LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Útkeresés a lehetőségek földjén

A modern korban szerintem az az egyik legnagyszerűbb, hogy bárkivé válhatunk. Annyi lehetőség, út van előttünk. Középiskolás diákjaimmal gyakran beszélgettem arról, mit akarnak az élettől, mire vágynak úgy igazán, mivé akarnak válni. Beutazhatják a világot, lehetnek e-sportolók, elsajátíthatnak bármilyen szakmát csupán a youtube DIY videóit nézegetve és otthon gyakorolva. Egyetemi, felsőoktatási és egyéb csúcsképzéseket végezhetnek el például az edx kurzusain. Nyelveket tanulhatnak, tehetségkutatón mutathatják meg a világnak, mire képesek. Persze a lehetőségeket fel kell ismerni, meg kell ragadni és élni kell vele. Ez az, ahol sokan elbuknak. Ez az, ahol a DVSC most ismét kérdések előtt áll. Olyan kérdések előtt, melyeket már hosszú évek óta belepett a homály.

Mióta egy héttel ezelőtt kiderült, hogy a kiesés hozadékaként megváltoznak a tulajdonosi viszonyok, ez az a gondolat, ami miatt alig várom, hogy kezdődjön az újabb szezon. Pedig a másodosztály egyáltalán nem vonz. A letaszítottak ligájában kevés a fény, vagy tündöklés. A feljutás nehezebb, mint az elsőosztályban a nemzetközi kupaindulás kiharcolása. Mégis, olyan elszántan jelentették ki már többen is, hogy a feljutás mindenek előtt, hogy ez engem is tűzbe hoz.

De vajon milyen utat találunk magunknak vissza az elsőosztályba, és ha meg is találjuk, hogyan folytatódhat a DVSC történelme az elsőosztályban? A DVSC 2004-2014 közötti időszaka, vagy a 2014 utáni évek köszöntenek majd vissza? Nagyon nem mindegy. Az önkormányzat ilyen erejű színre lépésével számos lehetőség áll ismét a csapat előtt, még úgy is, hogy az NB II-ben a bevételek csökkenésével a kiadások csökkenése nem jár együtt. Arról a kockázatról nem is beszélve, hogy a hangzatos nyilatkozatokon túl és a teljes erőbedobás esetén is benne van a pakliban, hogy feljutás helyett lebőgés jut osztályrészül a csapatnak és annak szurkolóinak egyaránt. Márpedig minél tovább a másodosztályban ragadunk, annál nehezebb lesz a visszakapaszkodás.

A kérdés ezért számomra egyáltalán nem az, hogy feljutunk-e. Az – némiképp leegyszerűsítve – ugyanúgy múlhat majd néhány kapufán, mint a kiesésünk. A kérdés számomra az, az eredményesség elé elsősorban visszatér-e az a fajta lokizmus, amely nem az eredményeket, hanem a játékot tekintette elsődleges feladatának. Szépen focizva, a nézőket kiszolgálva, jövőbeli tervekkel és reményekkel, olyan játékosokkal lépünk-e rá erre az NB II-vel kezdődő útra, akik példaképként szolgálhatnak? Visszatér-e az eszmei értéke a DVSC címerének és mezének? Ugyanis ha e nélkül jutunk fel, az aprócska vigasz lesz, ha pedig sem ezt, sem a visszajutást nem sikerül teljesítenünk, akkor megtapasztalhatjuk a “mindig van rosszabb” közhelyet.

Azzal, hogy a Szima Gáborral fémjelezte, hol extrém sikeres, hol rémesen szenvedő Loki-korszak véget ért, új lehetőségeket kaptunk. Mi, szurkolók ugyanúgy, mint az önkormányzat (akik eddig is tulajdonosok voltak a DVSC-ben, amit sokan elfelejtenek), az akadémia tehetségei, vagy az első csapatunkhoz tartozó játékosaink. De mondhatni a helyi vállalkozók, és az egyetem is megmutathatja, hogyan is gondolkozik a debreceni labdarúgásról. Ezekben a hetekben számos döntést kell meghozni, mely meghatározza majd, mit is akarunk a magyar focitól, mire vágyik a klub és mire vágynak annak játékosai. Meghatározza majd, mivé fogunk válni. Ez az az útkeresés a lehetőségek földjén, mely most nagyon inspiráló. De a lehetőségeket fel kell ismerni, meg kell ragadni és élni kell vele, különben csak egy kihasználatlan, örök lehetőség marad. Ez a kulcsa ennek az időszaknak. Nagyon szurkolok neki, hogy hetek, hónapok, évek múlva azt lássuk majd: igen, megcsináltuk, megtaláltuk az utunk, éltünk a lehetőségeinkkel és sikerrel jártunk!

Csibu