LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Tíz éve történt – így emlékszünk a BL csoportkörre!

Jeles nap a mai. Na nem azért, mert a nap folyamán elkészül összefoglaló cikkünk a Honvéd elleni meccsről, és nem is az este esedékes Semleges Térfél adás miatt. Sokkal fontosabb dolog miatt: napra pontosan tíz évvel ezelőtt jutottunk be a Bajnokok Ligája csoportkörébe a Levszki Szófia hazai 2-0-s legyőzésével. A jubileum alkalmából a blog szerkesztői és olvasói idézik fel emlékeiket a mindmáig megismételhetetlen estéről.

JuveFan1897

Minden a Kalmar elleni selejtezővel kezdődött. Korábban minden évben igyekeztünk a családi nyaralást úgy szervezni, hogy lehetőleg ne ütközzön a Loki nemzetközi meccsével (akkoriban minden nyáron érdekeltek voltunk valahol, és jobbára a Bajnokok Ligájában). Ebben az évben nem sikerült, így a svédek elleni hazai mérkőzés időpontjában épp a Balatonnál voltunk. Emlékszem, hogy egy étterem halljában néztük apukámmal a mérkőzést tv-ben. A vendégek furán néztek a gólörömeinknél, hiszen írd és mondd, csak kettőnket érdekelt a mérkőzés. A visszavágót már egyedül izgultam végig a szobámban, majd a Levadia elleni idegenbeli találkozón a DEAC pálya salakosán ülve vártuk – hiába. Az akkor indított DigiSport (papíron) megvette ugyan a mérkőzés közvetítési jogát, de nem tudtak a helyszínre kapcsolni, így egy Milan – Chelsea felkészülési meccs ismétlésével kellett beérnie a mintegy 500-1000 kilátogató szurkolónak. A 60. perc tájékán meguntuk a várakozást, hazaindultunk, így az utolsó 20 percet még elcsíptük egy észt streamen. A visszavágót aztán már végre személyesen szurkolhattam végig, és a továbbjutással biztossá vált, hogy ősszel ott leszünk valamelyik sorozat csoportkörében.

A Levszki ellen a BL csoportkör volt a tét. Az odavágó megint a DigiSporté lett, ami akkoriban gyakorlatilag elérhetetlen volt a lakosság körében. Így a szófiai odavágót egy főtéri kávézóban néztük kivetítőn, több száz szurkolótársunkkal közösen. A mai napig feledhetetlen a Bodnár bombája utáni gólöröm (ha Zsóri gólja esélyes a Puskás díjra, akkor Bodnáré is az lehetett volna…). A visszavágóra nem Debrecenből utaztunk, ugyanis épp abban az időben jöttünk össze a haverokkal egy iszogatós hétvégére. A srácok nem debreceniek voltak, nem is a Lokinak szurkoltak (volt köztük diósgyőri és fradista is), de mindannyian felutaztunk a Puskás Stadionba a Lokinak szurkolni. Elképesztő volt úgy végigsétálni a főváros utcáin, hogy minden ablakból és erkélyről “Hajrá Loki!” kiáltásokat kaptunk, mikor meglátták a sálat a nyakunkban. Maga a mérkőzés az előző napi iszogatások miatt kissé stresszes volt a számomra, közel sem tudtam önfeledten beleélni magam a mérkőzésbe (pedig a vlogokból van rálátásotok arra, hogy milyen az, amikor megőrülök egy-egy gólnál). A meccsről így nem is maradt meg sok emlék, bár a gólokra és az azokat követő önfeledt örömre még emlékszem.

