LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni

A válogatott szünetet követően az Újpesthez látogattunk, és a mérkőzés előtt én személy szerint egy kérdésre kerestem a választ: vajon tovább folytatjuk-e az elmúlt hetek őrült játékát, mely a remek támadójátékot kombinálta a pocsék védekezéssel, avagy visszaáll kicsit a korábbi évek rendje. Nos, végül sajnos annyira hatékonyan sikerült folytatni ezt az új trendet, hogy arra még az Újpest is csak csettinthetett. Főként azért, mert ez a szedett-vedett lila bagázs nem sok más csapatnak tudott volna három gólt lőni, az egészen biztos.

Angyalföld a debreceni fejekben répaföldként él, ami azért nem túl igazságos megközelítés, mert valójában csak simán csúnya. Most viszont legalább a betonhalmaz régi stadion átalakult egy modernebb létesítményre, amely ugyan nem lett kiemelkedően szép vagy izgalmas, de van egy király “régi idők angol stadionja” életérzés, amelyet a pályával szinte egybenövő nézőtér biztosít a számára. Itt fogadott minket az az Újpest, akik egyfelől a mumusaink közé tartoznak, szóval sok jóra nem számíthatunk ellenük általában, másfelől viszont nagyon gyengén kezdték a szezont, és abban lehetett bízni, hogy talán most elkaphatjuk őket. Én a mérkőzés előtt egyértelműen döntetlen vártam, valahogy a győzelemben nem reménykedtem. A vereség viszont ez ellen a mostani UTE ellen nem igazán fért bele.

A kezdőcsapat nem tartogatott meglepetéseket, a rendőrség viszont annál inkább: egy kisebb németjuhász-hadsereggel várták a vendégszurkolókat. Ez aztán mindenkiből más érzéseket váltott ki: az egyik nem túlzottan szomjas szurkoló például szeretettel rájuk emelte a tekintetét, és csak annyit mondott: “Nekem is van ám kutyám!”

Ami a mérkőzést illeti, talán már feltűnt kedves olvasóinknak, hogy nem igazán szeretem megírni az összefoglalónak azt a részét, amely részletesen végigveszi, mi is történt a találkozón, mert egyrészt ott van a videós gólösszefoglaló, másrészt meg nem túl jó érzés leírni, hogyan is kaptunk ki minden idők egyik leggyengébb Újpestjétől. Szóval inkább csak pár állomását festeném meg a mérkőzésnek. (Figyelem! Nyomokban nem tartalmaz iróniát!)

Első etap – kb. Garba góljáig: Kiegyenlített, de nem túl izgalmas mérkőzés. Nehéz eldönteni, melyik csapat produktuma emlékeztet jobban a foci nevű sportágra.

Garba gólja (22. perc): Ez igen! Nem vádolnék meg senkit azzal a csapatból, hogy megcsinálta neki a tutit, és onnan már csak be kellett rúgnia. Ez bizony egy gyönyörű egyéni villanás volt. (Elsőre a visszajátszás alapján szabálytalannak tűnt, de a hazai játékos annyira túltolta ezt az fetrengést, hogy ennyire biztosan nem volt vészes az az “odaütés”.)

A félidő második fele: Kezdődik a szokásos Loki-szindróma: feleslegesen visszaállunk védekezni, és csak a csodának (na meg az újpestiek bénaságának) köszönhetjük, hogy kihúzzuk kapott gól nélkül a szünetig.

Szünet: A Vasas büféje nem túl olcsó, viszont kifejezetten jó a perec és a sör is. Egy nyomós indok, amiért lehet szurkolni a feljutásuknak. Ja, és érdemes megcsodálni minden idők egyik legbénábban sikerült mondatelválasztását is. (Eredeti szöveg: A Vasas-szív nélkül… nincs igazi Vasas-futball!)

A második félidő első fele: Garba sajnos szokás szerint benevez a kick-box sportág rendezvényeire is, úgyhogy Herczeg András gyorsan lekapja a pályáról. Adeniji viszont semmivel sem száll be rosszabbul a mérkőzésbe, mint amit az elődje mutatott. Ekkoriban egészen jól játszunk, még helyzeteink is vannak, úgyhogy ennek örömére a szakmai stáb gyorsan pályára küldi Csőszt Trujic helyett, hogy ezzel is erősítsük a támadójátékot. (Feel the irony.)

