LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

SZÉGYEN – kiestünk a kupából…

Egy hét halasztást követően ismét megkíséreltük lejátszani a Dorog elleni kupamérkőzést. Legutóbb a pálya használhatatlansága miatt halasztottak, most viszont volt lehetőség a játékra – bár ne lett volna… Azt gondolom, hogy aki végig bírta szenvedni mind a 90+30+nemtudomhány percet, annak maximális respect. A  csapat pedig szégyelje magát, hogy ilyen teljesítményt tett le az asztalra. A pocsék őszi szezonunk megkoronázása volt ez a kupakiesés.

Tegnap még azon tanakodtam, hogy vajon játékra alkalmas lesz-e a pálya, hiszen egy hete le volt fagyva, és láthatóan szét is trancsírozták a gyepet. A meccs előtti fotókból már látszott, hogy most nincs különösebb gond, végül el is kezdődhetett a mérkőzés, és a tizenhatosok környékét leszámítva nem is volt különösebb gond a pályával. A kezdőnk egy helyen változott a múlt héten megadotthoz képest, Haris helyett Kusnyír kezdett a középpályán, de így is 6 alapjátékosunk kapott helyet a kezdőben, nem lehetett tehát azt mondani, hogy félvállról vettük volna a találkozót. A dorogiak kezdője ezzel szemben tartalékos volt, az előző két bajnokin kezdő játékosok közül csak ketten kaptak ma szerepet a kezdőcsapatban. Ezek alapján tehát illett volna könnyedén érvényesítenünk a papírformát.

Ehhez képest az első félidő kész szenvedés volt. Sokáig semmi érdemeleges esemény nem történt a sárdagonyázáson kívül. Főleg az a térfél volt mocsaras, amelyik oldalra mi támadtunk, de ez nem mentség arra, hogy jó 40 percig helyzetbe sem kerültünk. Akkor viszont két nagy ziccer is adódott előttünk, előbb Adeniji kapott ziccerben egy rossznak mondható passzt, ám még így is illett volna az üresen tátongó kapuba találnia, ehelyett a kapusba lőtt. Az ezt követő szöglet után pedig Barna két méterről vágta fölé a labdát, pedig senkitől sem zavartatva lőhetett. Ahogy pedig az lenni szokott, az ellenfél a semmiből, egy szerencsés találatból szerzett vezetést. Már az első félidő hosszabbításában jártunk, amikor egy gyenge távoli lövés pont a jó helyen álló Csillag Dárius elé pattant, ő pedig bevágta a rövidre Kosicky mellett, így a Honvéd elleni meccshez hasonlóan most is a lefújás előtti pillanatokban kerültünk hátrányba.

Ennek ellenére nem sokat változott a játék képe a második félidő elején, az első negyed órában nem jutottunk el a hazaiak kapujáig, sőt, újabb ziccert a Dorog tudott kialakítani, de ajtó-ablak helyzetben kapu fölé bombázott a támadójuk. Közben pedig kettőt is cseréltünk, a gyengén játszó Bereczkit és Adenijit Varga, illetve Garba váltotta. Hogy folytassam a párhuzamokat a Honvéd elleni meccsel, a 65. percben egy nyilvánvalónak tűnő büntetőt nem kaptunk meg, most Garbát tarolták le a tizenhatoson belül, ami ezúttal is megtorlatlan maradt. Elgondolkodtam egyébként, hogy az utóbbi években ilyen esetekben mennyire nincsenek velünk a játékvezetők, a javunkra büntetőt csak 1000%-os esetekben (vagy néha még olyankor sem), fújnak be, ellenben ellenünk elég sok kétes szituban megítélt büntető volt, ha csak az idei szezonra gondolunk, akkor ott volt a a ZTE elleni hazai meccs, de az előző szezonból említhetném a Felcsút elleni fantomkezezést, vagy Honvéd elleni 1-1-es meccset, amin meg “lökés” miatt ítéltek ellenünk tizit.