Az elképesztő továbbjutás után ment a matekozás, hogy kiket kapjunk. Jó lenne sztárcsapatokat, a legjobb lenne a Juvét… Ez utóbbi nagy szívfájdalmamra nem jött össze. De nem panaszkodhatunk, négy nagynevű együttest kaptunk ellenfélül. A három hazai meccs mindegyikén ott voltam személyesen, az egész kalandot pedig megspékelte egy firenzei buszos túra, ami a kényelmetlen 16-16 órás oda-vissza úttól eltekintve is örök élmény marad. Azt gondolom, hogy egy magyar ember életében igen ritka, talán csak egyetlen ilyen alkalom adatik meg. Az elmúlt tíz évben egyedül az állami pénzeken felpumpált Vidi volt képes megközelíteni a bravúrunkat (előtte pedig mi magunk jártunk hozzá közel 2014-ben…), és látva a nemzetközi trendeket, a folyamatos átalakításokat a nemzetközi kupákban, nem is nagyon fog mostanság magyar csapat a BL főtábla közelébe kerülni. Az külön szívfájdalom számomra, hogy a DVSC még ettől is messzebb van napjainkban. Talán még megélem azt a napot, hogy BL mérkőzést rendezzenek a Nagyerdei Stadionban!


Csibu

Természetesen nagyon vártam a sorsolást és a meccsek pillanatait. Jól emlékszem, mekkora megdöbbenés volt átélni, hogy a Kalmar ledolgozza hátrányát. Az is megmutatta nekem már akkor, hogy nincs lefutott meccs. A Levadia Tallinn ellen pedig nagyon bíztam a továbbjutásban, hisz az fix EL-csoportkört ért volna. Az akadályt szépen vettük, ismét továbbjutottunk és olyan sorsolást kaptunk, amire azt mondtam, nem vagyunk esélytelenek. A Levszki Sofia erős csapatnak tűnt, de nem verhetetlennek, és én csak a Kalmar elleni továbbjutást követően jöttem rá: nem leszek sem Debrecenben, sem Budapesten (pláne nem Bulgáriában) a Levadia és a playoff meccsek időpontjában. Augusztusban összeházasodtam életem szerelmével, utána pedig Zalakarosra utaztunk mézeshetekre.

A focit persze így sem hanyagolhattam, különösen, hogy augusztus 16-án a PSV-Ajax rangadóra került sor. Másfél órányi keresgélés után találtam egy internetkávézót (akkor még luxusnak számított a mobilinternet, a környező vendéglátóegységekben pedig nem voltak sportcsatornák), ahol láthattam a Dzsudzsák-parádét. Három napra rá, 1 órával a Loki meccs kezdési időpontja előtt döbbentem rá, szabadságolás miatt zárva van az internetkávézó. Lázas keresésbe kezdtem laptopommal a hónom alatt egy kósza wifi-jel vagy egy eldugott zugkocsma után, de hiába. A DigiSport adta a találkozót, egy olyan csatorna, amely kevesebb mint 30 napja működött Magyarországon, így esélytelennek tűnt, hogy e kis községben máris fogják valahol. Szomorúan ballagtam vissza a szállásra – egyrészt, mert feleségem már így is kicsit mérgelődött, hogy legalább a nászutunkon ne foglalkozzak már semmi mással, másrészt, mert azt hittem, tényleg lemaradok a meccsről. Már épp feladtam a harcot, és a szállodában a recepció és a koktélbár közé huppantam le egy félreeső sarokba egy kényelmetlen puffra és amíg italomra vártam, laptopomon hirtelen megjelent egy kódolatlan wi-fi jel. Lázas stream-keresés és a felvillanó reklámok kilövése után ott volt: 6. perc, 0-0. Nem maradtam le semmi fontosról, és egészében végig tudtam nézni a találkozót, bár rettentően kényelmetlen volt, a szálloda személyzete pedig többször is érdeklődött, mit is csinálok ott pontosan. És ahogy csak lehetett, visszafogtam magam, de a góloknál rögtönzött gólörömeim is csak felhúzott szemöldököket vontak magukkal. Másnapra szerencsére a párom is megenyhült, látta rajtam, mekkora dolog lehet ez. A visszavágót már egy másik magyar városból, közösen néztük, ha jól emlékszem azt a TV2 adta, így a csatornakereséssel sem volt gond. Varga góljánál pedig már éreztem, ezt nem veszíthetjük el, BL-csoportkörös a DEBRECEN! Azóta is úgy érzem, ha csak egy olyan Loki meccset választhatnék, ahol nem a helyszínen szurkoltam, és megtehetném, akkor ez lenne az, amit semmiképp nem hagynék ki!