Koszta egyenlít (75. perc): Szinte azonnal érkezik a pozitív visszajelzés, hogy megérte beállni védekezni. A gól elsődleges projektmenedzsere: Pávkovics.

Adeniji gólja (85. perc): Ami szép, az szép, de ez egyenesen gyönyörű. Bár mindenki így állna hozzá ehhez a meccshez!

A hátralévő pár perc: Innen már sima ügy, ez az Újpest annyira béna, hogy nincs olyan csapat, amely képes lenne ellenük innen elrontani. A Loki-játékosok reakciója: “Várj csak! Fogd meg a söröm!”

Feczsesin egyenlít (87. perc): Újabb fantasztikusan begyakorolt, gyönyörű, tudatos hazai találat. A gól elsődleges projektmenedzsere: Szatmári.

Kinyik beáll csereként: Egy ilyen erős Újpest ellen ez érthető. Őrizni kell a nagy nehezen kicsikart egy pontot.

Kikapunk (93. perc): Snassz dolog döntetlent játszani, így inkább ajándékozunk egy büntetőt az Újpestnek. A gól elsődleges projektmenedzsere: Kinyik.

A mérkőzés után: Már jócskán eltávolodunk a stadiontól, mikor odajön hozzánk egy srác, és Csibunak, illetve nekem címezve a következőket mondja: “srácok, jó, ha tudtok róla, hogy bunyó van”, majd azon nyomban távozik. Nem igazán lehet megfejteni, hogy ez csak egy jóindulatú figyelmeztetés akar lenni, avagy felhívás keringőre. Mindenesetre lényegtelen, mert egyikünk programtervében sem szerepel egy második körös Újpest-Loki összecsapás, így távozunk a helyszínről.

Játékosok értékelése:

Nagy Sándor – 4
Az első félidőben remekül védett, ismét a csapat egyik legjobbja volt. Ezzel szemben sajnos a második játékrészben két kapott gólban is negatív szerepet játszott: Feczesin első találata előtt nem lépett ki a kapuból, a büntetőt megelőzően pedig feleslegesen ütötte ki szögletre a labdát.

Kusnyír Erik – 4
A védelem legstabilabb tagjának tűnt, de így is voltak megingásai, főleg a második játékrészben sokat veszélyeztettek a hazaiak az oldalán. Ettől függetlenül ezúttal nem miatta kaptunk annyi gólt, az elmúlt időszaknál jobb teljesítményt nyújtott.

Szatmári Csaba – 3
Ajjajj… Megint kaptunk róla egy gólt, és ez már sajnos nem az első, de nem is a második eset az utóbbi időben. Ráférne a pihenő, amit mi is sokszor emlegettünk az elmúlt időszakban. Igen ám, de a helyette a csapatba követelt Kinyik sem bizonyított jobban ezen a meccsen…

Pávkovics Bence – 4
Sajnos az első újpesti gól előtt ő hibázott, és ez egyértelműen ront a teljesítményén, pedig az első játékrészben kifejezetten jól játszott, még örültem is neki, mert kezdett magára találni az elmúlt hónapok gyengébb teljesítménye után. Összességében így is ő a legkevésbé aggasztó középhátvédünk jelenleg, ami rég rossz…

Ferenczi János – 3
Bár kifejezetten nem kaptunk róla gólt, de szívem szerint neki adnám a citromdíjat. Egész mérkőzésen nem tetszett a mutatott hozzáállása: végig azt éreztem, hogy mintha teher lenne neki, hogy pályára kellett lépni. Megértem, hogy a hosszú évek alatt sem sikerült megszeretnie az állandósult kényszerposztját, és ez a helyzet nem az ő hibája és felelőssége, de ez a mentalitás nekem akkor is szúrja a szemem.

Tőzsér Dániel – 4
Lassú, körülményes, de nem is ez a legnagyobb probléma: az utóbbi mérkőzéseken nem ülnek a pontrúgásai. Tavaly a rögzített játékhelyzetekből vertük meg az ellenfeleinket, idén pedig ugyanezen szituációkból veszítjük el a mérkőzéseinket. Egyedüli pozitívum csapatkapitányunk játéka kapcsán, hogy a számára visszatett labdákat jól forgatja ki a szélekre.

