LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Három meccs egy hét alatt

A remek kezdés után ide nekünk az oroszlánt is jelmondattal várhattuk az Érd elleni bajnokit. Idegenben meglehetősen jók vagyunk ebben az idényben, győzelem Monoron és Vácott, valamint pontszerzés a fővárosban a Fradi ellen. Köstner mester mondta korábban, ha elhagyjuk Debrecent, elszáll a tudásunk, szerencsére úgy tűnik, le tudtuk vetkőzni ezt a gátlásunkat. Összefoglaló az Érd elleni bajnokiról, valamint előretekintek a következő két hazai meccsre!

Azt tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, Szabó Edina tanítványai ugyanis legyőzték a Siófokot, jelezve, nem tettek le a bronzérem visszaszerzéséről. Az összecsapás kezdete kísértetiesen hasonlított a váciak elleni rangadóra, mind a két meccsen a hazai csapat szerezte a találkozó első két gólját. Szeptember közepén és szerdán is ez történt. Ekkor azonban beindult a Lokomotív. A szeptember legjobbjainak megválasztott trió elkezdte a gólgyártást, előbb Bulath, majd Kovács Anna, aztán Vantara-Kelemen is eredményes tudott lenni (2-4). A következő percekben is nagy sebességgel, és ami még ennél is fontosabb, nagyon gólra törően kézilabdázott csapatunk. Jobbszélünkön Varsányi sorban használta ki a lehetőségeit, nehéz helyzetben is megtalálta a legjobb megoldást, így tovább Nóri! Kovács Anna lövéseire sem volt ellenszere Januriknak. A helyzeten az érdi edző időkérése sem javított, egyre jobban elhúztunk a narancs-fekete mezes hazaiaktól (6-12). A szünetig nyolc góllal sikerült elhúzni, ami jelentősen befolyásolta a mérkőzés hátralévő részét, megalapozta a győzelmünket. Azonban nem érdemes ennyire előrerohanni. Meg kell említenem, hogy nemcsak támadásban brillíroztunk, hanem védekezésben is nagyon összeállt a fal. Az érdiek leginkább csak Szabó Laura büntetőinek köszönhetően maradtak a lőtávolság határán (13-21).

A második félidőt úgy kezdte az érdi gárda, hogy szinte mindent egy lapra tettek fel, percek alatt megfelezték hátrányukat, úgy tűnhetett, kissé az öltözőben ragadtak a lányok. Vili bá időt kért, rendet tett a csajok gondolataiban. Ezek után már nem tudta folytatni a felzárkózást a házigazda (19-23). Triffa Ági fontos védéseket mutatott be, ez jótékony hatással volt a támadójátékunkra, sikerült visszaállítani a nyolcgólos különbséget bő tíz perccel a találkozó vége előtt (21-29). A hátralévő időben ugyan becsúszott pár hiba, ismét felzárkózott az Érd, de a győzelmünk nem forgott veszélyben. Köstner Vilmosnak lehetősége volt forgatni a csapatot, most Karnik és Karsten is hasznosan szálltak be, ezzel tehermentesítve a Bulath-Kovács-Despotovic triót. A találkozó méltó lezárásáról ifjú játékosunk, Poczetnyik Luca gondoskodott, óriási bombát ragasztott Janurik kapujába! Jöhetett a körtánc! Szép volt csajok! A találkozó érdekessége, hogy kapusunk, Triffa Ági is kapott egy kétperces kiállítást, a csapata felé intézett tapsot vette provokálásnak a sporttárs, azért küldte ki. Azért ez egy ilyen meccsen elég nagy hiba a játékvezetők részéről…

ÉRD – DVSC SCHAEFFLER 29-33 (13-21)

Szombaton az eddigiek közül talán a szurkolók által legjobban várt mérkőzésre kerül sor. Csapatunk megkezdi szereplését az EHF-kupa selejtezőjében. A DVSC a második fordulóban csatlakozik a küzdelemsorozathoz. Ellenfelünk a német bajnokságban szereplő TSV Bayer 04 Werkselfen gárdája lesz. Összegyűjtöttem néhány tudnivalót riválisunkról, hogy tisztábban láthassuk, kikkel is nézünk szembe a szombat esti, garantáltan teltházas mérkőzésen. A Leverkusen már az első körben is pályára lépett a sorozatban, a Nicosia Latsia volt az ellenfelük. A németek simán továbbjutottak, összesítésben 66 góllal bizonyultak jobbnak a ciprusi csapatnál. Mind a két találkozót Németországban rendezték, két egymást követő napon. Összesen tíz alkalommal rezdült meg a TSV hálója a párharc során, így azokból a mérkőzésekből messze menő következtetéseket nem érdemes levonni. Nagyjából az a hasonlat lenne találó, ha a DVSC-t egy NB II-es sereghajtó csapat ellen küldenénk a pályára, talán akkor kapnánk megfelelő párosítást arra, milyen színvonalbeli különbség van a két egylet között. Hazai pályán piros-fekete mez és nadrág kombinációban lépnek legtöbbször pályára, míg a Hódosban valószínűleg feketében láthatjuk majd őket. A nemzetközi mérkőzésekre 23 főt tartalmazó listával neveztek. Többségében németek alkotják a keretet, ugyanakkor van egy holland balátlövőjük Annefleur Bruggeman személyében. További légiósaik az izlandi Hildigunnur Einarsdottír aki beállósként bevethető, a jobbátlövőt játszó svájci Xenia Hodel, valamint a litván irányító Zivile Jurgutyte. Érdekesség, hogy a csapatban szerepelők között három játékost is testvéri kapcsolat köt össze. A jobbszélső Elanie Rode a legfiatalabb, ő idén töltötte huszadik életévét, a balszélső Joanna Rode huszonkét éves, a legidősebb pedig a jobbátlövő Jennifer Rode, aki nemrég lett huszonnégy esztendős. A szakmai munkáért a 48 esztendős Robert  Nijdam felel.

