LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A mérkőzés legjobbja #22 – Bernáth Csaba

“Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó (napot kifogó) játékos egy kiélezett helyzetben. Sajnos nekünk, Loki szurkolóknak az utóbbi időben ritkábban adatik meg, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményeknek tapsolhassunk, de azért eléggé sok emlékünk lehet egykori (és jelenlegi) játékosainkkal kapcsolatban, amikor szinte egymaguk jelentették a különbséget az ellenfelünkhöz képest. A nosztalgiázás jegyében most ezeket a mérkőzéseket idézzük fel új sorozatunkban, melynek huszonkettedik részében egykori jobbhátvédünk, a Loki színeiben 300 találkozón pályára lépő Bernáth Csaba következik.

Valószínűleg kevés olyan Loki-szurkoló van, aki ne ismerné Bernáth Csaba nevét. Hosszú éveken át volt a csapat meghatározó játékosa, jelenleg pedig a DVSC ajándékboltjának a vezetője. Van viszont egy egészen meglepő statisztika vele kapcsolatban, amit valószínűleg kevesen tudnak róla: egész pályafutása során összesen csak két gólt szerzett a Lokiban. Persze a hátvédek elsődleges feladatának sosem a gólszerzés számított, de Bernáth statisztikái még így döbbenetesek: a már említett 300 találkozón vette be az ellenfelek kapuját kétszer, azaz 150 mérkőzésenként talált be!

Mindeközben viszont remek beadásai voltak, a széljátékára egyáltalán nem lehetett panaszunk, így ez a statisztika inkább csak egy érdekesség. A választásom egy olyan mérkőzésre esett vele kapcsolatban, ahol támadásépítésben a legjobb formáját hozta, és mindeközben az ő oldalán a védekezésünk is stabil maradt. Kaptunk ugyan 2 gólt is azon a meccsen, de az összefoglalóból egyértelműen látszik, hogy ez egyáltalán nem az ő hibája volt, szinte csak a másik oldalon vezetett támadásokat a Győr. Bernáth góljának (!) és gólpasszának köszönhetően viszont sikerült egy pontot megmentenünk idegenben, ráadásul még egy remek beadása is akadt ezeken felül, ami sajnos kimaradt.

További érdekesség lehet Bernáth Csaba kapcsán, hogy számára megadatott a méltó búcsú: a Lyon elleni mérkőzésen sikerült elköszönni tőle úgy, ahogyan azt hozzá hasonlóan sok más játékosunk is megérdemelte volna.

Hajrá Loki!

Enderson