Haris Attila – 4
Ezúttal haloványabbnak éreztem a játékát, most mintha a védekezéshez és a támadáshoz sem sikerült volna annyit hozzátennie. Dolgozott, küzdött, de a szezonban eddig ez volt a leggyengébb produkciója.

Szécsi Márk – 4
Bár benne van a játékban a gól lehetősége, és főleg az első játékrészben a védekezésből is tisztességgel kivette a részét, mégis van pár igen bosszantó apróság, amit nem tudok szó nélkül hagyni. Sokszor elhal rajta a támadás, szeret elesni és reklamálni olyan helyzetekben is, amikor nem erre lenne szükség, illetve néha felelőtlen megoldásokat választ.

Varga Kevin – 5
Az első játékrészben nagyon akart, de szinte semmi nem jött össze neki, a második félidőben viszont jelentősen feljavult a játéka, többször is remek labdákat, kulcspasszokat adott a társaknak. Nem ez volt a legjobb mérkőzése a szezonban, de a hozzáállását ezúttal sem tudom kritizálni.

Nikola Trujic – 4
Az elmúlt találkozókon mintha visszaesett volna a teljesítménye, ezúttal is haloványabbnak láttam. Ugyanakkor most is ziccerbe tudott kerülni, igaz, kissé kisodródott szögből sajnos csak az oldalhálót találta el.

Haruna Garba – 6
Megszerezte első idegenbeli találatát a csapatban, és a gólja gyönyörű egyéni teljesítmény volt. Ráadásul ezúttal is lekötötte a védőket, sokat küzdött. Egy dolog viszont továbbra sem tetszik vele kapcsolatban: az, hogy ennyire sokszor használja a könyökét. Szinte minden meccsünkön kap emiatt egy sárgát, és onnantól folyamatosan azon kell aggódni, hogy mikor csúszik be esetleg egy második lap. Ezúttal is ez történt, és ennek eléggé nagy szerepe volt a lecserélésében is. Mindezzel együtt is jár a gratuláció.

∼•∼

Babatünde Adeniji – 7
Igen, tudom, ez az osztályzat talán kicsit túlzás. Ugyanakkor tegyük a szívünkre a kezünket: mégis mi többet tudott volna még tenni? Pontosan így kell egy játékosnak beszállni csereként, ezzel a hozzáállással, hogy ide nekem az oroszlánt! Kifejezetten jól játszott, kivette a részét az összjátékból, bevállalta a cseleket, és már Szécsinek is majdnem kiosztott egy gólpasszt. Aztán pedig jött a gólja, ami nekem a legemlékezetesebb Loki-gólok között van az elmúlt években. Az a dinamizmus, akarat lenyűgözött, ahogy vitte a labdát, kényszerítőzött, és amilyen lendülettel befejezte a támadást egy gyönyörű átlövéssel… Az ilyenekért jó meccsre járni, és engem csak ezzel az egy megmozdulásával meggyőzött róla, hogy van benne potenciál.

Csősz Richárd  – 0
Elvileg azért állt be csereként, hogy stabilizálja a védekezésünket, de a becserélését követően nekem úgy tűnt, hogy csak még nagyobb átjáróház lett a középpályánk. Sajnos mostanában nem bizonyítja, hogy akár csak kiegészítő emberként is a csapat hasznára tudna lenni.

Kinyik Ákos – 2
Na, ezért tényleg megérte őt a csapatba követelni… Nem semmi teljesítmény ennyi idő alatt és ilyen rossz pillanatban egy ennyire felesleges és buta büntetőt összehozni, neki viszont sajnos sikerült. Valahogy azt lehetett érezni, hogy nincs ott fejben, és ez sokba került.

∼•∼

Herczeg András
Nagyon ritka az olyan mérkőzés, amely után ne lehetne őt dicsérni, de ez a tegnapi találkozó most egyértelműen ilyennek bizonyult: ezúttal neki is komoly szerepe volt a vereségben. Ezt viszont nem itt, hanem kicsit lentebb, a Záró gondolatok között szeretném részletesebben kifejteni.


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

Volt pár olyan teljesítmény a csapatunkban, amit látva nincs szívem ennél rosszabb osztályzatot adni, pedig az eredményt és az ellenfelet elnézve talán indokolt lenne. Ez az Újpest ugyanis egy nulla csapat, és emiatt is annyira szégyenteljes ez a vereség. A játékvezető a kulcsszituációkban szerintem nem hozott rossz döntéseket (vagy azok kiegyenlítették egymást), de az a bíró, aki nem tudja megkülönböztetni az általa felfújt vonalat a tizenhatos vonalától, elég komoly szegénységi bizonyítványt állít ki magáról.

