LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Kipreparálva – a szív halála

Szombat délután különösebb várakozások nélkül igyekeztem a Nagyerdei Stadionba. Ellenfelünkkel nem különösebben foglalkoztam, bár a “Puskás Akadémia” létezésétől továbbra is felfordul a gyomrom. Arra azonban, hogy Debrecenben a kitömött állatokhoz hasonló élettelen, kipreparált testeket látok csak a focistáink helyén, nem számítottam. Vannak mérkőzések, melyek a szív diadaláról szólnak – ez most azonban csupán a szív haláláról.

Összefoglalóíráskor mindig jó az előzetes várakozásokkal kezdeni. Gondolatkísérletek, kérdések, eszmefuttatások cikáznak fejünkben – már ha valóban izgalommal és várakozással tölt el minket a készülődés. Ez azonban most nem volt igaz rám. Talán csak az elmúlt két találkozónk szomorú vereségei miatt, talán csak azért, mert a válogatott- és kupaforduló okán beiktatott két hétvégényi szünet rávilágított arra, hogy hiába nem volt NB I, különösebben nekem nem is hiányzott. Valahol mélyen lesújtó a gondolat, hogy a személyes kötődés nélküli, a Föld túloldalán rendezett NFL hétvégi mérkőzéseit nagyobb lelkesedéssel és izgalommal várom, mint saját csapatom hétvégi mérkőzését. Így most előzetes várakozások helyett be kell érjétek a kezdőcsapatokkal:

Saját kezdőcsapatunk három helyen okozott meglepetést: Garba helyén Tunde, Trujic helyén Csősz, Kusnyír helyén pedig Kinyik kezdett. A megszokott 4-4-2, vagy 4-1-4-1, vagy 4-4-1-1 helyett elővettük azt a taktikát, amit akkor alkalmazunk, ha előnyben vagyunk és az előnyt akarjuk védeni. Ilyenkor áll be Trujic helyére Csősz, Garba/Szécsi/Varga helyére Tunde és Kinyik a legfáradtabb középpályás helyére. Az Újpest elleni találkozó meg különösképp kellő figyelmeztetésnek kellett volna lennie, hogy A LOKINAK NEM MEGY A VÉDEKEZÉS IDÉN, NEM HATÉKONY A 3 VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁSOS FELÁLLÁSUNK.

Ezt kiabáltam magamban akkor is, amikor a meccs 10. percében a teljes védelmünk asszisztálásával kiugrott Gyurcsó egy labdával és Nagy Sanyi mellett a hálóba lőtt. 0-1. Aztán Varga indíthatta Adenijit, aki bár elvitte Hegedűs mellett a labdát, az üres kapuba már nem talált be. Ami a szomorúbb, hogy ennél nagyobb helyzetünk később sem lett, de még csak helyzetünk sem nagyon. Már kezdett a feledés homályába veszni, hogy képesek vagyunk ennyire alibi elképzeléstelen megoldásokra, de ilyen közel még nem voltam hozzá, hogy félidőben inkább hazajöjjek. Nem csupán azért, mert a 43. percben Haris adott szerencsétlen gólpasszt Gyurcsónak (0-2), hanem azért is, mert a játékosaink egytől egyig nem voltak mások, csupán kitömött bábok.

Igazán taktikát nem tudtam felfedezni a pályán, a játékosaink gyakran össze-vissza helyezkedtek, nem lehetett látni klasszikus felállást, Csősz például gyakrabban volt jobb szélső mint védekező középpályás, Ferenczi pedig inkább középhátvédként helyezkedett, de Szécsi sem zárt vissza egy hamis ötvédős rendszerre, ha már Janika a védekezés ezen részét másra hagyományozta. Kinyik újpesti formáját hozta, Szatmári pedig mindenhova fejelte a labdát, csak csapattárshoz nem. Buta szabálytalanságok, egészen borzalmas passzok és rossz pontrúgások jellemezték a csapatot, akik láthatóan nem tudták, mit kellene most kezdeni a meccsel, így, hogy az ellenfél vezet. Csupán ad-hoc szituációkban bíztunk, de a kevés ilyenben nem sok szerencsénk volt. Hogy is lett volna, amikor a fél csapat letámadta az ellenfelet, a másik fele pedig inkább behátrált, így nem egyszer rajzolódott ki, mennyire nulla a középpályánk: 4-5 játékos elöl letámad, a másik 5-6 pedig egyetlen vonalat alkotva igyekszik védekezni.

