LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Büszkeségeink #25 – Czvitkovics Péter

Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években debütált tagjai, de természetesen másokról is megemlékezünk majd. A huszonötödik alany nagy szerepet játszott a BL- és EL csoporkörbe jutásban, ő pedig nem más, mint Czvitkovics Péter.

1983. február 10-én született Székesfehérváron. Nagyon korán elkezdte a futballt, tízévesen már a Videoton serdülőcsapatában rúgta a gólokat. Innen igazolta le az MTK 1998-ban, ahol tíz évet húzott le. A kék-fehéreknél komoly rutinra tett szert, az évek során a csapat húzóemberévé vált. Ottani időszakában 157 bajnoki mérkőzésen 28–szor volt eredményes. 2007 nyarán igazolta le négy évre a DVSC az akkor 24 éves középpályást, akinek lejárt a szerződése a fővárosi csapatnál, és mindenképp váltani szeretett volna: “Mindenképp el akartam jönni már az MTK-ból, mert a tíz és fél év hosszú idő, úgy éreztem, váltanom kell. Bár külföldre szerettem volna menni, de nem voltak ajánlataim, akkor jött a lehetőség, hogy Debrecenbe igazolhatok. Nem gondolkodtam sokat, úgy érzem, a bajnokcsapatban futballozni mindenképpen előrelépés, innen idővel majd tovább tudok lépni. Általában a két szélen szoktam játszani, igaz, az MTK-ban az utóbbi időben inkább a bal oldalon kaptam szerepet. Azt megkedveltem, mert tudtam befelé jönni. Jó lenne ott játszani, de nagyon nehéz, mert sok kiváló játékos van Debrecenben, ezzel együtt szeretnék mindenképpen bekerülni a kezdőcsapatba, ezért ott kell sikeresen teljesítenem, ahol az edző számít rám.”

A beilleszkedés nehezen ment, kezdetben kevés lehetőséget kapott Miroslav Beránektől, de akkoriban voltak is variációink a szélekre, elég ha csak annyit mondok, hogy Dombi Tibi, Dzsudzsák, Szakály és Demjén is bevethetők voltak a posztján. A télen viszont Dzsudzsi a PSV-be igazolt, a csapat irányítását pedig Herczeg András vette át, ekkor nyílt meg a lehetőség Cicó számára, amivel élni is tudott. A tavaszi szezonban már alapembere volt a csapatnak és hat góllal járult hozzá a bajnoki ezüstéremhez. A következő szezonban már végig alapembernek számított, sőt, ekkorra már húzóemberévé is vált a csapatnak, a szezon során hét bajnoki gólja mellé hét asszisztot is kiosztott, az évad végén pedig bajnoki címet ünnepelhetett társaival. Elérkeztünk a 2009-2010-es szezonhoz, ami pályafutása legjobb évének bizonyult. Nem feltétlen csak amiatt, mert megjárta a csapattal a Bajnokok Ligája csoportkörét (a play-offban az ő góljával nyertünk Szófiában, a csoportkörben pedig ő szerezte a DVSC első gólját a BL-ben a Fiorentina ellen), hanem mert elképesztő számokat produkált a bajnokságban. A 28 NB I-es bajnokin 10 gólja mellett 17 (!) gólpasszt jegyzett, összességében pedig a szezon során 44 tétmérkőzésen 13/19-es mutatóval zárt, ezek hihetetlen számok magyar szinten. Nem véletlen, hogy abban az évben ő kapta a legjobb játékosnak járó Zilahi-díjat is. Szabadrúgásai mellett a távoli lövései is életveszélyesek voltak, nagyon jól megértette magát a társakkal, öröm volt nézni a játékát akkoriban.

