Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években debütált tagjai, de természetesen másokról is megemlékezünk majd. Jubileumi huszadik alanyunk a profi pályafutását nemrég bejefező Halmosi Péter.
A Cucu becenévre hallgató játékos 1979-ben született Szombathelyen és a Haladásban kezdte meg profi futballista karrierjét. A Haliban 1998 és 2002 között focizott, 22 éves volt, amikor az osztrák Grazer AK szerződtette őt. Az osztrák kaland nem sült el jól, nem kapott sok lehetőséget az edzőváltás után, így egy év után váltani szeretett volna. Ekkor a Loki akkori vezetőedzőjének, Szentes Lázárnak a hívására érkezett Debrecenbe, 2003-at írtunk ekkor. Akkoriban már nagy dolog volt kibontakozóban Debrecenben, és a fiatal középpályás örült, hogy egy bajnokesélyes csapatba igazolhatott. Debrecenben hamar alapember lett és már első szezonjában letette a névjegyét mind az NB I-ben, mind a nemzetközi porondon, ahol egészen a legjobb 32-ig menetelt a csapattal az UEFA-kupában.
Az első szezonjában ugyan még nem ünnepelhetett bajnoki címet, de ami késett, az nem múlott: a 2004-2005-ös kiírásban öt góllal és három gólpasszal járult hozzá a klub történetének első bajnoki címéhez. Abban az évben egyébként ő kapta a Zilahi-díjat, ami nagy megtiszteltetésnek számított abban a gárdában, ami tele volt honi szinten klasszis játékosokkal. Aztán jött az emlékezetes Hajduk elleni párharc, ahol szenzációs teljesítményt nyújtott, az első mérkőzésen még „csak” gólpasszig jutott, a visszavágón azonban két gól és két gólpassz volt a mérlege, ezzel egyébként hivatalosan az első játékos lett a blogunk történetében, aki egy teljes mérkőzésen nyújtott teljesítményére 10-es osztályzatot kapott (kis csavar ugyebár a történetben, hogy a spliti meccset utólag, éppen ezen a héten dolgoztuk fel, illetve Zsóri Dani az ollózós gólja miatt már kapott tőlünk 10-est, de az mégsem ugyanaz). Később a United ellen is betalált, amit mint tudjuk, tévesen nem adott meg a spanyol játékvezető.
Legjobb mérkőzése a Lokiban
Sokan azt hitték, hogy a nemzetközi menetelés után a többi sztárátékosunkhoz (Bogdanovics, Kerekes, Böőr) hasonlóan ő is külföldre szerződik, de akkor még nem jött össze a váltás. Ahogy a Naplónak nemrég adott nyilatkozatában fogalmazott: „A spliti meccs lefújása után mondták a csapattársak, ha most nem adtam el magam külföldre, akkor soha. Érdeklődött is többek között az olasz Parma és a skót Celtic is, konkrét tárgyalások voltak, de akkor még nem sikerült külföldre szerződnöm, hanem majd 2007 januárjában Plymouthba.” Még a Plymouthba szerződése előtt azonban volt másfél éve a Lokiban.
A 2005-2006-os szezonban újfent bajnoki címet ünnepelhetett a csapat, Halmosi ebben az évadban 7 gólig és 8 gólpasszig jutott a bajnokságban, újfent húzóembere volt tehát a csapatnak. A következő már egy „csonka” szezon volt a számára, hiszen csak az őszi szezont töltötte a Cívisvárosban: 16 bajnoki találkozón 2 gól 3 gólpassz volt a mérlege. Januárban össze is jött neki a hőn áhított külföldi lehetőség, és a Championshiben szereplő Plymouth szerződtette őt. Hogy mennyire megszerette Debrecent, az újfent kiderül a már említett interjújából: „Plymouthba nem a pénz miatt mentem ki, mert az ajánlatuk és a Lokié között nem volt nagy különbség. Egyszerűen szerettem volna magam kipróbálni a világ egyik legerősebb bajnokságában, és minden klappolt, a DVSC is meg tudott egyezni az angolokkal. De ha nem jött volna össze a szerződés, akkor maradok Debrecenben, mert nagyon jól éreztem magam ott, minden szempontból meg voltam becsülve, és úgy voltam vele, lehet, hogy az egész karrieremet a cívisvárosban töltöm.”
Végül nem töltötte egész karrierjét Debrecenben, de még csak vissza sem jött ezt követően. 2010 februárjáig légióskodott Angliában, a Plymouth után a Hull Citynél is szerencsét próbálhatott, utóbbi klubbal már a Premier League-ben. Három évnyi légióskodás után, 2010-ben, akkor 30 évesen pedig nevelőklubjába, a Haladásba tért vissza. Nem volt kérdés számára, hogy Magyarországon a Lokin és a Halin kívül más klubban nem akart futballozni, holott pályája csúcsán megtehette volna, hogy valamelyik akkori topcsapatba igazol. Neki azonban más értékrendjei voltak: „Nekem mindig az volt gyerekkoromban az álmom, hogy a Haladásban focizzak, mert a Hali az életem. Szombathelyiként lokálpatrióta vagyok, büszke a szülővárosomra, valamit arra, hogy édesapám a Haladás örökranglistáján a harmadik helyet foglalja el 306 mérkőzéssel, én pedig a negyedik vagyok 302-vel. Ezt Debrecenben biztos, hogy értik és megértik, mert ott megbecsülik a régi kedvenceket, bár így lenne ez mindenhol.„
Az elmúlt években sokszor megfordult ellenfélként Debrecenben, és bevallom, néha volt bennem egy kis tüske, amikor egy-egy ellenünk szerzett gólja után önfeledten ünnepelt. Persze aligha feledte el a debreceni éveket és nyilván nem tiszteletlenségből ünnepelt. A Haliban egyébként kilenc évet húzott még le profiként, többször is megmentette csapatát a kieséstől. Profi karrierjének utolsó éveiben azonban több esetben a balhéitól volt hangos a sajtó, mivel szókimondó embernek tartja magát, így többször is konfliktusba került aktuális edzőivel, nem egyszer tették őt ki az első csapat keretéből. Végülis tavaly nyáron távozott szeretett klubjától, kissé méltatlan körülmények között. Idén februárban jelenette be, hogy felhagy a profi futballal, azonban 40 évesen is érzett még magában annyi erőt, hogy Ausztriába, egy alacsonyabb osztályú amatőr klubhoz, a Markt Allhauhoz írt alá.
Halmosi egy külön egyénisége volt a magyar futballnak, és ő is azon ritka futballisták közé tartozott, akit hamar befogadott a debreceni közönség dacára annak, hogy nem volt helyi kötődésű játékos. Három és fél évnyi debreceni karrierje alatt három bajnoki címet szerzett, kétszer bezsebelte a Szuperkupát, a Magyar Kupa viszont kimaradt a repertoárjából. Összesen 35-ször húzhatta fel magára a válogatott dresszét (ebből debreceni játékosként 9-szer), így nem lehet azt mondani, hogy ne lett volna sikeres pályafutása. Talán mi Loki szurkolók jobban örültünk volna, ha anno hozzánk tér vissza, és húzott volna még le 2-3 jó évet nálunk, de összességében így is kiváló labdarúgóként élhet az emlékezetünkben.