Záró gondolatok

Mit lehet írni egy olyan meccs után, amelyen a 85. percben még vezetünk, majd a végén mégis vereséggel hagyjuk el a pályát? Nos, azt, hogy ez a vereség tökéletes látlelete egy nagy problémahalmaznak. Mondhatnám azt is, hogy már jó ideje érett, még ha most nem is láttuk előre az érkezését. Három szerepkör tagjainak is érdemes lenne a tegnapi nap után elgondolkozniuk kicsit, és magukba nézniük, mert jócskán van mit tanulságként levonni.

1. A klubvezetés

Évek óta szajkózzuk, hogy nem tervszerűen erősítjük meg a keretünket. Sőt, mostanában komikus módon minden átigazolási szezonban kinézünk egy hiányposztot, ahová irreálisan sok játékost igazolunk, a többi területen viszont legfeljebb héba-hóba erősítgetjük a keretet. Emlékszünk rá, mikor legutóbb szinte csak kapusokat szerződtettünk? Vagy nézzük meg ezt a nyarat! Valóban óriási szükség volt a támadósor megerősítésére, és ezt a tervet sikerült is végrehajtani, de csak a vak nem látta, mekkora lyukak vannak a védekezésünkben. Ez már a nemzetközi mérkőzéseinken is fájóan kiütközött, és azóta sem javult a helyzet. Kell egy balhátvéd! Évek óta! Nem tudom, hányszor kell még elmondanunk ezt, ahhoz, hogy végre valaki meghallja. És nem, ezen semmit sem változtat Ferenczi válogatott meghívója. (Szerintem azóta már sajnos Rossinak is volt lehetősége felmérni, hogy milyen játékra is képes Janika ezen a poszton.) És ahogy fentebb is írtam, ez nem a játékos hibája, hanem azé, aki belekényszeríti ebbe a helyzetbe. De menjünk tovább: a két középhátvéd pozícióra van három, azaz három játékosunk. Az még hagyján, hogy mi történik formahanyatlás esetén (láthatjuk…), de mi lesz majd akkor, amikor egyszerre lesznek többen sérültek vagy eltiltottak? És igen, folytathatnánk azzal, hogy Bényei nem üti meg az első osztály szintjét, tehát egyedül Kusnyír az, aki érdemileg bevethető jobbhátvédként, ő viszont életkoránál és rutintalanságánál fogva még nem képes egyenletes, megbízható teljesítményt nyújtani.

Ez mind-mind a klubvezetés felelőssége, mert a védekezésünk mostani elképesztő bénázása előre látható volt, amit jól bizonyít bármelyik cikk vagy podcast, melyet hetekkel, hónapokkal ezelőtt közzétettünk. Ha, mi, műkedvelő rajongók látjuk ezt (azaz a mezei szurkolók, akik elvileg nem szakértők, ők is észreveszik), akkor hogy nem látják a klub felelős vezetői?

2. A szakmai stáb

Herczeg Andrást és stábját a legkevésbé sem szeretem kritizálni, mert meggyőződésem, hogy nélkülük ezzel a játékoskerettel nem itt tartanánk (és még véletlen sem fentebb…), de ez a vereség jócskán szolgáltathat most számukra is tanulságokat. Legfőképpen azt, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Igen, aki látta az elmúlt mérkőzéseinket, az tudhatja jól, hogy mire gondolok: a védekezésre. 70. perc, vezetünk 1-0-ra, ami egy kifejezetten biztató helyzet, ráadásul éppen elkapjuk a fonalat, és egymást követően több veszélyes támadást is vezetünk, hosszabb-rövidebb időszakokra beszorítjuk az Újpestet. Mit kell ilyenkor tenni? Frissíteni az előrefelé játékot! Mi történt ehelyett? Bejött Trujic (egy támadó felfogású szélsőjátékos) helyett Csősz (egy védekező középpályás). Eredmény: a 75. percben egyenlített az Újpest. Aztán jött a 85. perc, Adeniji szerzett egy fantasztikus gólt, ismét vezettünk. Abban a másodpercben Kinyik azonnal elindult a kispad felé, hogy beálljon. Mire azonban becserélték, már egyenlített az Újpest, majd két perccel a pályára lépését követően összehozott egy teljesen felesleges büntetőt, amivel kikaptunk. Mielőtt ezzel kapcsolatban komolyabb kritikát fogalmaznánk meg, álljunk meg itt egy pillanatra. Mi lett volna, ha beállunk védekezni, és sikeresen kihúzzuk a hátralévő szűk 10 percet kapott gól nélkül? Zavart volna bárkit is, hogy ilyen módon győztünk végül? Nem, olyan különösebben szerintem nem. Csakhogy az eredményt nem szabad szem elől tévesztenünk: beálltunk védekezni, és azon nyomban kaptunk két gólt! Mit üzenhet ez nekünk immáron sokadjára? Azt, hogy nem szabad megpróbálnunk védekezni, mert nem megy. De akkor vajon miért nem veszi ezt észre egy ennyire jó szakmai stáb? (Tudom, biztosan van, aki erre azt mondaná, hogy azért, mert nem is annyira jók, de ez a dolgok fájó szintű lebutítása lenne.)

