Egyszer volt, hol nem volt, a Tiszán és még a Dunán is túl, ahol az ólom és grafit alatt az uránium kigyúl… sőt, még azon is túl, ahol a helyi focicsapat évek óta mindig csak pont annyira szar, hogy még éppen bennmaradjon… tehát valahol irtózatosan messze, Tolna-megyében, Bundászlav Szív-ics, a bunyevác vámpír kecsesen röppent be kastélya tornyának legfelső ablakán. Épp a kandallója elé érkezett, megpördült, mire szárnyai és bőrredői kifogástalan Hugo Boss zakóvá változtak (ezeket unalmában előszeretettel pörgette). Egy drágaköves aranykupába töltött magának némi oxigéndús focistavért, melyet még diósgyőri évei alatt szerzett a különböző ellenfelektől. Elégedetten sóhajtott. Az egyre hűvösebbre forduló időjárás ellenére elégedett volt, mert útja során sikerült több érdekes esélylatolgatást kihallgatni a megye lottózói fölött lógva. Majd tekintete véletlenül átsiklott a terem sarkában álló mágnestáblán. „Ó, hogy a macska megrúg, hogy kiment a fejem! Holnap Debrecenben van meccsünk!” – csapott a a homlokára tört magyarsággal.
Jókedve egy csapásra odalett, hiszen az általa vezetett szörnysereg utoljára majdnem két éve, 2017 márciusában nyert a Nagyerdei Kísértetkastélyban. És amúgy is rossz formában voltak, az elmúlt 5 rablóakciójukból 4-szer még ők jöttek haza szegényebben. Gyűlölte a Sóher Koboldot és csapatát, Pandi hercegtől pedig egyenesen rettegett.
„Összeszedem én csak azért is a legényeim!” – kiáltott Szív-ics, majd felhajtotta a vér maradékát, és ahogy jött, úgy távozott denevér képében a toronyablakon keresztül.
Első útja a gyakorlómezőre vezetett. Leszállás közben már odakiáltott a kocsisnak: „Hozzad a buszt, fél óra és mink elindulunk!”
A kocsis így válaszolt: „Igenis, méltóságos úr! De most ha szabad kérnem, ne hozzunk annyi cuccot, már így is bepakoltunk 100 kilót. Többet nem bír el a kocsi!”
„100 kilót? Ezek szerint Böde már buszon van, nagyon jó!”
Továbbrepült a pörgő zakója által keltett forgószélben.
„Gergő! Te rácz vagy, akárcsak én, úgyhogy te védsz!” – fordult az épp akkor előbukkanó nyolckarú, kesztyűs Slendermanhez.
„Uram, nincs egy kis aprója?” – kérdezte egy koldus Szív-icset.
„Majd később adok neked, Poór! Most eredj Osváthhoz és Lenzsérhez. Jánosnak meg mondd, hogy nagyon tetszik zakó. Ő a legjobb Szabó.”
„Az Úr legyen veled, testvérem!” – szólt egy csuhás a vámpírhoz.
„Elhallgass, Papp! Te összeszed Balogh Baltást és Kecskés Tamást.”
Körbenézett. Nem volt több ember a környéken, csak egy tyúk és egy tehén.
„Remek! Tik lesztek Hahn János és Fejős Áron, kész a támadósor!”
De valaki még hiányzott. A feje fölött éppen akkor repült el egy varázsszőnyegen Rumli Mohamed. Felkiáltott neki:
„Mohamed! Nem láttad Trollbertet?”
„Őt nem, mester, viszont láttad ezt a tehenet?” – mutatott Fejősre a levegőből.
„Őt is elhozzuk, de alighanem inkább visszarakom Bödét. Ebből meg remek gyermekmondóka válhat, de most Trollbertet keresem.” – válaszolt Szív-ics.
„Ahha. Nézd meg esetleg a híd alatt, mester!”
Egy szempillantás alatt már ott is termett Bundászlav a közeli kőhídon. Lenézett a korlátról az alább kanyargó száraz patakmederbe.
„Trollbert!” – kiabált le a híd alá.
„Igenis, mester.” – tette le a könyvét Trollbert, és kibújt a sápadt holdfényre.
„Te játszottál Debrecenben. Te vagy az egyetlen reményem. Hogy a francba lehet ezeket legyőz?”
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Az ország másik végén Pandi herceg a Nagyerdei Kísértetkastélyban járkált fel-alá a szobájában. Hümmögve, néha fejet csóválva járt egyik faltól a másikig. Azon törte a fejét, hogyan lehetne jól elagyabugyálni a paksi szörnysereget, melyet a bunyevác vámpír holnap egészen biztosan ráuszít majd a kastélyra. Ugyan rengetegszer agyabugyálta már el jó nagy arányban őket, most valahogy valami rossz érzése volt.
„Mester!”
Pandi ereiben egy pillanatra megfagyott a vér. Odakapta a fejét, ahonnan a hang jött. Egy nagy szakállú törp állt előtte, csákánnyal.
„Basszus, Bányarém Balázs! Elment az eszed, hogy itt ijesztgetsz?! Tudod, hogy rossz a szívem!”
„Bocsáss meg Mester, csak tudod, halloween van. Mindenszentek, ha úgy tetszik.”
„Itt csak egy szentet tisztelünk, mégpedig Szent Lokit!” – vágott vissza a még mindig ingerült Pandi. – „Bár annyira talán nem állnak szarul a paksiak, hogy holnap is eljöjjön.”
Elgondolkodott.
