LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

A mérkőzés legjobbja #19 – Melis Béla

“Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó (napot kifogó) játékos egy kiélezett helyzetben. Sajnos nekünk, Loki szurkolóknak az utóbbi időben ritkábban adatik meg, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményeknek tapsolhassunk, de azért eléggé sok emlékünk lehet egykori (és jelenlegi) játékosainkkal kapcsolatban, amikor szinte egymaguk jelentették a különbséget az ellenfelünkhöz képest. A nosztalgiázás jegyében most ezeket a mérkőzéseket idézzük fel új sorozatunkban, melynek tizenkilencedik részében az eddigieknél jóval régebbre megyünk vissza az időben, egészen 1987. november 22-ig.

Ezen a napon fogadtuk ugyanis a Vác együttesét hazai pályán, és a találkozó egyértelműen akkori kiváló csatárunkról, Melis Béláról szólt, aki a fölényes, 4-1-es győzelemből egy mesterhármassal vette ki a részét. Ráadásul kifejezetten szép találatokat szerzett, különösen a 3. gól sikeredett emlékezetesre: pokoli erővel lőtt a hosszú sarokba egy szabadrúgást.

A történet folytatása viszont már felemás lett. Először a csúcsra jutott fel támadónk, mivel 19 góljával a szezon végén a bajnokság gólkirálya lett, aztán viszont jött a zuhanás, mivel 1988-ban az MLSZ felfüggesztette a játékjogát a bundabotrány miatt. (Aki esetleg nem ismeri a történetet, illetve annak debreceni érintettségeit, annak ajánlom figyelmébe ezt a rövid áttekintést.) Ugyan végül a rendőrség nem talált bizonyítékot a bűnösségére, és ennek nyomán 1989-ben vissza is kapta a játékengedélyét, de ez az eset derékba törte a pályafutását; végül ugyanebben az évben, a szezon végén a Vasas kölcsönjátékosaként fejezte be NB I-es karrierjét.

Mi, szurkolók pedig örülhetünk ugyan, hogy végül nálunk teljesedett ki a játéka, de érezhetjük azt is, mennyi minden maradt még benne ebben a focista életútban is. (Akit részletesebben érdekel Melis Béla pályafutása, az itt kicsit részletesebben is olvashat róla.)

Hajrá Loki!

Enderson