Közben harmadik cserénket is kihasználtuk, Kusnyír helyett beállt az a Pintér Ádám, akinek szerintem eleve kezdenie kellett volna. Helyzeteket viszont továbbra sem tudtunk kialakítani, a Dorog pedig könnyedén őrizte az 1-0-s vezetést. A percek pedig közben egyre csak teltek. Az utolsó tíz percet szemmel láthatóan megnyomtuk, ekkor már Kinyik is kvázi centert játszott, mindent egy lapra feltéve rohamoztunk. A 84. percben az első komoly lehetőségünket jegyezhettük fel a második játékrészben, egy félpályáról felívelt szabadrúgás találta meg Varga Kevint, ám lövését bravúrral védte a kapuból egyébként rossz ütemben kimozduló, de éppen visszaérő hazai hálóőr. Egy perccel később egy szélről érkező szabadrúgást szedett ki a hosszúból Borsos Vilmos. A nagy nyomásnak a a 88. percben lett meg az eredménye: egy szépen kijátszott akció végén Garba centerezését Kinyik vágta be közelről a kapuba. A hosszabbításban még akár meg is nyerhettük volna a meccset, a hazai csapat teljesen elkészült az erejével és szinte percenként eljutottunk a kapujukig, de rendre pontatlanok voltunk. Így viszont maradt az 1-1 és jöhetett a hosszabbítás – ami nekünk most éppen nem hiányzott…

Itt jött el az a pont, amikor nekem meetingre kellett mennem a munkahelyemen. Bevallom tehát, a hosszabbítást nem láttam, csupán szerkesztőtársaim szöveges tudósításából tájékozódhattam. Annyi viszont lejött az ő közvetítésükből, hogy nem akartuk a büntetőpárbajra hagyni a döntést. Adódott nagy lehetőség mindkét csapat előtt, és újfent láthattunk büntetőgyanús esetet a dorogi tizenhatoson belül, de a síp ezúttal is néma maradt. Nem úgy a 119. percben, amikor a gólhelyzetben kitörő Garbát rántotta le egy hazai védő, villant is a piros, de már túl késő volt ahhoz, hogy az emberelőnyünket kihasználjuk. Jött a tizenegyespárbaj, amit bár nem tudtam realtime követni, amikor a meccs vége után jó 1,5 órával leültem a gép elé visszanézni a büntetőket (az eredményt nem tudva) rossz érzések kavarogtak bennem…

A rúgásokat mi kezdtük, az első kettőt Csősz és Haris értékesítették is, csakúgy, mint a dorogi ítélet végrehajtók. A harmadik párban nálunk Trujics lőtt gyengén a kapus kezébe, ellenben a hazaiak nem rontottak, náluk volt tehát az előny. A negyedik párban ismét belőtte mindkét játékos, majd jöhetett az ötödik kör. Vargának muszáj volt belőnie, nem is hibázott, ám az utolsó dorogi lövésnél kellett volna egy bravúr Kosickytől – vagy szívesség a lövő játékostól, hogy mellérúgja. Végül a gyengén helyezett lövés valahogy bekerült a kapunkba, Kosicky lábait is érintve, így kiestünk.

Ha valaki kíváncsi erre a förtelemre…

A játékosok egyéni értékelésébe nem mennék most bele, egyrészt sokszor csak fél szemmel tudtam követni a találkozót a munka mellett (a hosszabbítást pedig nem is láttam), másrészt egy ilyen gyenge színvonalú meccs és szégyenteljes eredmény után nincs is értelme az értékelésnek. Mindenki beírhat magának egy jó nagy egyest a nem létező ellenőrzőjébe. A találkozó során kevesen nyújtottak a képességeikhez méltó teljesítményt, de kimondhatjuk azt is, hogy nem láttunk DVSC-hez méltó CSAPATOT a pályán. Ezzel a kupakalandozásunk idénre véget ért, koncentrálhatunk a bajnokságra – hogy ki ne essünk…

(fotók: nso.hu)