„Amúgy mit is akarsz, Bányarém? Csak akkor mondd, ha fontos, rengeteg dolgom van!”
„Csak szólni akartam, hogy Kinyi(rla)k Ákos és Elpatkovics Bence most jöttek vissza a Benny Hillről. Kezdheted összerakni a védelmet”
Pandi megborzongott.
„Na most ezzel jobban rám hoztad a frászt, mint az előbbi felbukkanásoddal.” – sóhajtott fel. – „Hol van Ferenczi?”
„Ő mindig itt van, már soha nem megy el.”
„Ja, igen… Egye fene, szólj nekik. Még egyszer utoljára átveszem velük a védekezés fortélyait.”
Majd észbe kapott.
„Fortélyait? Ugyan. Az alapokat. Remélem, ezúttal odafigyelnek annál a résznél, amikor az ellenfélhez passzolásról tépem a számat. Náluk lesz Trollbert is, most tényleg oda kéne figyelni.”
Bányarém elsomfordált, Pandi pedig ismét egyedül maradt.
„Sértődőzsér Dani!” – kiáltott kapitányáért Pandi herceg.
Csönd. Majd a folyosó végén lassú nyikorgás kíséretében feltárult egy régi ajtó. Belépett rajta egy magas, kifogástalan frizurájú alak. Dumm-dumm-dumm-dumm. Tompa puffanások lassú egymásutánban követték egymást, majd úgy két perc múlva, a 30 méteres út végén Sértődőzsér Dani belépett Pandi irodájába.
„Hívtál, főnök? Siettem, ahogy tudtam.”
„Igen, tudom hogy ennél gyorsabban nem megy, de szeretünk, mert mindig berúgod a büntetőket. Kérlek értesítsd Kusnyirbálót és Harakiris Attilát, hogy holnap kezdenek. Apropó, Szécsi hol van?”
„Lesen.”
„Mindjárt sejtettem. Őneki is szólj, és ha már benne vagy, keresd meg a Trujicsikatilót is.”
(A paksiak várható kezdője, ha az a szövegből nem lett volna egyértelmű: Rácz – Osváth, Poór, Lenzsér, Szabó – Balogh B., Kecskés, Papp K. – Könyves, Böde, Hahn)
A kapitány amilyen lassan jött, úgy távozott. Pandi pedig újra elkezdett fel-alá járkálni az irodában.
„Alakul a várvédőcsapat, de valaki még hiányzik. Valaki, akitől még ez a Szív-ics vámpír is beszarna.”
Ekkor eszébe jutott valami. Egyből kiverte a hideg verejték és keresztet vetett.
„Már csak ő segíthet.”
Pandi magára akasztott egy rózsa- valamint egy fokhagymafüzért, megfogta a falon lévő feszületet, és a biztonság kedvéért még a Sóher Kobold egyik Mizse ásványvizes flakonját is megtöltötte szentelt vízzel. Kiment a folyosóra, leemelt a falról egy fáklyát, majd elindult lefelé a csigalépcsőn. Sorra hagyta maga mögött a szinteket, előbb a Skyboxokat, majd a konferenciatermet, a büféket, a VIP-t, a sajtó- és játékosbejárót, majd az alagsorhoz ért. Belső zsebéből előbányászott egy nagy, rozsdás kulcsot, és kinyitotta a pince ajtaját. Benn a teljes feketeség uralkodott, csupán néhány régi neoncső pislákolt a falon.
Pandi tett befelé néhány lépést. Most fel volt készülve még a legaljasabb jumpscarekre is. Viszont akit keresett, mindig meg tudta lepni. Egyszer csak halkan elkezdett cincogni valahol a szoba mélyén egy zenedoboz, ami valami altatódalt játszott, mint a klisés horrorfilmekben.
„Helyben vagyunk” – gondolta Pandi.
Hirtelen, öt méterre bal kéz felől kigyúlt egy neonlámpa, ami addig teljesen sötét volt. A fény ekkor megvilágította azt, akiért Bandi idejött.
Pandi erős maradt. Így szólt, maga elé tartva a feszületet és a fáklyát:
„Tünde Baba! You’re my only hope. Tomorrow you’ll start!”
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A mese folytatása holnap 17:00-tól megtekinthető a Nagyerdei Kísértetkastélyban, vagy az M4sport. hu-n. A meccset Csonka Bence, egy zöldfülű békés-megyei bíró vezeti majd.
Mindörökké hajrá Debrecen!
Lucas
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Kedves olvasók!
Akik a hagyományos beharangozó cikkre számítottak, azoktól elnézést kérek. Egyszerűen nem tudtam magam rávenni, hogy leüljek a laptop elé és komoly arccal megírjak egy komoly esélylatolgató cikket. Sőt, már a puszta gondolattól kijött rajtam az alkotói válság. Így elengedtem a profizmust és abból lett ez az agymenés. A törzsolvasóink talán tudják, hogy Mindenszentek környékén gyakran kerülök alkotó lelkiállapotba, egyfajta mesemondó bácsivá változok ilyenkor. Így született meg nagyjából pont 4 éve a Nagyerdei Kísértetkastély meséje is. Remélem hogy tetszett és azt is, hogy megmosolyogtatott titeket ezekben az apatikus időkben, mikor a nihil és a kiesésfrász a kertek alatt mászik vissza a Nagyerdei Stadion gyepére és a gondolatainkba. 🙂
A képekért köszönet JuveFannak, akihez mindig mehet az ember bármilyen beteg mémötlettel.
