LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Kell a bravúr!

Az NB I 30. fordulójában szerda este a Fehérvár otthonába látogatunk. Mindannyian tudjuk, hogy a Loki közel emberemlékezet óta nem nyert bajnokit a fehérváriak ellen. Most viszont úgy kellenek a pontok, mint egy falat kenyér. Főleg, ha a mi találkozónk előtt a Paks a papírformának megfelelően legyőzi az utolsó Kaposvárt.

A két csapat az előző fordulóban egyaránt 2-2-es döntetlent ért el. A Fehérvár az Újpestet látta vendégül a MOL Arénában. Két alkalommal is megszerezték a vezetést Joan Carrillo legényei, de az Újpest mindkétszer egalizált, így lett 2-2 a végeredmény. A hazaiak pontrúgásaira érdemes lesz készülni, hiszen mindkét fehérvári találat begyakorolt szituáció után született. A mieink a Felcsútot fogadták és egy igen izgalmas összecsapáson szintén 2-2-es eredmény született. Adeniji már a mérkőzés elején betalált, amelyre két felcsúti válasz érkezett, de a végeredmény beállítása szintén az ő nevéhez fűződik, hiszen a végén egyenlített egy közeli fejessel, tehát 2-2 lett itt is, Adeniji remek formában van.

DVSC és a Fehérvár utoljára februárban csapott össze egymással. Véletlen, de akkor is én írtam a beharangozót. A téli 1-1-es eredménnyel zárult összecsapáson Hodzic góljára a találkozó végén Bódi Ádám válaszolt büntetőből. Azt hiszem most sem lennénk szomorúak egy döntetlennel. Bár ez függ a Pakstól is, hogy mennyire lehetne örülni a pontszerzésnek Fehérváron. Az biztos, hogy nem nagyon férnek már bele a vereségek, és jó lenne valamikor elkezdeni győzni is a mérkőzéseken.

A hazaiak kezdőcsapatában gyakran történtek változások, amióta ilyen rohamosan követik egymást a bajnoki mérkőzések, de nem számítok gyenge csapatra tőlük most sem. Több fix játékosuk van, akik kihagyhatatlanok, Kovácsik, Stopira, Nego, Petrjak vagy Pátkai nélkül nehéz elképzelni a Fehérvár kezdő 11-ét. Mi  a Felcsút ellen a szokásos 4-4-2-es hadrendről átálltunk 5-4-1-re annak érdekében, hogy hátul stabilabbak legyünk. Haris sérülés, míg Kinyik a tizedik sárgája miatt nem játszhat. Utóbbi pótlását vélhetően Pávkovics oldja meg, reméljük nem csak papíron, hiszen Bence utóbbi mérkőzései finoman fogalmazva sem sikerültek jól. Viszont Tőzsért szívem szerint kivenném a kezdőből, de sem Vitelki, sem Kondás nem hagyta ki őt eddig egyszer sem, amikor egészséges volt.

A hazaiak számára nincs nagy tétje a mérkőzésnek, hiszen az első helyezett Fradi előnye már 11 pont, ami négy forduló alatt már csak papíron ledolgozható. Sőt, már ma este bajnokok lehetnek, ha legyőzik a Honvédot. A harmadik Mezőkövesd pedig tíz egységnyire van leszakadva a Fehérvártól, de a bajnokság újraindulása óta nem nyertek meccset, így ők sem jelentenek veszélyt a Fejér megyeiekre. Sajnos mi nem ilyen nyugodt körülmények között vághatunk neki az összecsapásnak, hiszen a DVSC a 11. pozíciót foglalja el a tabellán két pontra leszakadva a Pakstól. Abban bízhatunk, hogy a Vidi félvállról veszi majd a találkozót (Carrillo a legutóbbi mérkőzés utáni nyilatkozatában finoman utalt arra, hogy aki nem lesz motivált a DVSC ellen, az akár most távozhat a klubtól), főleg ha matematikailag is eldől a bajnoki cím sorsa, mi pedig olyan akarással játszunk, mint a Felcsút ellen, ebben az esetben szerezhetünk pontot, vagy akár pontokat is.

Én arra számítok, hogy a Fehérvár játékosai csak a mezeket küldik ki a pályára, igaz nekünk így sem lesz egyszerű dolgunk, mert a védekezésünk hiába javult a Felcsút ellen, még mindig követtünk el orbitális hibákat, amelyeket a hazaiaknak még a mezei is ki tudnak használni. Elöl pedig jól kell sáfárkodni a helyzeteinkkel, szükség lesz egy remek formában lévő Adenijire, mert jó eséllyel nem mi fogunk dominálni, nekünk gyors és precíz kontrajátékra kell berendezkednünk. A kevés adódó lehetőséggel pedig ezúttal is maximálisan élni kell!

Végezetül a matek. Egyértelmű, hogy a legrosszabb opció, ha kikapunk Fehérváron és a Paks veri a Kaposvárt. Onnantól nem a mi kezünkbe kerül a sorsunk, és már nem is feltétlenül a Paksra kell figyelnünk, hanem a ZTE-Kisvárda kettősére, akik egymás ellen játszanak ma. Nehéz megmondani, hogy melyik csapat győzelmének, netán a döntetlennek érdemes szurkolni ezen a találkozón. De reméljük ezzel a forgatókönyvvel nem kell foglalkoznunk, hiszen borulnak a papírformák, és miért ne lehetne esélye a Kaposvárnak Pakson? Hétvégén simán legyőzte a DVTK-t a somogyi csapat, szerintem nem lefutott ez a párharc sem. Bízzunk a legjobb opcióban, miszerint mi hat év után három ponttal távozunk Fehérvárról, és a Kaposvár meglepetést okoz Pakson. Mindkét meccs döntetlenje esetén pedig folytatódik tovább ugyanaz, ami most. Ha pedig az egyik csapat egy pontot szerez, a másik pedig egyet sem, akkor is teljesen nyílt marad a küzdelem az utolsó fordulókra.

A MOL Fehérvár – DVSC összecsapás szerdán este 19:00 órakor kezdődik, az M4 Sport élőben közvetíti. Szurkoljuk ki a győzelmet!

Hajrá Loki!