LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Tesco gazdaságos felkészülés?

Az óév végén és az újév első napjaiban jócskán felpörögtek az események a csapat háza táján. Először is lemondott Herczeg András, majd 30-án bejelentették utódjának Vitelki Zoltánt, aki idő közben már meg is tartotta az első edzését. Közben pedig kialakult a csapat felkészülési programja és már játékosmozgás is történt. Kicsit foglaljuk össze az elmúlt napok eseményeit.

Herczeg András távozásáról már beszámoltunk. A lemondása nem lepett meg minket, és bár a bejelentés karácsony után történt, maga az elhatározás már jóval az ünnepek előtt megtörtént. Így nem érte váratalnul nyilván a vezetőséget sem a dolog, nem kellett tehát feltétlenül kapkodni az utód megtalálásával. Több szakember neve is komolyan felmerült, eleinte Bódog Tamásé is komolyan benne volt a kalapban, ám vele csak a puhatolózásig jutottak. Sokáig az tűnt legbiztosabbnak, hogy Bücs Zsoltot nevezik ki, aki ugyebár a nyáron távozott a szakmai stábból az MTK-hoz, ám nyilván egy vezetőedzői megbízatás csábító lett volna neki. Végül nem kis megdöbbenésre a kevés edzői rutinnal rendelkező, kvázi idegen közegből érkező Vitelki Zoltánra esett a választás, aki a hírek szerint eleinte a DEAC vezetőedzői posztjára volt favorit.

Jött tehát VItelki, akinek eddig kevés vezetőedzői tapasztalata van. A 49 éves tréner ugyan kétszer már irányította a DVTK-t beugróként, de összesen csupán 7 mérkőzés erejéig. Komolyabb megbízatása két csapatnál volt, 2017-ben a Kazincbarcika edzőjének nevezték ki, de a következő év áprilisában távozott. Még a nyáron kinevezték a Budafok edzőjének, de 14 fordulót követően, még az év októberében menesztették, mert a 18., kieső helyen állt csapatával. Azzal a Budafokkal, amelyik az idei kiírásban feljutó helyen telel. Az utóbbi hónapokban pedig Mezőkövesden dolgozott, a megye 1-es bajnoksgában szereplő tartalékcsapatot trenírozta, innen érkezett tehát Debrecenbe. A debreceni szurkolósereg nem fogadta kitörő lelkesedéssel, jegyezzük meg, hogy nem ok nélkül. A december végén Facebookra kitett szavazásunkon 42% szerint már áprilisban meneszteni fogják a gyenge eredmények miatt, míg 30% szintén pesszimisra, és kiesést predensztinál a szezon végén. Csupán 22% mondta azt, hogy bár a világot nem váljta meg, de bennmaradunk vele, és a szavazók 6% gondolta azt, hogy akkora pálfordulás következik, hogy egyenesen a dobogón végzünk. Meglátjuk, egyelőre legyünk türelemmel, és várjunk legalább 3-4 tétmérkőzést, mielőtt pálcát törnénk a feje felett.

Megtudtuk azt is, hogy kik alkotják majd a stábot. Hadd szögezzem le rögtön az elején, hogy legnagyobb örömömre Györky Gábor már nem tagja a szakmai stábnak. Ő volt az egyik legnagyobb túlélője a klubnál jelen lévő „sógor-koma” rendszernek, minden vezetőedző megörökölte őt a stábjába (kivéve Pontest). Ugyebár ő volt a kinevezett erőnléti edzőnk, és hogy milyen munkát végzett, azt a saját szemünkkel láttuk hétről hétre… A két asszisztens edző a Vitelkivel érkező Kriston István, valamint a nyár óta a Lokinál dolgozó Bogdanovics lesznek, a kapusedző pedig maradt Erdélyi Miklós. Vitelki kapott maga mellé egy erőléti edzőt Száraz Ádám személyében (egy 26 éves fiatalember, aki eddig az akadémián dolgozott), valamint Cserháti Levente személyében videóelemzőt, aki már Herczeg András munkáját is segítette.

A mai napon fény derült az edzőpartnereink kilétére is. Bár viccnek szántuk a mémet a Facebookon, idén is Tesco gazdaságos felkészülést nyom a csapat. Nem utazunk edzőtáborba, pedig ahogy az évzáró LokiZóna adásban is mondtuk, ha valamikor, akkor most nagyon nagy szükség lenne arra, hogy egy hétre összezárják a játékosokat, a csapatmorál ugyanis a béka segge alatt van. Emellett külföldön nyilván erősebb ellenfelek ellen lehet játszani, nem pedig csupa második ligás ellenféllel, ahogy az nekünk is jutott ismét: Nyíregyháza, Békéscsaba, Minaj (ukrán 2), U. Cluj (román 2). Rajtunk kívül egyébként még csak a ZTE nem utazik külföldi edzőtáborba, de ők például a Dinamo Zagrebbel és a Slaven Belupoval is megmérkőznek majd. Mi vagyunk tehát ismét az autópályán a forgalommal szemben hajtó őrült csapat…

Ami a játékosmozgást illeti, két távozónk van eddig Kuti Krisztián és Györgyi Arthur személyében. Előbbinek 27 évesen már rég be kellett volna látnia, hogy a DVSC-ben nem lesz belőle alapember (bár az sem világos, hogy a klub miért ragaszkodott hozzá eddig), utóbbi pedig nagy csinnadrattával érkezett a nyáron a román harmadik ligából, de még csak lehetőséget sem kapott a felnőtt csapatban. Valószínűleg azért nem, mert az NB III-ból sem tudott kitűnni. Jobb rövidre zárni az ilyen transzfereket, bár azt sem értem, hogy egyáltalán minek igazoltuk le. Felkészül: Bouoli… Ami az esetleges érkezőket illeti, nos… Félő, hogy nem nagyon lesz ilyen. Bár hallani szurkolói pletykákat, egyelőre annyi biztos, hogy Belényesi Csaba és Sárosi Norbert felkerültek a tartalékcsapattól a felnőtt kerethez. Reméljük, ezzel nem lettek letudva a téli erősítések… Ne feledjétek, minden átigazolási pletykát megtaláltok Játékoskeringő rovatunkban!

Szkeptikus vagyok tehát mind a vezetőedző személye, mind a felkészülés, mind az igazolások kapcsán. Lehet persze mondani, hogy tavaly is úgy lettünk harmadikok, hogy itthon készültünk és senkit nem igazoltunk, de félek, hogy 10 év múlva is a tavalyi szezont emlegetik majd sokan referenciaként… Erre idén semmi esélyünk, és ezek a koncepicók sem ezt segítik elő. Bár kétségtelen, pénztárcabarát, Tesco gazdaságos megoldás. Az biztos, hogy a vezetőség 19-re húzott lapot ezzel az egész edzőkinevezéssel, és betervezett felkészüléssel. Reméljük, hogy az a lap 2-es lesz…

(fotó: haon.hu)