Öt éve készített videónk a mai napig aktuális


Redboy

Nekem az egyik, ha nem a legszebb labdarúgással kapcsolatos emlékem marad a BL csoportkörbe jutásunk, amíg csak élek. Még úgy is, hogy a BL-ben az óriások ellen már nem borult a papírforma. Ettől függetlenül külön öröm, hogy azért sikerült egy két alkalommal megráncigálni az oroszlán bajszát. Igaz ehhez kellett egy nagy adag szerencse is a sorsoláskor és bár a Kalmar elleni visszavágónknál bizony rezgett a léc, de szerencsére mi jutottunk tovább, holott az orosz bíró sporttárs mindent elkövetett, hogy véget érjen a menetelésünk. Ekkor a DTV stúdiójában voltam gyakornok és az utolsó 20 percet a portással néztük végig. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy jó pár nagy és súlyos szikla gördült le a Lokista szívemről, mikor emberhátrányban igyekeztünk kibekkelni a hazai skandináv rohamokat, de végül sikerült. Ezen kívül kellett ehhez az is, hogy a Wisla Krakow lebecsülte az észt Levadiát, így ellenük könnyebb dolgunk volt a következő körben.

De nem csak ők, később a bolgár Levszki Szófia is elkövette ezt a baklövést és utólag már hogy bánhatják, élen az elnökükkel. Todor Batkov ugyanis örvendezve ugrált a sorsolásnál és azt kiabálta hogy bolgár az isten… Szerencsére Bodnár “Boci” László rakétája már az elején elhallgattatta őket Bulgáriában és miután Czvitkovics révén ismét megszereztük a vezetést, komoly előnnyel várhattuk a Puskás Ferenc Stadionban rendezendő visszavágót. Erre a mérkőzésre volt szerencsém ellátogatni és örök emlék marad, amikor Varga Józsi – a Kárpát Medence Gravesenje – betalált és szinte felrobbant az egész stadion. Rudolf góljánál pedig tudtam, hogy megvan a BL csoportkör!  Ezt a teljesítményt pedig azóta sem sikerült senkinek még csak megközelítenie sem. Köszönet érte a srácoknak és Herczeg Bandi bának! Köszönöm Istenem, hogy megélhettem mindezt!


Iceman

2009 tavaszán, az akkor még Soproni Liga néven futó bajnokság 28. fordulójában megrendezett DVSC-Teva – MTK Budapest találkozóval vette kezdetét számomra a DVSC iránti rajongás. Ez volt az első meccs, amin kinn voltam az Oláh Gábor utcai stadionban. Akkoriban még az iskolapadot koptattam, osztálytársam hívására döntöttem el, hogy megnézek egy meccset élőben a pályán. Azt megelőzően az eredményeket elolvastam, de nem követtem kiemelt figyelemmel a Lokit. Abban a lottózóban, ahová jártam buszbérletet vásárolni, ki volt helyezve egy DVSC ajándékautomata. Mindig beledobtam a visszajáró aprót, remélve, hogy valami értékeset sorsol számomra a gép. Ennek köszönhetően jutottam hozzá poszterekhez, kulcstartóhoz és egyéb apróságokhoz.

