LOKOMOTIVBLOG | A DVSC NEM HIVATALOS SZURKOLÓI OLDALA

Berögződések és a valóság

Még mindig nem tudtam megszokni, hogy ne a szombat délutánt várjam, hogy az MLSZ adatbankban ne az NB I-es meccsek között keressem a DVSC-t, hogy az aktuális fordulónak ne az elsőosztályú találkozóit vizsgáljam, hogy a 3-4. hely itt nem fog nemzetközi kupaindulást érni. Azok a furcsa berögződések. Szolnokon születtem és nőttem fel, az Olaj kosármeccsein szocializálódtam, így ha a Szolnoki sportra gondolok, akkor önkéntelenül az Olajka jut eszembe. Igazi kihívás volt, hogy a meccsen ne Olajnak, hanem Szolnoki MÁV-nak nevezzem aktuális ellenfelünket. Ilyenek ezek a berögződések. Ezeken túl van még egy dolog, amit le kell vetkőzzünk magunkról: a kötelező, könnyű győzelmek képét. Az NB II-ben ugyanis minden pontért meg kell küzdeni, az NB I-ből és a múltunkból magunkkal hozott berögződések helyét pedig át kell vegye az új, az aktuális, azaz a valóság. Erre is ideális mérkőzés volt a vasárnap esti DVSC-Szolnok. Na de mi is történt a találkozón?

Kezdjük azzal, hogy 3 év elteltével ismét élőben jelentkeztünk bajnoki mérkőzésről. 2017-ben Nagy Sándor balul sikerült debütálása óta csak két, kisebb érdeklődésű MK mérkőzésen ragadtam mikrofont. Így kellemes nosztalgiával indult a délután. Még úgy is, hogy ezúttal nem profi technológiával és nem a sajtópáholyból, hanem a szurkolók gyűrűjéből, telefonról hallhattatok engem és Balage-t. Legközelebb azért lehet valami külső mikrofonos megoldást keresek, mert utólag belehallgatva elég falunaposra sikerült, de legalább átment mindenkinek a hangulat. És a “mindenki” most nagyon komolyan vehető, ugyanis több mint ezren hallgattátok a közvetítést, ami nem csak számunkra megtisztelő, hanem jó jelzés lehet a klubvezetésnek, DTV-nek és MTV-nek egyaránt. Van igény rá, hogy valamilyen stream vagy tv közvetítse élőben a DVSC találkozóját. Bárkinél is akad el a történet, reméljük, hogy legközelebb gondolnak azokra, akik nem tudnak a helyszínről szurkolni kedvenc csapatuknak!

Elszoktam már a közvetítésektől, de most ismét rá kellett döbbenjek, ilyenkor sokkal tudatosabban szemlélem a meccset. Egyrészt egy órát töltöttem el a találkozóra készülve, hogy feltérképezzem a szolnokiakat, így eleve jobban megismertem ellenfelünket. Másrészt a taktikai váltások, a játékosok egyéni megmozdulásai is jobban rögzülnek, hiszen mondanom kell a játékos nevét, a passz, futás, megmozdulás sikerét, sikertelenségét. Sokkal jobban megmaradnak a dolgok és szerintem reálisabb képet is kapok ezáltal a mérkőzés végére, mintha csak egy-egy szotyi elropogtatása közben azt nézném, merre gurul a labda. Persze a dolognak hátránya is van, visszafogottabbnak kell lenni, a gólörömök kevésbé őrjöngősek, no és a szotyi-sör kombó is kimarad.

A mieink Zöldesivel a kapuban, Kinyik-Pávkovics-Szatmári hármassal, a középpályán Bódi-Bényei-Varga-Ferenczi négyessel és Bárány-Tischler-Sós támadósorral kezdtek. Lehet ezt 3-4-3-nak, Ferenczi visszazárásával pedig 4-3-3-nak is nézni. Az egyértelmű volt azonban, hogy Bódit védekező feladatokkal is ellátták, a 3 támadónknak pedig csupán az volt a dolga, hogy szerezzenek gólt, gólokat, mindenáron. Kellett a győzelem. A szolnoki alakulat nem sokat változtatott korábbi kezdőihez képest, a kapuban Molnár, előtte Bárdos, Horgosi, Tamás, Kovács, Csirmaz ötvédős rendszerben (ami szintén lehet 3 védős, ha Bárdos és Csirmaz előrébb jön), a középpálya közepén Tisza, Rokszin, Kónya, a támadósorban pedig a fiatalszabálynak megfelelő Kotula mellett az eddig 3 meccsen 3 gólos, 25 esztendős Novák.

