az egészet.

Az elmúlt években egyébként rendre találunk az olasz csapatok számára kellemetlenül végződött selejtezős párharcokat. Tavaly az Atalanta a play-offban vérzett el az esélytelenebbnek hitt Köbenhavn ellen (büntetőkkel estek ki), 2015-ben a Sampdoria szaladt bele csúnyán a késbe a Vojvodina ellen a harmadik körben (0-4-es zakó otthon, ami után az idegenbeli 2-0-s siker nagyon kevés volt), 2013-ban az Udineset a Slovan Liberec búcsúztatta a play-off körben 4-2-es összesítéssel. És hogy saját példát is említsek, 2010-ben a Sampdoria jóformán el sem akart utazni Budapestre a mindkét csapat számára tét nélküli utolsó csoportmeccsre, még az is felmerült, hogy bevállalják a meccs nélküli 3-0-s vereséget, ám az UEFA ebben az esetben komolyan megbüntette volna őket, így eljöttek a B csapatukkal lötyögni egyet – meg is vertük őket 2-0-ra. De 2014-ben éppen a Torino bizonyította, hogy kellő komolysággal könnyedén vehetik a selejtezőket: a harmadik körben a Brommapojkarna ellen 7-0-s, a play-off körben az RNK Split ellen 1-0-s összesítéssel jutottak tovább. Ráadásul a Torino nem túl gyakran kvalifikálja magát a nemzetközi porondra, az előbb említett 2014-es évet megelőzően 1993-ban (!) mérettették meg magukat a hajdani KEK-ben. Csupán ebben tehát, hogy majd félvállról veszik az összecsapást, blődség lenen bízni a részünkről – előfordulhat, de erre nem alapozhatunk.

“- Van egy házam Alessandriában, talán egyszer eljössz.
– Talán…
– Talán szólsz előtte pár nappal, hogy kibővíttessem az ülőhelyeket.
– Oké!
– Talán hozol piros mezt is, hogy többféle étterembe is elmehessünk!
– Viszek piros mezt!”
Avagy ne járjunk úgy, mint Peter Griffin! (Az eredeti jelentért katt ide)

Az olaszok egyébként szűkös kerettel vágnak neki a párharcnak, három kapust és 19 mezőnyjátékost neveztek: Rosati, Sirigu, Vojnovic; Izzo, Bonifazi, Ansaldi, Singo, De Silvestri, Djidji, N’Koulou, Aina, Bremer; Lukic, Baselli, Berenguer, Meite, Parigini, Rincón; Belotti, Falqué, Zaza, Millico. Jellemzően háromvédős rendszerben játszanak, a vezetőedző, Walter Mazzarri előszeretettel alkalmazza ezt a hadrendet csapatainál. A legutolsó bajnokin látott kezdőjük, és az előbb felsorolt nevezett keret alapján én valami ilyesmi kezdőt várok tőlük: Sirigu – N’Koulou, Bremer, Izzo – De Silvestri, Baselli, Lukic, Meite, Aina – Falqué, Belotti. Persze változások lehetnek, nem kizárt, hogy a csékát, Belottit például csak vészhelyzetben dobják be, ebben az esetben Zaza kezdhet elöl. A középpályán szintén beugrásra kész a venezuelai Rincón, a széleken Ansaldi, vagy a védelemben Djidji. Elég szűkös a keretük, és a fent említett játékosokat leszámítva a többiek már peremembernek számítanak. A húzónevek egyértelműen az olasz válogatottnál is számításba vett Sirigu (jelenleg Donnarumma mögött ő az Azzurri második számú hálóőre, a nyár eleji EB selejtezőkön a Milan kapusának sérülése miatt ő védett), Baselli (ő egy meglehetősen gólerős középpályás), Falqué (ő kvázi a csapat esze, irányítója), és természetesen Belotti, akit már több topcsapat is vitt volna, szintén olasz válogatott, és ő is pályán volt mindkét júniusi selejtezőn. Ha a pályára kerül, akkor Zaza is veszélyes lesz, ő is nagyon érzi a kaput.