A 2008-2009-es bajnokságot megnyerte a DVSC, így elindulhatott a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Azokat a mérkőzéseket csupán a televízión keresztül követtem, de mai napig élnek emlékeimben Varga Józsi Kalmar elleni góljai, vagy a visszavágó kék meze. Azután következett a Tallinn, ami szintén nem okozott problémát a Lokinak, majd a BL csoportkörért a bolgár Levszki Szófiát kellett legyőzni. Az odavágót a Digi közvetítette így azt a találkozót csak összefoglalókból láttam, akkoriban még a mi kábelszolgáltatónk kínálatában nem szerepelt a csatorna. Bodnár és Czvitkovics góljaival nyertünk Szófiában, ami duplán értékes volt, egyrészről mert előnyt szereztünk, másrészt mert két idegenben szerzett gól nagyon sokat érhet a továbbjutás szempontjából. Ezek után következett a visszavágó melyet már a Puskás Stadionban kellett rendezni az otthonunk hiányosságai miatt. Néztem a videókat, amint a szurkolók vonattal, autókkal mennek a fővárosba. Amennyi nézőt csak be lehetett engedni, annyian be is mentek és csordultig megtelt a Puskás. Ha képeket, videókat látok arról a meccsről, mai napig az a kellemes érzés önti el a lelkemet, hogy én ennek már a részese lehettem még akkor is, ha csak televízión keresztül. Aznap este összegyűlt a családunk és együtt, közösen vártuk az összecsapást. A visszavágón szerzett újabb Varga Józsi gól és Rudolf bomba, ami csoportkörig repítette csapatunkat, végleg „megpecsételte a sorsomat”. Olyan szintű kötődés alakult ki bennem a labdarúgás és elsősorban a DVSC iránt, amit a nehezebb évek sem tudtak lerombolni. A BL csoportkör utáni időktől számítva évekig nem rendeztek úgy hazai meccset, hogy ne lettem volna kinn a stadionban, néha a B középben vagy az I szektorban. Az EL-csoportkör (ami megadatott később nekünk is, és a Vidinek is, idén pedig a Ferencváros is közel jár hozzá) az én szememben eltörpül e siker mellett. Herczeg András már akkor kivívta a rajongók tiszteletét áldozatos, lelkiismeretes munkájával. Akkor még mint klubmenedzser, de örökre beírta magát a Loki történelemkönyvébe.

Zárásképpen annyit mondanék, lehet egyhamar nem lesz részünk ismét ilyen BL menetelésben, de ha nosztalgiázni támad kedvünk, lapozzunk vissza az időben és büszkeséggel töltsön el minket, hogy nekünk ez egyszer már megadatott!


Bakker

Őszintén, a Kalmar és a Tallin elleni selejtezőkre nem nagyon emlékszem már, biztos hogy néztem őket, a hazaikon meg ott voltam, de már nagyon nem tudom elkülöníteni az emlékeket. Az megragadt bennem, hogy talán azóta sem láttam kék szerelésben játszani a csapatot (kivéve egy évvel később a PSV ellen). A Levszki elleni első meccset a DEAC pályán óriás kivetítőn néztük. A szikrázó napsütés és a néhány korsó elfogyasztott sör hatására Bodnár óriási gólját először talán fel sem fogtuk, mert nem láttuk rendesen, csak az ismétlésnél tisztázódott, hogy mi történt. Azóta is akárhányszor visszanézem, alig akarom elhinni, hogy onnan bevágta. Főleg a meccset követő Boci nyilatkozat tetszett: „Cicótól kaptam egy jó labdát, már csak be kellett lőni.” A visszavágót a helyszínen néztük a Puskásban. Emlékszem, annyian voltak az álló szektorban, hogy mi még azon küszködtünk, hogy bejussunk, amikor már jött Varga gólja. Mire megtaláltuk egymást, és már mindenkinek megvolt a helye, akkor jött Rudolf gólja és az eksztázis. Talán akkor hittük el először igazán, hogy mi tényleg a Bajnokok Ligájában fogunk játszani. Egészen felfoghatatlan érzés volt. Azon meg röhögtünk, hogy a Levszki kapusa, (most megnéztem) Georgi Petkov három olyan gólt kapott a párharc alatt, amilyeneket máskor évente egyszer kap.