Higgyétek el, nem a vereség mondatja velem ezeket a dolgokat, hanem ez történt a pályán. Senki nem tudta, mit is kellene csinálnia. Mi szurkolók sem igen, és bár néha felhangzott a kurva gyenge, azért igyekeztünk pozitívan is motiválni a srácokat – mindhiába. A második félidőre végül maradtam, de a Felcsútnak már csak őriznie kellett az eredményt, látványos időhúzásaikkal Bognár spori mit sem törődött, de a lapokat bőszen osztogatta. Nálunk bejött Garba Csősz helyére, majd Tőzsért is lekapta Herczeg András és érkezett Trujic a 63. percben. Ezzel taktikailag egyenesbe is kerülhettünk volna, hiszen két szélen Trujic és Szécsi, középen irányítóként Varga, elöl pedig Garba és Tunde rohamozhatott, ennyire erősen támadóvá változtatott csapatunk talán még nem volt idén. De a játékosok mintha ettől még jobban megzavarodtak volna, a 4 védő előtt nem a megszokott Tőzsér adogathatta a támadóknak a labdát, hanem Haris, aki egyébként közel járt hozzá, hogy szépségdíjas lövéssel szépítsen, de a lövése elkerülte a kaput. Varga is igyekezett visszalépni a labdákért, de a csatáraink mintha kioltották volna egymás játékát azzal, hogy egymás nyakán várják középen a labdát, a felcsúti védők sűrűjében.

Mert tegyük gyorsan hozzá, az ellenfél odatette magát, nem sok helyet hagyott a támadásainkhoz, és bár sok szerencsére is szükségük volt, mégis sokkal okosabban és összeszedettebben játszottak nálunk. Ahogy teltek-múltak a percek, úgy vált egyre kilátástalanabbá a játékunk, ordító helyzeteket hagytunk ki, alapvető passzhibákat vétettünk és mintha erőnlétileg nem lett volna kellően felkészítve a csapat, a beadott labdák többségét nem értük el. Nem úgy a 83. percben, amikor egy balról érkező labdát Szécsi egy átvétel után helyezett a kapus mellett a kapuba. Legnagyobb csodálkozásomra, gólnak örülhettünk. No, nem azért, mert Szécsit mintha beoltották volna ma gól ellen, hanem azért, mert a helyszínen meggyőződésem volt, hogy Varga Kevin szabálytalanul igyekezett elcsípni a középre gurított labdát, és a játékszer helyett egy felcsútit tett odébb. A visszajátszások pedig egyértelművé tették: a gólunk szabálytalan körülmények között született. Ettől függetlenül kergethettük tovább az egy pont illúzióját, hisz a játékvezető még 5 perces ráadással is kedveskedett nekünk (tegyük hozzá, jogos döntés volt), de butábbnál butább dolgokat művelve esélyünk sem volt arra, hogy kiegyenlítsünk.