Kíváncsi leszek egyébként, hogy miként alkalmazkodunk majd az ellenfél háromvédős rendszeréhez. Ez nem épp egy megszokott felállási forma, nagyon sok gyakorlást igényel, és nem lehet csak úgy egyik hétről a másikra ilyen hadrendre átállítani egy csapatot. Sok olyan kulcsposzt van ebben a formációban, ahová komplexebb képességű játékosokat kell betenni, különben nem lesz hatékony. A szárnyvédő poszt éppen ilyen, a legtöbb melót ezek a játékosok végzik ebben a hadrendben. Ők azok, akik gyakorlatilag alapvonaltól alapvonalig játszanak, amikor az ellenfél támad, akkor hátrahúzódva ötvédős formációt alakítanak ki, míg amikor támadásban vannak, akkor gyakorlatilag az ő feladatuk a szélek bejátszása, az oldalról érkező beadások kivitelezése. Nagyon jó erőnlétet, sebességet, és magas fokú koncentrációt igényel ez a poszt. Ezért intek óva mindenkit attól, mikor felvetődik, hogy akár a Loki is játszhatna ilyen hadrendben – nem egyszerű a történet, szerintem a mi filozófiánktól életidegen ez a stílus, és nincsenek is hozzá megfelelő embereink. De már megint nagyon elkanyarodtam. A lényeg, hogy itthon a Kispest játszik ilyesmi rendszerben már évek óta, aminek főként Marco Rossi munkássága az oka. A válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya honosította meg ezt a hadrendet anno a csapatával, amivel bajnokságot is nyert. Aztán Supka Attila sem dobta ki a játékrendszert, most pedig a szintén olasz Sannino nem meglepő módon ugyanezt viszi tovább. Szóval hasonlóban gondolkodjunk, mint amit a Kispesttől látunk, csak jobb minőségben.

A Kukesi ellen nagyon sok labdakezelési és technikai hibát vétettünk, és az már az ellenfél sutaságán múlt, hogy ebből nem kaptunk gólokat – emlékezhetünk, hogy a debreceni odavágón is mennyi és mekkora helyzetei voltak az albánoknak, a visszavágón meg ugye a kapusunk volt a meccs embere. Az ilyen elemi hibák egy ilyen szintű csapat ellen nem férnek bele, ez nem újdonság. Sokkal összeszedettebb és koncentráltabb játékra lesz szükség a csapattól. Nem férnek bele Szatmári bénázásai, Ferenczi helyezkedési hibái, Tőzsér eladott labdái és Takács szerencsétlenkedése sem. Ezek miatt én picit átszervezném a csapatot, és személyi cseréket ejtenék. A stabilitás érdekében elővenném ismét a 4-1-4-1-et, a védelembe visszakerülne Kinyik Pávkovics mellé, elöl pedig Garbát a kezdőbe dobnám, remélhetőleg mostanra már legalább 55-60 percet bír, aztán csereként válthatná őt Zsóri, vagy ha minden kötél szakad, akkor Takács. Elöl nagyon fontos, hogy olyan játékosunk legyen a pályán, aki képes megtartani a labdát, és adott esetben nyomást tud helyezni az ellenfél védőire. Erre Takács tökéletesen alkalmatlan, Zsórinak meg talán még hiányzik a rutin egy ilyen szintű ellenfél ellen, ezért szavaznék én bizalmat Garbának, akiben érzem a potenciált abban, hogy megtalálja az ellenfél kapujához vezető utat a védők szorításában.

Nincsenek illúzióim, a továbbjutás óriási bravúr lenne, akárhogy is állnak hozzá az olaszok a meccshez. Én megelégszem annyival, ha tisztesen helytállunk: az odavágó után maradjon elvi esélyünk a továbbjutásra, egy hét múlva töltsük meg a Nagyerdei Stadiont, tudjunk örülni legalább egy szerzett gólnak, és ha ki is esünk, emelt fővel tegyük azt. Ettől függetlenül nem feltartott kezekkel kell kifutni a gyepre, bele kell állni a párharcba, nehezítsük meg a dolgukat. Előre hát fiúk, szorongassuk meg a bika tökét!

Hajrá Loki!