Aztán jött a sorsolás. Voltak, akik fanyalogtak, hogy nincs Real vagy Barca, de én ennek a csoportnak is nagyon örültem. Három nagy múltú csapatot kaptunk, akik tele voltak fantasztikus játékosokkal. A Fiorentina ellen két nagyon jó meccset játszottunk, a Liverpool csak 1-1 góllal tudott nyerni, a Lyon meg akkoriban borzasztóan erős volt, de ellenük sem szerepeltünk le egyáltalán. Nagyon emlékezetes marad a 2009-es ősz. Amikor először hallottuk élőben a BL himnuszt és ráadásul nekünk szólt, mindenki libabőrös volt. Igazából ezt a 6 meccset én ajándékként éltem meg már akkor is. Éppen ezért az egészből a legnagyobb katarzisként nekem a Levszki elleni budapesti mérkőzés maradt meg, mert annak volt igazi tétje. Akkor már napokkal előtte görcsbe rándult a gyomrom, amikor eszembe jutott a meccs. És amikor megcsináltuk, mint ahogy már írtam egyszerűen felfoghatatlan volt. Örök élmény marad.


Tamás / T-vitamin

Először mindig egy fogadás jut eszembe, ha a BL csoportkörre gondolok. A legjobb barátommal a Levszki elleni visszavágót sajnos csak a konyhánkban, egy kis tévén tudtuk követni 15 évesen, és nagyon bíztunk a csoportkör elérésében. Fene tudja már pontosan mi okból, de megfogadtuk, ha a Loki továbbjut, akkor egy szál alsógatyában futunk végig a két kilométeres Budai Nagy Antal utcán. A lefújás, és kis ünneplés után ki is mentünk a Sámsoni úti sarokra a virágbolthoz, ott gyorsan ruha le, és indulás! Extázisban nyomtuk végig, az autósok pár dudaszót megeresztettek, de a legkomolyabb az volt, mikor a Ruyter utcai kereszteződés mellett a futás után öltöztünk vissza. Akik az autójukkal éppen a piros lámpához érkezve várakoztak, annyit láttak, hogy két fiatal srác éppen a bokorban öltözködik. Voltak meglepett tekintetek. Talán ezzel a sztorival most néhányuk számára feloldásra kerül a rejtély.

Aztán persze a hazai csoportkörös meccsekre már megvettük a bérletet a családdal. A Puskásban rendezett meccsek számomra azért voltak igazán érdekesek – azon kívül, hogy egy egészen más szintű futballt láthattunk – hogy kis kivétellel tényleg az egész ország a Debrecennek szurkolt.

A csoportkör sorsolásakor pedig egyből hívtam édesapámat, hogy akkor nekünk mindenképpen ott kell lennünk az Anfielden, ez nem kérdés. Két kedvenc csapatom egymás ellen, a futball egyik szentélyében. Össze sem tudom már számolni végül hány órát buszoztunk oda-vissza, de két dolog nagyon megmaradt bennem. Az egyik, hogy meccs után kaptam egy SMS-t egy osztálytársamtól, hogy fantasztikus volt a szurkolás, végig minket lehetett hallani a közvetítésben. A másik, hogy elhatároztam, hogy én erről a meccsről nem jövök el. valami helyszíni relikvia nélkül. Végül percekig győzködtem az egyik angol biztonsági embert, hogy a zsebéből kikandikáló hivatalos BL tollnak jobb sorsa lenne nálam. Ideadta, jó helye van azóta is egy emlékdobozban a jegyek mellett.