Az első 25 perc egyértelműen rólunk szólt. A szolnokiak betették a buszt, de domináltuk a mérkőzés ezen szakaszát, egy Kinyik beadást pedig a rosszul kilépő Molnár mellett a hosszún érkező Sós fejelt be a kapuba. Mindez a 16. percben történt. Az egészségügyi szünet azonban jelentős változásokat hozott, a Szolnok letámadt, rendre 3-4 játékosuk is a mi térfelünkön zavarta a labdás embert, mi pedig a vezetésünk birtokában kisebb lelkesedéssel játszottunk. Ennek köszönhetően jó ideig nem tudtunk értelmes támadást vezetni, a szolnokiak ellenben többször is kellemetlen helyzetbe hozták védőinket, Zöldesinek kétszer is nagyot kellett védenie. A félidő végére érve azonban olyan pechesen ütközött össze Zöldesivel a lesen kilépő és a labdáról elkéső Novák, hogy a játékos bár lábon hagyta el a játékteret, sérülése miatt már nem folytathatta. A gólerős és igen robusztus testfelépítésű támadó kiállása kulcsjelenet volt.

A második félidő elején nem cseréltünk, és a szünetről is álmosan jöttünk ki, pedig nagyon kellett volna egy második gól. Ennek ellenére az 53. percben meg is érkezett, ráadásul nem is akármilyen gól volt ez! Bényei unta meg a sok pontatlanságot, és a letámadás miatti töketlenkedéseinket, egy csellel a saját térfeléről indulva elment több szolnoki játékos mellett is, majd pontosan passzolt a tizenhatos vonalánál labdát kérő Bárányhoz, aki nem csak jól vette át azt, hanem tökéletes ütemben tolta meg a védője mellett, majd tizenhatról kilőtte a rövid alsó sarkot. Játékosunk korábban a Csongrád elleni 1-10-es Magyar Kupa találkozón két gólt már szerzett, de bajnokin ez volt az első találata.

Ez a gól gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést, a végül 4 sárgát is szerző szolnokiak hiába cseréltek kettőt (az egyik során az exlokista Berdó állt be a szintén exlokista Kónya helyére), elfáradtak a letámadásba, a kontráik pedig hiába okoztak kisebb zavarokat, valaki végül mindig odaért a védőink közül, sőt, nem egyszer Bódi futott vissza és szerelt. A mieink egyébként sárgát sem kaptak, de mivel többnyire nálunk volt a labda, ez annyira nem meglepő. A 68. percben a ma nem túl jó napot kifogó Tischlert váltotta Szécsi, majd a második félidő egészségügyi szünete után Korhut és Pintér készülődött rá, hogy játékba lép. Bárány épp ekkor húzódott meg, így az egyik lecserélt játékosunk ő lett, a másik pedig a vastapsot kapó Bényei Ágoston. Majd, amikor már elkönyveltük a 2 gólos győzelmünket, Bódi lódult meg a jobbszélen, lapos középreadását pedig a több helyzetet is elpuskázó, de ezúttal már másodjára tökéletes ütemben érkező Sós váltotta gólra. Három itt, nulla ott.

Az eredmény teljesen frankó, jó és rossz berögződések ide vagy oda, ez egy teljesen elfogadható végkifejlet volt. A találkozón viszont voltak nehezebb periódusok, amiket javítani kell, mert a Szolnok – hiába a jó kezdése az NB II-ben – még nem volt igazi erőpróba. Majd jövőhéten a Gyirmót ellen. Már alig várom, mert ennek a csapatnak úgy érzem, érdemes szurkolni, a hibái ellenére is. A berögződéseket pedig adjuk át a múltnak és koncentráljunk a valóságra, amely nem lesz sétagalopp az NB II-ben. Ismét három pont a zsákban, szép volt Loki, szép volt fiúk!

Ja igen, szavazzatok most is, szerintetek ki volt a meccs három legjobb játékosa. Ha adhatok tanácsot, ábécé sorrendben: Bárány, Bényei, Bódi, Kinyik, Sós. Nálam ők öten magasodtak ki különösen, de még magam sem tudom, végül melyik hármat jelölöm közülük, és milyen sorrendben. Arra még alszom egyet!

Csibu

(borítókép // dvsc.hu)