Sokan azt hitték, hogy egy ilyen év után biztosan felfigyelnek rá külföldön, márpedig ő azzal a nem titkolt szándékkal igazolt Debrecenbe, hogy később légiósként is kipróbálhassa magát. Ekkoriban 27 évesen a legjobb korban volt, ráadásul a szerződéséből is már csak egy év volt hátra, így logikus lett volna, ha értékesíti őt a klub. Nem tudni, hogy volt-e érdeklődő, mindenesetre maradt a Lokiban Cicó. Ennek persze mi szurkolók örültünk. A 2010-2011-es szezon is jól sikerült a számára, az újabb BL-bravúr nem jött össze, cserébe ezúttal az Európa Liga főtáblájára jutott be a csapattal. Ezúttal is betalált a play-off körben egy bolgár csapatnak, a csoportkörben pedig szintén eredményes volt a Metalist ellen. A bajnokságban ismét elérte a 10 gólt, mellé 9 gólpasszt jegyzett, a csapat viszont a csalódást keltő ötödik helyen zárt. Szerződése lejártával viszont teljesült az álma, kipróbálhatta magát külföldön, ugyanis Belgiumba, a KV Kortrijkhez igazolt. Így búcsúzott akkor: “Az első és az utolsó fél évet leszámítva sikeres időszak van mögöttem. Elértem mindent a Lokival, amit csak lehetett: bajnoki címek, Magyar Kupa-győzelmek, BL- és EL-csoportkör, az Év játékosa lettem a labdarúgók szavazatai alapján, Zilahi-díjat is kaptam, tehát tényleg nagyon eredményes pályafutásom volt itt Debrecenben. Úgy éreztem, hogy meg kell újulnom, új impulzusokra van szükségem. Huszonnyolc éves vagyok, az volt az álmom, hogy külföldre menjek, és ez a belga lehetőség megadatott. Nem egy hatalmas ugrás, de az is szempont volt, hogy rendszeresen játszhassak, már csak a válogatott miatt is. Voltak ajánlataim más országokból is, de Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal egyeztettem, és ő is Belgiumot javasolta. Bízom benne, jó döntést hoztam, és jó teljesítményre leszek képes a Kortrijk csapatában.”

Az viszont sajnos hamar kiderült számára, hogy ami itthon elég, az külföldön már kevés. Eleinte számítottak rá az új csapatában, később viszont többször is a kispadra szorult, aztán ha játszott is, nem ment úgy neki a játék. Az évad végére 19 mérkőzés jutott neki, 3 góllal és 4 gólpasszal zárt. Nem érezte jól magát Belgiumban, ezért már a nyár közepén felvetődött, hogy visszatér Debrecenbe, végül a tárgyalások elhúzódtak, úgy tűnt, hogy nem lesz semmi az üzletből, végül augusztus végén felbontotta szerződését a belga klubjával, és visszatért a Lokihoz. “A Kortrijktól mindenképpen el akartam jönni, ott sem marasztaltak, így a távozás volt a legjobb megoldás. Úgy döntöttem végül, hogy elfogadom a DVSC-TEVA által kínált szerződést. Új közegbe kerültem, új futballkultúra, nehéz volt megszokni, de amikor lehetőséget kaptam, úgy érzem, sikerült élni vele. A játékosokkal, klubvezetőkkel jó volt a kapcsolatom, az edzővel már nem annyira, ritkán adott nekem szerepet. Nem akarom rá fogni, talán bennem kell keresni a hibát, talán kevés voltam oda. Még egy évig szólt a kontraktusom, de én kezdeményeztem, hogy váljanak el útjaink, mivel kevés lehetőséget kaptam. A Debrecenbe való visszatérésem valahol jó megoldásnak tűnt, hiszen itt jól ismernek, nem kell újra beilleszkednem, tudják, mire vagyok képes. Hallottam, hogy megoszlanak a szurkolói vélemények, valaki örül, valaki nem a visszatérésemnek, de szeretném bebizonyítani: mindenképpen jó döntés volt leigazolni.”