Szabó Gergely

Kezdeném azzal, hogy amíg élek szerencsésnek mondhatom magam, hogy gyerekként a Garamvölgyi-korszak fertőzött meg a csapat iránti szenvedélyes rajongással – mindörökre. Az Oláh Gábor utca hangulatáról nem is beszélve, hála az ultráknak. Nem volt kérdés, hogy kamaszkorom minden második hétvégéjén, a szezon ideje alatt ott a helyem a B-szektorban.

Akkoriban sajnos nem volt lehetőségem idegenbe elkísérni a csapatot. Viszont jött a 2009/10-es menetelés. Kalmar FF, LevadiaTallinn és Levszki Szófia. Az első két párharcra szerencsére Debrecenben került sor. Ám a Levszki ellen Budapestre kellett mennünk. Mivel BL rájátszásról volt szó, ahol a csoportkör volt a tét, és még előnyből is vártuk a visszavágót, nem volt kérdés, hogy bármi áron, de el kell jutnom a Puskásba. Sajnos jegyet már nem kaptunk az ultrákhoz, csak a szomszédos szektorba, de sebaj, cimborámmal megvettük a jegyeket, és a vonatos utazás mellett döntöttünk. Életemben annyi embert a vasútállomáson nem láttam, mint akkor és ott, a különvonatra várva. Elképesztő hangulat volt már az út során is a vagonokban. Nem lehetett olyan emberrel találkozni akinek ne lett volna egy, esetenként két doboz sör a kezében és ne énekelt volna torkaszakadtából. Pedig hol volt még a 20:45-ös kezdő sípszó.

Az érkezést követően kulturáltan, de hangosan “bevettük” Budapestet, majd elfoglaltuk a stadiont. Megkezdődött a mérkőzés, dörrent a tábor, pokoli hangulat volt végig, amiről a csapat is gondoskodott. Ezt nem kell részleteznem. Láttuk, és sohasem feledjük. Mivel az ultrák melletti szektorban foglaltunk helyet és kényelmetlen volt, hogy nem lehetünk köztük, nem ugrálhatunk tombolhatunk végig a meccsen, úgy döntöttünk, hogy valahogy bejutnunk hozzájuk. Félidőben az ultra szektor felső részén a rácson keresztül megbeszéltük egy bent lévő párral, hogy adják már kölcsön a jegyüket amíg átjutunk az ellenőrzésen. Eleinte nem akartak belemenni, féltek, hogy az emlékbe szánt jegyüket akarom megfújni. Erre én azonnal felajánlottam cserébe a telefonom. Ekkor látták, hogy tényleg csak bejutni szeretnénk, ezért csere nélkül átadták a jegyeiket, amit 1 perc múlva már bent vissza is kaptak. Így a 2. félidőt a már megszokott közegben, 4-1-es összesítésnél pedig már karneváli hangulatban tomboltuk végig. Pár perccel a lefújás előtt úgy döntöttem, lesétálok a szektor alsó részébe, gondolván csak kiszalad a csapat lepacsizni. Így is lett. Majdnem. A lefújás pillanatában a csereként beálló legendánk, Dombi Tibi indult el elsőként felénk. Jó néhány méterre lehetett, de futás közben már elkezdett vetkőzni. Vette le a mezét amit azonnal dobott közénk. Olyan gyors pillanatok alatt történt minden az örömmámor közepette, hogy senkinek nem volt ideje felocsúdni. Nekem is csak épp felemelni sikerült a kezem a lépcsőn állva. De a mez úgy hullott bele, mintha csak egy méterről nyújtotta volna át. Abban a pillanatban 2-3 kis srác lógott rajtam, de elkéstek. Behúztam. Az enyém. Egy legendás mérkőzés, legendás ereklyéje.

Az éjszaka hátralévő részéből csak a hazaút néhány foszlánya maradt meg. Amint hullafáradtan, berekedve, némán, de annál boldogabban ülünk, félig elfeküdve a vonat fülkéjének folyosóján. Kezemben a verejtékben úszó, fű- és földfoltokkal tarkított ereklye. Azt hiszem, nem is kívánhattam volna felejthetetlenebb első (idegenbeli) túrát a meccs előtt. Még ma is összeszorul a torkom, akárhányszor rápillantok a mezre vagy megérintem. Köszönöm! Mindörökké Debrecen!