A választ erre a kérdésre szerintem a megszokásban érdemes keresni. Nézzük meg az elmúlt egy-két szezonban a keretünket, és azt, hogy milyen problémákkal kellett szembenéznie Herczeg Andrásnak, illetve mire támaszkodhatott. Nos, a nehézséget a gyatra támadójátékunk (emlékszünk még Takács Tamásra?), az erősségünket pedig a hazai szinten egész jó védekezésünk jelentette. (Érdekes ez egyébként annak a fényében, hogy a hátsó alakzatunk összetétele szinte semmit nem változott azóta, ám ne feledjük: sajnos van olyan, hogy egyszerre több játékos is a formahanyatlás jeleit mutatja; különösen akkor fordulhat ez elő könnyedén, amikor nincs kellő merítési lehetőség, ugyanazoknak az embereknek kell folyamatosan helytállni.) A mostani átigazolási szezont követően viszont fordult a kocka: eddig úgy tűnik, hogy döbbenetesen jól sikerült megerősíteni a támadósort, miközben a védelmünk egyre csak amortizálódik.

A reflexek a szakmai stábnál viszont szemmel láthatólag nem tudták teljesen lekövetni még ezeket a változásokat. Eddig ugyanis minden egyes szerzett gólt nagyon meg kellett becsülni, mivel erre a feladatra alkalmatlan játékosaink voltak, ezért indokolt lehetett beállni védekezni, és őrizni az eredményt, mert ki tudja, tudnánk-e még egyszer az ellenfél kapujába találni. Most viszont (és ezt kevés csapat mondhatja el magáról) az esetek többségében lényegesen könnyebben tudunk egy újabb találatot szerezni, mint kivédekezni a mérkőzés hátralévő részét. Sőt, az is látványos fejlődés a támadójátékunkat illetően, hogy képesek vagyunk dominálni, labdát birtokolni, nyomást gyakorolni az ellenfélre. Innentől kezdve viszont öngyilkos taktika a régi ösztönöket követni: számunkra jelenleg az egyetlen járható útnak az tűnik, hogy “legjobb védekezés a támadás”, és tényleg arra kell törekedni, hogy minél több gólt szerezzünk, minél többet legyen nálunk a labda, mert ha ez megvalósul, akkor kevésbé fájó az az egy-két (vagy három-négy…) bekapott gól.

Sajnos ráadásul ennél a csapatnál jelenleg az sem működik, hogy rakjunk fel minél több védekező felfogású játékost a pályára, hátha akkor a mennyiség kompenzálja a minőséget. Sajnos látványosan nem fogja kompenzálni, sőt, inkább halmozódnak a veszélyforrások, és még jobban aggódhatunk, hogy éppen ki fog feleslegesen becsúszni, ki nem húzza el a kezét a labda elől, ki ragad bent, amikor a többiek próbálnak lesre állítani. Sajnos az Újpest ellen is egyetlen esélyünk lett volna: ha megpróbáljuk 2-1-nél lenyelni a labdát, passzolgatni, birtokolni, letámadással megzavarni a labdakihozatalukat. A játékosok viszont szemmel láthatólag nem ezt az instrukciót kapták: mi más üzenete lenne annak, hogy a vezető gól belövésének pillanatában Kinyik azonnal a kispadhoz rohan, mint a védekezésre, visszaállásra buzdítás? Mi másra utalt volna 1-1-nél Csősz becserélésre? Sajnos ezeket a téves üzeneteket ezúttal egyértelműen a szakmai stáb közvetítette a játékosok felé.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egy jó edző a kerethez (is) igazítja a taktikát. Az eddigi kerethez illett ez az “álljunk vissza védekezni az előny birtokában” szemlélet, a mostanihoz viszont nagyon nem. Mivel Herczeg András egy kifejezetten jó edző, ezért remélem, hogy hamar belátja majd, hogy újra kell gondolni a keret változásainak megfelelően a taktikánkat.

