LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Ismét sínen leszünk?

Most először volt egy hetünk felkészülni következő ellenfelünkre az új szezonban, a Szolnok ellen lesz lehetőségünk visszatérni a győzelem útjára. A szolnokiak csakúgy, mint múltheti ellenfelünk a Siófok, egy évtizede az NB I-ben szerepeltek. A 2010/2011-es szezonban estek ki csont nélkül az első osztályból. Az azóta eltelt évtizedben többnyire a másodosztályban szerepeltek. A kiesést követő évben kis híján sikerült a visszajutás, de utána alább hagyott a lendület. 2018-ban már csak a kiesést jelentő 18. pozíciót szerezték meg. A következő esztendőben az NB III bajnokaként visszajutottak a második ligába. A tavalyi félbeszakadt bajnokságban viszont ismét nem álltak messze a kieséstől, a 16. helyen zártak.

A két csapat a már említett 2010-2011-es szezonban találkozott egymással, akkor nem jelentett gondot számunkra a szolnoki csapat. A 13. fordulóban az Oláh Gábor utcai stadionban nyertünk 4-0-ra. Gólszerzőink Coulibaly, Simac és Szakály voltak, ex-csapatkapitányunk duplázott. A szolnoki találkozón is elhoztuk a három pontot, ekkor 2-1-re győztünk a bajnokság hajrájában, Coulibaly és Szakály ismét betalált.
Az idei bajnokságot viszont jól kezdte a Szolnok, ugyanannyi pontot begyűjtve, mint mi. A Szentlőrinc 1-0-s legyőzése után Szombathelyről hoztak el egy pontot, majd az általunk is 1-0-ra legyőzött Budaörsöt verték ugyanilyen arányban, így ők is a hétpontos csapatok táborát erősítik.
Nézzük mit érdemes tudni a vendégek keretéről. A csapat “hőse” az idei szezonban egyértelműen Novák Csanád. Három meccs, három gól, mind a hét pontból maximálisan kivette a részét az NB I-es tapasztalattal is rendelkező játékos. Megemlíteném még a szolnokiaknál Berdó Pétert, Kónya Márkot és Rokszin Ádámot. Mindhárom labdarúgó debreceni nevelés, érdemes lehet odafigyelni rájuk is.
A kezdőcsapatunkat csak próbálom megtippelni, hiszen közel lehetetlen telibe találni, egy pár állandó játékost kivéve mindhárom találkozón változott a kezdőnk és a felállásunk is. Én Báránynak adnék most ismét lehetőséget a kezdőben, szerintem nem fog sokat váratni magára az első találata a tehetséges csatárnak. Szécsit is kezdetném mindenképpen, mert idén még keveset játszott. Tischlernek pedig nem jelent gondot jól beszállni csereként. De bízom benne, hogy pályára léphet Baráth Péter vagy Pintér Ádám is legalább a meccs hajrájában.
Biztosan nem vár könnyű összecsapás ránk, hiszen a Szolnok azon lesz, hogy legalább az egyik pontot elvigye Debrecenből. A Budaörs és a Siófokhoz hasonló játékot várok tőlük is. Beállnak keményen védekezni, majd próbálnak sáfárkodni az előttük adódó lehetőségekkel. A céljuk az lesz, hogy tönkretegyék a játékunkat, amivel egyelőre látványosan nem tudunk mit kezdeni. A saját csapatunktól elvárom, hogy hazai pályán domináljon, ne érje be egy rúgott góllal, legyen az a győzelem bebiztosítva. Ha fáradtak a játékosok rotáljunk jobban, van olyan keretünk, hogy ez ne jelentsen gondot a szezon elején. Nincs baj a múlt vasárnapi pontvesztéssel, ha holnap láthatunk egy magabiztos sikert. Ezeken felül jó lenne látni, ha ismét lennénk ötezren a Nagyerdei Stadionba, és egy remek hangulatú összecsapást láthatnánk egy kellemes nyári este.
A hétvégén már az NB I kerül előtérbe az M4 Sport számára, így még inkább érdemes kilátogatni a vasárnap fél hatkor kezdődő DVSC – Szolnoki Máv összecsapásra a Nagyerdei Stadionba. Kerüljünk ismét a győzelmi vágányra!
Hajrá Loki!