Veress Anikó

Nálunk is fociláz volt. A munkahelyen a 20 főből 15-nek volt bérlete a csoportkörre. Munkaidőben indultunk, a maradék 5 fő tartotta a frontot. A Hungária körúti MOL kútnál parkoltunk, onnan sétáltunk el a stadionba. Felejthetetlen élmény, hogy annyi ember szurkolt a Lokinak. Hazaúton senkinek nem volt hangja a szurkolástól. Másnap alig “éltünk”, de senki nem panaszkodott…


Magyar Péter

Én emlékszem, hogy a kis szobámban, popcornt eszegetve néztük a Loki utolsó playoff-meccsét. A bolgár kapufánál apukámmal meg unokatesómmal majdnem szívrohamot kaptunk. Aztán persze zengett a ház a Loki gólok után. Nagy volt az öröm. És persze újra átélném. Nem a 6 vereség a lényeg, hanem az, hogy 14 év után nemcsak magyar érdekeltségű, hanem ténylegesen magyar csapatnak is szurkolhattunk a BL-ben. A bajnokságban továbbra is a DVSC lett a kedvencem, és büszkén mondhattuk, hogy ezt a csodát a Loki hajtotta végre.


Szilárd Bence

10 éve basszus… 13 éves kis kölyök voltam, de már akkor is nagypapám minden hazai meccsre elvitt magával. Rengeteg szezonon vagyok túl, és azóta is töretlen a szeretet a csapat iránt, de ez az év valami más volt. Emlékszem az utazásra, illetve az érkezésre, a meccsjegyem a mai napig megvan, szenzációs volt látni a tömeget, hallani a BL himnuszt. Emlékszem, hogy mennyi egymeccses ember volt kint, akinek nagyapám szurkolási stílusa nem tetszett (nem mindig a legszofisztikáltabb, ez tény, de 60 éve ott van a csapat mellett minden szezonban és mindene a Debrecen). És persze volt, aki már kezdőrúgás előtt részeg volt. Emlékszem a kapufára az elején, és utána a szívrohamra mindenkitől, de a gólokra is, amikor mindenki őrjöngve ugrott fel az egész országban, és persze az ünneplésre. Én másnap pár óra alvással mentem az iskolába de olyan büszkén, mint máskor sosem! Tíz év távlatában is elképesztő.


Gál Bence

Körülbelül 7 éves lehettem mikor az egész ország szurkolt a Lokinak. Csak képkockákra emlékszek, de egy emlék tisztán megmaradt. Emlékszek, hogy volt egy játék az egyik helyi rádióban, ahova be kellett küldeni egy képet és az alapján választották ki, hogy ki kísérheti fel a játékosokat a Loki – Lyon meccsen. Izgatott voltam, de valahogy nem láttam esélyt, hogy én legyek az a szerencsés kis srác, akinek összejön. És csodával határos módon benne voltam azok között a gyerekek között, akik felkísérhették a játékosokat. Mikor odaértünk, bekísértek minket az öltözőbe és kaptunk mezt. Aki a Lokit kísérte Lyon mezt kapott, aki meg a Lyont az pedig Loki mezt kapott. Én szerencsés voltam mert a Lyont kísértem és így amit ajándékba kaptunk szettet, az szerencsére Lokis volt. Mai napig ahogy visszagondolok, amikor kiléptem a pályára a sok ember elé és egyszerre őrjöngtek és tapsoltak, felejthetetlen és kiráz a hideg ha csak rágondolok. Akkor döntöttem el, hogy elkezdek focizni. A fociból nem nagyon lett semmi, de legalább szeretek focizni és ez a lényeg. Persze amikor visszamentünk az öltözőbe és átöltöztünk, mindenkit visszakísértek a szüleikhez a lelátóra és végignéztük a meccset. Sajnos az interneten nincs fent kép arról, amikor lefotózták mindkét csapatot a meccs előtt, így az a kép már csak a fejemben van meg, pedig volt, hogy napokat kerestem, de nem találtam meg. 🙁 Az meg már csak szerencse, hogy a Liverpool elleni hazai találkozón is kint lehettem. Érdekességképp itt egy kép arról a szettről, amiben felkísértük a csapatot.