Még egy dologra szeretnék kitérni, ami az akadályát képezheti annak a játékstílusnak (a magasan kezdett letámadásnak, az ellenfél térfelén történő labdabirtoklásnak, a támadva védekezésnek), amelyre alkalmas lenne a keretünk: az erőnlétre. Bizony látványosan azért szoktunk visszaesni mérkőzés közben a félidők második felére, mert érezhetően elfogy a szufla a játékosokból. Lehetne persze ezért a szakmai stábot hibáztatni, de én inkább azt a kérdést teszem fel: nem kellene talán a klubnak egy erőnléti edzőt szerződtetnie? Szerintem bőven visszahozná az árát, a szerzett pontokban, a nézők kiszolgálásában, na meg talán a sérülések elkerülése kapcsán is.

3. A játékosok

Erről nem szeretnék bővebben írni, mert mindenki láthatja jól, mit produkálnak hétről hétre a védőink. Olyan, mintha azon versenyeznének, hogy ki tud többet hibázni, és sajnos az esetek többségében többszörös holtverseny szokott kialakulni. Lehet itt hibáztatni a klubvezetést, a szakmai stábot, bárki mást, de azért ne feledjük: van, ami egyértelműen a játékosok felelőssége. Hiába mondjuk mi, hogy miért nem játszik többet Kinyik Ákos, ha beáll csereként három percre, és kb. első megmozdulásából összehoz egy ilyen buta tizenegyest. Úgy még abból a minimális versenyhelyzetből sem tudunk profitálni, ami van a védők között, ha azok sem törik magukat a kezdőcsapatért, akik a kispadra szorultak. (Ugye Barna? Ugye Kinyik? Ugye Bényei?)

Van viszont pár dolog, amire építhetünk, és emiatt – bár bosszant a tegnapi mérkőzés, de – mégsem vagyok annyira pesszimista.

1. Jó támadókat igazolni sokkal nehezebb, mint használható védőket szerezni. Márpedig nekünk úgy tűnik, hogy az első részt egész jól sikerült megoldani, szóval ha legkésőbb a téli átigazolási szezonban (vagy addig a szabadon igazolható játékosok, esetleg az utánpótlás tagjai közül válogatva) sikerülne legalább két-három értelmes igazolást végrehajtanunk a védelmünkbe, akkor tényleg lehetne valami izgalmas ebből a csapatból.

2. Van egy szakmai stábunk, amely eddig képes volt a maximumot kihozni a keretből. Most ugyan szerintem ez még nem történt meg, a fent leírtak miatt, de én tartom annyira nagyra Herczeg Andrást, hogy bízzam az önreflexióra való képességében. Őszintén remélem, hogy legalább esetenként áttérünk majd egy másik fajta játékszemléletre, mint ahogy azt is, hogy ismét nagyobb hangsúlyt fektetünk a pontrúgásaink gyakorlására, mert azok most egy fokkal kevésbé tűnnek tudatosnak.

3. A szurkolótáborunkat nem érheti egy rossz szó sem. Kifejezetten sok szurkoló kísérte el ugyanis ismét a Lokit, és buzdításban akkor is fel tudtuk volna a venni a hazaiakkal a versenyt, ha nem lenne náluk bojkott. Csak remélni tudom, hogy a csapat is látja és megbecsüli ezt.

Szóval röviden összefoglalva: nem jó, de nem is tragikus a helyzetünk. A fejlődéshez viszont elengedhetetlenül szükséges rövid távon belátni, hogy ami nem megy, azt hülyeség erőltetni, és átállni egy sokkal támadóbb felfogásra. Aztán persze hosszabb távon nem lenne rossz egy új védelmet sem igazolni…

Hajrá Loki!

Enderson