Ami a német bajnokságot illeti, a TSV két győzelemmel kezdett, előbb hazai pályán a Neckarsulmer együttesét győzték le nyolc góllal (24-16), majd idegenben két góllal verték a Buxtehuder gárdáját (22-24). Ezt követően két vereség következett, előbb a Bietigheim vitte el a két pontot Leverkusenből (21-29), majd Blombergben jelentős verésbe futottak bele (36-24). Megszerzett négy pontjukkal a tizennégy csapatos bajnokság hetedik pozícióját foglalják el. A következő napokban hasonló menetrend vár a két csapatra, ők is idegenben játszottak bajnokit, mint a DVSC, majd a párharc két összecsapása között szerdán hazai pályán játszanak (a Kurpfalz Baren Ketsch ellen) a vasárnapi visszavágó előtt. Őszintén megvallva, nem ismerem eléggé a német bajnokságot annyira, hogy állást foglaljak ellenfelünk erejéről, az biztos, hogy a Bietigheim és a Thüringer kiemelkedik, de azt gondolom, reálisan a DVSC az esélyes. Hazai pályán kezdünk, ezt kell kihasználni a lehető legjobban, magabiztos előnnyel a zsebünkben kellemesebb nekivágni a hosszú útnak a visszavágóra. A hangulat garantált, biztos, hogy csordultig megtelik a Hódos, elővételben rengeteg jegy talált gazdára, minden adott ahhoz, hogy egy igazi örömünneppel záruljon a szombat esténk! Meggyőződésem, hogy a német csapat játékosai nem játszottak még olyan atmoszférában, mint ami a DVSC otthonában várja őket!

EHF Kupa Selejtező 2. forduló 1. mérkőzés:
2019. október 12. 19:00, Hódos

DVSC SCHAEFFLER – TSV Bayer 04 Werkselfen

Játékvezetők: Anton Antashev – Denis Musatov (oroszok).

A sorozatterhelés szerdán folytatódik, ugyanis a bajnokságban is újabb feladat vár Varsányi Nóriékra. Az a Dunaújváros látogat a Hódosba, akiket legutóbb óriási küzdelem során sikerült legyőzni, egy utolsó pillanatban szerzett Kovács Anna góllal. Akkor az a találat jelentette, hogy ismét EHF meccseket játszhatunk idén. Óriási ünneplés volt a lányok és a szurkolótábor részéről egyaránt. Azonban most ismét minden koncentrációra szükség lesz, mert itthon kell tartani a két pontot. Az Érdről elhozott további két egység akkor ér sokat, ha sikerül megőrizni veretlenségünket. Ami a Kohászt illeti, az előző idényben csak a kilencedik helyen végeztek egy hányattatott szezon lezárásaként. György László csapatának keretében nem történt jelentős változás, már ami az érkezési oldalt illeti. Kapusposzton Zeljana Stojakkal képzelik el Katarina Tomasevics pótlását, illetve Csapó Kincső és Vártok Ramóna sem tartozik már a DKKA kötelékébe. Beállós posztra szintén egy légióst igazoltak Itana Csavlovics személyében, aki Cifra Anitát váltja, aki már a Vasas játékosa, Dombi Luca pedig Kisvárda ajánlatát fogadta el erre az idényre. A sérüléséből felépülő Monori Orsolya pedig a több játékperc reményében igazolt a Szent Istvánhoz. A horvát óriás, Camila Micijevic sérülése miatt nem bevethető, de a legfontosabb igazolásnak tekinthető Triscsuk Krisztina is csupán két meccsen tudott eddig a csapat rendelkezésére állni.

Eddig négy találkozót játszottak le Szalai Babették, a nyitó fordulóban a Viharsarokban arattak kétgólos győzelmet a Békéscsaba ellen, majd egy kiélezett meccsen egy góllal kaptak ki az Érdtől. Ezután a fővárosban a Fradi gárdájával mérték össze tudásukat, az összecsapáson nyolc góllal bizonyult jobbnak az FTC, majd szintén a fővárosban meccseltek az MTK ellenében. Itt nem tudtak döntésre jutni a felek, így pontosztozkodás lett a történet vége. Egy győzelem, egy döntetlen, két vereség, három pont a DKKA neve mellett. Míg mi a Leverkusennel játszunk, addig a Kohász a Mosonmagyaróvárt látja vendégül. Szekerczés Luca mellett Szalai Babettre kell kiemelt figyelmet fordítani szerdán, illetve korábbi beállósunk, Sirián Szedi is okozhat kellemetlen perceket csapatunk számára! Meglátjuk, hogy bírják a debreceni lányok a szerda-szombat-szerda ritmust. Egy biztos, a remekül kezdett bajnokság erőt adhat a folytatásra!

K&H Liga Női NBI 6. forduló:
2019. október 16. 18 óra. Hódos

DVSC SCHAEFFLER – DKKA

Játékvezetők: Bócz László – Wiedemann Viktor.

Hajrá DVSC! Hajrá Debrecen!

Iceman