Mészáros Bence

14 éves voltam. Már kezdtem lemondani, hogy a visszavágót élőben nézhetem kinn a Puskásban, amikor apum a semmiből előrántott két jegyet. Le voltam döbbenve, mert azt hittem, “sold out” a meccs. Örök rejtély marad. Aztán amikor beültünk az S szektorba, azon kaptam magam, hogy ez az ultrák közé szól. Az addigi rajongásomat egy életre megpecsételte az az érzés! 🙂 Aztán a meccs: nagyon feszültek voltunk faterral. Ő különösen azért, mert – állítása szerint – idejét nem tudta már, mikor ment ki a Puskásból úgy, hogy nagyon fontos tétmeccsen nyer a csapatunk. De úgy lett! És bár ő addig csak szimpatizált a Lokival, azóta egy közös rajongássá alakult. A Varga bomba és a Rudolf tekerés sokat van azóta is emlegetve. Fun fact: a labda íve mindkét gólnál a mi irányunkba tartott. Mondhatni névre szóló gólok születtek. Életem egyik legszebb napja volt. A jegyet azóta is féltve őrizzük a vidéki házban! 🙂


Zékány András

Londonban éltem akkor és kivettem egy napot, hogy ott lehessek az Anfield Road-on. A délután 1 órás vonattal indultam Liverpool-ba. Már Crewe-nál jártunk, amikor megállt a vonat. Nem sokkal később bemondták, hogy lerobbantunk és végül 4 órát késtünk. A 85. percben értünk a stadionba és életem egyik legnagyobb Loki-élményéről maradtunk le. Remélem lesz még az életben hasonló lehetőségem. Hajrá Loki!


Iván András

Soha életemben nem voltam rosszul meccsen, nem voltam részeg vagy ilyesmi, de valamiért a Levszki elleni budapesti 90 perc alatt iszonyú szarul éreztem magam. Kb. az egész meccset ülve töltöttem az ultrák között, a világon semmit sem láttam a visszavágóból és egy szurkolótárstól kunyeráltam vizet, hogy életben maradjak. 🙂


Berényi Csanád

Életemben először jártam a Puskás Ferenc stadionban és egy örök élmény marad ez a meccs. Emlékszem Varga Józsi gólja előtt gondoltam magamban, hogy miért rúgod el, messze vagy a kaputól de bement és hatalmas örömet okozott. 🙂


Papp Róbert

Budapest harsogott a hajrá Lokitól. Én Budapesten lakom, de aznap semmi más nem számított… A város különböző pontjain Loki mezes embereket láttam. Amúgy elképesztő feszült volt a meccs. “Underdogok” voltunk, és én személy szerint rettegtem, hogy annyi néző előtt és a BL kapujában nem fog sikerülni.  Aztán a 80. percben éreztem először, hogy ennek meg kell lenni.  S ahogy lefújták a meccset, az öröm és a mámor pillanatai kaptak el. Felejthetetlen. Úgy, ahogy a csoportkör meccsei is. Elhoztuk a Poolt, a Lyont és a Fiot… Bárcsak egyszer még átélhetnénk…


Köszönjük mindenkinek, aki megosztotta velünk emlékeit és természetesen köszönjük a 2009-es hősöknek, hogy átélhettük ezt a csodát! Hajrá Loki!