Ez a mai mérkőzés a Felcsút győzelmét hozta, de nem ezért vagyok nagyon mérges, hanem mert egy másodpercig nem éreztem azt, hogy csapat lenne a pályán. A játékosok nem segítették egymást, Szécsi és Adeniji többször is összeszólalkozott, Harisnak gyakran maga mögé kellett figyelnie, segítenek-e neki a társak, a bekapott gólok abszolút elkerülhető szituációk után születtek, a támadásaink pedig csak gyatra próbálkozásoknak tűntek. Nem érdemeltünk volna ma egy pontot sem, a játékosok pedig tapsot sem. Amit pedig megkaptak a Kaposvár és az Újpest ellen is. Most ez kritikán aluli volt. Remélem hamar összekapják magukat, mert nehéz mérkőzések jönnek majd egymás után és jó lenne a szurkolók július-augusztusban visszaédesgetett bizalmát nem lerombolni – pláne nem ilyen gyorsan. Továbbra is csak azt tudom mondani, amit a lelátón a legtöbbször a pálya felé kiáltottam:

HAJRÁ, LOKI!

Játékosok értékelése:

Nagy Sándor – 4
A gólokról nem tehetett és a második félidőben volt szép védése, de az elsőben többször is bizonytalankodott.

Kinyik Ákos – 3
Nem találta a helyét a pályán, számos esetben volt bizonytalan, a végére el is fáradt, kisebb sérülést összeszedett, nem volt jó döntés őt kezdetni.

Szatmári Csaba – 2
Sokszor megvédem őt, mert szerintem jobb játékos annál mint amit sokszor mutat, de amit ma mutatott, az legfeljebb elrettentő példának jó.

Pávkovics Bence – 3
Hiba hiba hátán nála is. Kevésbé látványosan rossz a játéka mint Szatmárinak, de ennél nagyobb pozitívumot nem tudok mondani.

Ferenczi János – 2
Jó dolga volt, amíg itt volt Takács, mert a népharag Tamásra hullhatott, nem rá. Így ismét meg van a fekete bárányunk – és nem ok nélkül. A helyezkedései, védekezésnek csúfolt megmozdulásai botrányosak voltak.

Tőzsér Dániel – 3
Amikor egy csapat válságban van a pályán, a csapatkapitány dolga összefogni őket, nyugtatni, ha azt kell, vagy feltüzelni, ha azt kell. De erre most nem volt képes. Sőt, a második félidőben már az ő türelme is elfogyott. Az, hogy a középpályánk átjáróház volt, az ő felelőssége is.

Haris Attila – 2
Nem találta a helyét. A gólpassza az ellenfélnek egészen elképesztően peches mozzanat volt, de jól jellemezte, hogy ma neki semmi nem jött össze. Nála azonban dicséretet is tudok mondani: végig küzdött, egy pillanatig sem adta fel.

Csősz Richárd  – 2
Eddigi legrosszabb meccse volt a Lokiban, nem is igazán emlékszem jó megmozdulására, szép szerelésre, vagy jó helyezkedésre – csupán egy csúnyán eltört lövési kísérletre. Cseréje jogos volt több szempontból is.

Szécsi Márk – 3
Csak a gólja miatt nem alacsonyabb a pontszám. Pocsék helyezkedésekkel vonta ki magát nem csak a támadásokból, de a védekezésből is. A góljáért viszont jár a taps – még ha nem is szabályos körülmények között született.

Varga Kevin – 3
Haris mellett vargát is tudom dicsérni a folyamatos küzdéséért. Azért már kevésbé, hogy ha a csapat labdát vesztett, akkor nem igazán törte magát, hogy visszafusson védekezni, azért pedig pláne nem, hogy egy teljesen felesleges szabálytalanság után akár el is vehették volna gólunkat, őt pedig kiállíthatták volna. Ha nincs ez a butasága a végén, akkor eggyel nagyobb pontot és a meccs legjobbja címet is megkapta volna.

Babatunde Adeniji – 2
Amennyire szép gólt lőtt kevés játékidő alatt az Újpestnek, annyira nem tudott most 90 perc alatt kihasználni legalább egy lehetőséget. Pedig ebből volt bőven. Egy csatárt a góljai minősítenek, de most Tundét a borzalmasan lekezelt és eltört labdák is. Az egyik ilyenbe ráadásul még bele is sérült.