Két mondatot emeltem ki a nyilatkozatából. Egyrészt dicséretes, hogy elismerte, kevés volt Belgiumba. Van ez így, nincs ezen mit szépíteni. Magyarországon kimagasló játékos volt, de az már egy más szint. Kézenfekvő volt tehát a visszatérése, ráadásul a DVSC akkor éppen ismét egy jobb periódusban volt, az előző szezonban veretlenül lett bajnok, és kicsivel maradt le az újabb nemzetközi szereplésről (BATE v1.0). A második rész viszont beszédes volt: hiába volt húzóembere a csapatnak, sok szurkolóban élénken élt a róla kialakult kép az utolsó fél szezonjából, amikor nem tette magát oda száz százalékosan. Tény és való, hogy a négy éve alatt voltak olyan mérkőzései, melyre a klasszikus alibi jelzőt rá lehetne aggatni. Viszont szokás mondani, hogy felmelegítve csak a töltött káposzta a jó. Láttuk már többször, hogy az ilyen nagy visszatérések ritkán sültek el jól Debrecenben, kivételek persze akadtak (Kerekes, Sidibe), de láttuk az ellenkezőjét is (Coulibaly). Cicó második debreceni korszaka nem volt sikeres. A 2012-2013-as szezonban többnyire alapembere volt a csapatnak, amikor nem volt sérült, ennek ellenére a 17 bajnokin nem talált a kapuba, gólpasszból pedig csak négyet jegyzett. A csapat ismét csalódást keltően szerepelt a bajnokságban, de legalább a Magyar Kupát behúzta (szezonbeli egyetlen gólját a Vasas elleni elődöntőben szerezte). A 2013-14-es szezon már úgy kezdődött el, hogy Kondás Elemér nem számolt vele. Ezek után nem volt meglepő, hogy augusztus végén ismét elhagyta Debrecent, a Felcsút kivásárolta őt a szerződéséből.

A pályafutása ekkor végérvényesen lejtmenetet vett. A Puskásnál sem ment neki a játék, 2 gól és 4 gólpassz volt a mérlege első szezonjában, majd lehúzott még egy fél évet Felcsúton, de nem ment neki a játék, így a télen csapatot váltott és aláírt az NB II-es Vasashoz. A másodosztályban ismét magára talált, 5 góllal és 8 gólpasszal segítette bajnoki címhez a fővárosi együttest. Az NB I-ben viszont újfent nem ment neki, tavasszal pedig nem is tudott játszani sérülés miatt. 2017 telén Siófokra került, de ekkor már ott sem ment neki a játék, legalábbis a gólok mindenképp elmaradtak. 2017-ben azonban jött egy utolsó fellángolás, 34 évesen a Budaörs gárdájába került, ott pedig régi fényében tündökölt, 15 góllal és 10 gólpasszal zárta az NB II-es szezont. A következő évet még Budaörsön töltötte, de már szerényebb mutatókat produkált (5/4). Tavaly nyáron ismét egy osztállyal lejjebb váltott, a III. Kerülethez szerződött, ott viszont már nem csak mint játékos számítottak rá, Kemenes Szabolcs vezetőedző mellett dolgozik pályaedzőként. Az idei csonka szezonban 14 mérkőzésen jutott szóhoz, két gólt szerzett.

Ha az összképet nézzük, sikeres pályafutása volt Debrecenben. A két részletben lehúzott öt szezonja alatt 159 bajnoki mérkőzésen 39 gólig és 48 gólpasszig jutott, ezek szép számadatok egy középpályástól. Debrecenben két bajnoki címet és két Magyar Kupát nyert, megjárta a BL és EL csoportkört, megkapta a Zilahi-díjat is. A Loki játékosaként 10 alkalommal a nemzeti együttesben is pályára léphetett. Vélhetően nem ő az a játékos, akit hozzáállást tekintve mintaként mutogathatunk a fiataloknak, de a pályán elért dolgai megbecsülendők. Ezért joggal választottuk őt be a büszkeségeink közé.