LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Fantomok #2 – Jimmy Jones Tchana

Rovatunkban olyan, egykoron a DVSC-ben megforduló játékosokat veszünk górcső alá, akiket nagy reménnyel történő leigazolásukat követően nem igazán láthatott a pályán a közönség. Ergo mindenki csak fantomként emlékszik rá: látta valahol a nevét, talán a fotójával is találkozott, de játszani sose, vagy csak ritkán látta. Annak járunk utána, hogy miért sültek be ezek az igazolások! Második alanyunk is ikonikus szereplője lehet ennek a társaságnak, ő pedig nem más, mint Jimmy Jones Tchana.

1, Mit lehetett tudni róla, mielőtt leigazoltuk?

Egy kameruni születésű de francia állampolgársággal is rendelkező fiatalemberről volt szó, aki Franciaországban az US Créteil, majd Görögországban a PS Kalamata együttesében futballozott. Nem állt tehát mögötte veretes karrier, már csak azért sem, mert ha lehet hinni a transfermarkt statisztikáinak, akkor a görög csapatával a harmadik (!) ligában szerepelt és 11 találkozón egyetlen gólt sem szerzett a 2005-2006-os szezonban. Ezt követően 2006 novemberében érkezett próbajátékra Debrecenbe az akkor 22 éves támadó. Abban az időben még létezett olyan, hogy ligabajnokság, és az őszi szezon utolsó hónapjaiban számos edzőmeccset is lekötött a szakmai stáb, amiken akár 5-6 próbajátékost is megnéztek. Itt jött a képbe többek közt Tchana (illetve előző alanyunk, Issiemou is), akit tesztelni kezdett a Beránek vezette edzői stáb.

2, Mi lehetett a koncepció a leigazolásában?

A bajnokság féltávjánál ötpontos hátrányban voltunk a listavezető MTK mögött és kellettek gólerős támadók, mivel eléggé szűkölködött a keretünk akkoriban támadókban. A nyáron Kaposvárról igazolt Zsolnai nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Bogdanoviccsal nem számolt Beránek, Brnovicsnak pedig nem igazán ment a játék az ősszel. Utóbbi két játékostól egyébként meg is váltunk a télen. Az egyetlen gólerős támadónk így Sidibe volt a keretben, mellé kerestünk legalább két játékost. Egyikük a macedón Aco Stojkov lett, a másik pozícióra teszteltünk jó néhány játékost, köztünk Tchanát is. A francia játékos egyébként igen meggyőzően teljesített az edzőmeccseken, három felkészülési mérkőzésen öt gólt szerzett, így végül négyéves szerződést kötöttünk vele december elején.

3, Miért vált fantommá a DVSC-ben?

Először hadd meséljem el a kedvenc történetem vele kapcsolatban, amit már egyébként olvashattatok többöször is.  Az egyik honi focis portál Csana Norbertként mutatta be egy edzőmérkőzésen: “A hazaiak szakvezetése az első félidőben több fiatal játékosnak is lehetőséget adott, akik közül Csana Norbert teljes mértékben élt az adódó lehetőséggel: duplázni tudott.” Csana Norbi tehát megkapta a lehetőséget, aminek nagyon örült: „A menedzserem segítségével kerültem Debrecenbe. Örültem a lehetőségnek, mert legutóbb fél évet töltöttem a görög másodosztályban, de nem a terveim szerint alakult hellén pályafutásom. Debrecenben megkaptam a lehetőséget, hogy megmutassam tudásomat, két hétig próbajátékon vettem részt, jól sikerültek az edzőmeccseim, gólokat rúgtam és az edzésen is igyekeztem mindent megtenni, hiszen szerettem volna maradni.” A bemutatkozása egyébként parádésra sikeredett, a tavaszi szezonnyitón a 75. percben állt be a Vasas elleni mérkőzésen Dombi helyett 0-0-s állásnál, majd a 85. percben Sándor szögletét követően három méterről bekotorta az üres kapuba a labdát, amivel meg is nyertük a találkozót. Viszont sajnos kiderült, hogy azon a meccsen csak jókor volt jó helyen, mert amúgy egy ügyetlen futballista volt. A tavasszal még további három mérkőzésen játszott, több gólt már nem szerzett. Többször nem is láttuk bajnoki meccsen a pályán, ugyan a 2007-2008-as szezon felkészülését még Debrecenben kezdte meg, de augusztusban éepasszoltuk őt Sopronba.

4, Mi lett vele utánunk?

Sopronban is góllal debütált, majd második meccsén győztes gólt szerzett, találataival rögtön négy pontot hozott a konyhára. Aztán ott is lefőtt a kávé, csak elvétve játszott, de még az MTK elleni 5-1-es zakó alkalmával szerzett egy gólt. A szezont 7/3-as mutatóval zárta Sopronban, majd folytatta magyarországi haknizását, következő áldozata a DVTK volt. Diósgyőrben is meglőtte a maga 1 gólját, még ellenünk is játszott 5 percet a 2008-2009-es szezonban. Diósgyőrben hamarabb elvarrták a szálat, ők már a télen elpasszolták őt Görögországba, hogy miként, az számomra is rejtély. Ezzel viszont nem ért véget a magyaroszági karrierje, mert 2011-ben visszatért, méghozzá Békéscsabára, az NB II-be. Ott egészen hihetetlen módon alapembernek számított a szezonban, 22 találkozón elképesztő módon öt gólig jutott. Ezt követően viszont csak a jó Isten tudja, hogy mi történt vele. Ugyanis mintha elvágták volna a karrierjét, semmi infó nincs róla, hogy 2012 óta hol játszott, ha játszott egyáltalán. Pedig még csak 28 éves volt akkor. Egyébként az a megtiszteltetés érte, hogy tavaly beválasztottuk őt a Loki rémálom 11-ébe.