∼•∼

Haruna Garba – 3
Legszívesebben 0-t adnék neki, de egy teljes félidőt végigjátszott. Mit tehet, ha nem kap labdát? Jól őrizték védői, és bár egyszer nagyon szépen helyzetbe került, más különösebb esemény nem fűzhető nevéhez.

Nikola Trujic – 0
Becserélése után felélénkült a játékunk, és bár nem brillírozott, igazolta kételyem és továbbra sem értem, miért nem vele kezdtük a találkozót.

Bényei Balázs – 0
Kinyik megsérült, így 3 percre beállhatott és asszisztálhatott a vereségünkhöz.

∼•∼

Herczeg András
Az Újpest ellen azt írta Enderson, hogy “nagyon ritka az olyan mérkőzés, amely után ne lehetne őt dicsérni, de ez a tegnapi találkozó most egyértelműen ilyennek bizonyult”. De amíg ott csak részben elkövetett hibákat tudnék felsorolni, ez a mostani hatványozottan az ő felelőssége. Az alapcsapat kiküldése eleve kérdéseket vetett fel a szurkolókban, de ami még rosszabb, sem a bekapott gólok után, sem a félidőben nem tudott változtatni a csapat mentalitásán. Tőzsér lecserélése pedig jó lehet egyszer-egyszer “nevelési célzattal”, de ha ilyen sűrűn cseréljük le csapatkapitányunkat, az elbizonytalaníthatja nem csak Danit, hanem a társakat is. A kispadra ráadásul sem Györgyi, vagy Bouoli nem került fel (ellenben két jobbhátvéd, Kusnyír és Bényei is ott volt), Garbán és Trujicon kívül egyedül az NB I-ben még rutintalan Damásdi várhatott bevetésre a támadó szekcióból. Középhátvéd cserét nem is neveztünk a találkozóra. A vereség azért is fájó lehet, mert a kaposvári és újpesti bukta után is két hete volt a csapatnak mentálisan és fizikálisan rendbe jönni, az MK továbbjutás – különösen annak könnyedsége okán – pedig azt gondoltuk, a játékosok lelkének is jót tesz.


—   A mérkőzés színvonala   –   Csapatunk teljesítménye   –   A bírói ítéletek   —

A mérkőzés gyatra színvonalú volt, többek között ez annak is volt köszönhető, hogy a Felcsút a vezetése birtokában a védekezésre koncentrált, mi pedig hiába kellett volna, hogy helyzetek sokaságával törjük meg őket, erre igazából képtelenek voltunk. A csapat teljesítménye egy elégtelent ér és láthatjuk: ez még mindig csapatjáték, ahol egyénileg hiába igyekszel. Bognár elsődleges hibája a gólunknál történt, csak az ő és a felcsútiak szerencséje, hogy ez nem befolyásolta a meccs végkimenetelét, csak a végeredményt. De ezen kívül is érthetetlen ítéletetek sokaságát láttuk például kezezések után elmaradt szabadrúgások formájában, vagy a lapok kiosztásában, melyek kapcsán olykor túl szigorú, máskor pedig túl elnéző volt.

Ez lett volna a Felcsút elleni vereségünk históriája, mely nem vonul be a szép emlékeink közé. Lám-lám, milyen a szurkolói lélektan. Egy hónapja mi voltunk a legvidámabbak, sok-sok győzelem után aztán az élet adta a nagy pofonokat és most legszívesebben elásnánk magunkat. Kiütközött ismét a keretünk vérszegénysége, minden fronton. És az is, hogy valamit változtatni kell, de sürgősen, mert így még a felső ház is messze kerülhet, nem hogy az NK indulási jog, vagy a dobogó. Hiszek a csapatban továbbra is és szurkolok nekik teli torokból, mert vannak reményre okot adó jelenetek is, biztosan kimászunk majd ebből a gödörből és visszaváltozunk preparátumból igazi csapattá – de előtte alszok erre a meccsre párat, mert ezt azért még fel kell dolgozni.

Mindent bele, Lokomotív!
Csibu

Kép forrása: civishir.hu