Sajnálom, de ezek a béna szóviccek már a sajátosságommá válnak a beharangozóimban. Hogy miért kellene megdorgálnunk a Dorogot, ahhoz nem kell sokat visszaugrani az időben, tavaly a legjobb 32 között búcsúztattak minket a Magyar Kupából, és az a kupakiesés fordulópont volt a később kieséssel végződő szezonunkban. Most tudunk törleszteni a dunántúliaknak!
Talán furának tűnhet elsőre, hogy fordulópontnak nevezem a kupakiesésünket, de ha jobban belegondolunk, közel járok az igazsághoz. Az a mérkőzés sokkhatásként ért minket, az azt megelőző időszakban éledezett a csapat játéka (győzelem Zalaegerszegen, döntetlen a Kispest ellen), a dorogi mérkőzést viszont közvetlenül követte a kaposvári 4-1-es fiaskó, ami Herczeg András távozását, és ezzel közvetve Vitelki Zoltán érkezését jelentette. Azzal már mindenki tisztában van, hogy ezt követően mi következett, de ezek alapján látható, hogy a Dorog indította el minket a végső lejtőn. Nem biztos, hogy emiatt haragudnunk kell rájuk, és ezzel kapcsolatban éppen a jövő hétre tervezek majd egy nagyobb lélegzetvételű eszmefuttatást publikálni (már nem arról, hogy jó dolog volt-e kiesni a Dorog ellen, hanem hogy az ebből következő lejtmenetnek mekkora jelentősége lett a debreceni fociban).
Amúgy ha valaki nem emlékezne a tavaly decemberi találkozóra, 1-1-re végeztek a csapatok, Csillag Dárius gólját Kinyik Ákos egalizálta a 87. percben, a hosszabbításban pedig nem tudtuk dűlőre vinni a dolgot, végül a büntetőpárbajt elbuktuk (egyedül Trujic hibázott). Érdekesség, hogy a 18/19-es szezonban is összefutottunk már a Doroggal az MK-ban, akkor egy körrel később a kétmeccses párharcban szintúgy kibabráltak velünk, Debrecenben ugyanis győzni tudtak 2-1-re, az idegenben megnyert kínkeserves 3-2-es mérkőzés végén pedig csak a több idegenben lőtt gólunknak hála örülhettünk a továbbjutásnak. Amúgy a két csapat egymás elleni történelme nem csupán ebből a két párharcból áll, aki nem tudná, a Dorog komoly múltú csapatnak számít a magyar futballban, a bányászklub 1949 és 1966 között az NB I-ben játszott, és ugyan 1977 óta nem szerepeltek az első osztályban, mégis olyan legendák fordultak meg ott annak idején, mint az Aranycsapat két legendája, Grosics Gyula és Buzányszky Jenő, illetve a nemrég elhunyt Szűcs Lajos is ott kezdte profi karrierjét.
Ennek köszönhetően nem először fogunk bajnoki mérkőzésen összecsapni a Doroggal, és bár komoly múltra nem tekint vissza a párharc, így is összecsapott már 23-szor egymással a két együttes: ebből 11-szer az NB I-ben (3-2-6 a mérlegünk), 12-szer pedig az NB II-ben (itt sem felénk billen a mérleg nyelve, 3-5-4). Az élvonalban 1964-ben, az NB II-ben 1978-ban találkozott utoljára egymással a két csapat. Az utolsó egymás elleni mérkőzést 15 ezer néző előtt 2-1-re megnyertünk 42 éve. A dorogiak az elmúlt évtizedekben a másod- és a harmadosztály között ingáztak (2003 és 2005 között az akkor negyedik vonalnak számító NB III-ban is megfordultak), ezért nem találkoztunk velük immár több mint 40 éve. 2016 óta viszont rendszeres szereplői az NB II-nek, stabil középcsapatnak számítanak.
Jelenlegi keretüket többnyire rutinos labdarúgók alkotják (a 42 éves Sitku Illés tavaly még 7 mérkőzésen szerepet kapott, a nyáron azonban visszavonult), ismerősen csenghet Mursits Roland, Dlusztus András, Beliczky Gergő, vagy épp Délczeg Gergely neve, ők mindannyian megfordultak annak idején az NB I-ben. Akadnak azonban fiatalok is, az MTK-val szorosabb szakmai kapcsolatban állnak, így a fővárosi klub több tehetségét is kölcsönadta a több játéklehetőség érdekében (Kovács Máté, Szerencsi Miklós, és a legismertebb név az utánpótlás válogatott Zuigéber Ákos). Az idei házi gólkirályuk is egy fiatal labdarúgó, a 19 éves Grisik Áron, igaz mindössze 3 találattal áll az élen. A Dorog az idei szezonban is abszolút középcsapatnak számít, 4 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség az eddigi mérlegük, ezzel a 10. helyen állnak 16 ponttal. Legutóbb hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedtek a Budaörstől.
Mi legutóbb bosszantó pontvesztésbe futottunk bele Soroksáron, a játékosok hozzáállása ismét azt idézte, ami tavaly a kiesésünkhöz vezetett. Kimondhatjuk, többen is csak a mezüket küldték a pályára a két héttel ezelőtti bajnokin. Ez a hozzáállás az NB II-ben sem vezet eredményre, ezt már láttuk idén több esetben is (Siófok, Gyirmót). Hazai pályán viszont nem érheti szó a ház elejét, eddig senkinek nem volt ellenünk esélye a Nagyerdőben. Ezt várom a holnapi mérkőzéstől is, megalkuvást nem tűrő, kíméletlen játékot várok a csapattól, és tiszteljük meg az ellenfelet azzal, hogy teljes erőbedobással küzdünk, és nem állunk le többgólos vezetés esetén sem, már csak a közönségünk kiszolgálása miatt sem. Jó hír, hogy a szeptember elején koronavírusos fertőzés miatt kidőlő játékosok ha minden igaz, már Kondás Elemér rendelkezésére állnak, így hosszú idő után ismét a legerősebb kezdőnkkel vághatunk neki a soron következő mérkőzésünknek. Ennek fényében a kapuba várom ismét Gróf Dávidot, de felbukkanhat a csapatban Szatmári, Pintér, Baráth, vagy Szécsi is, ha kezdőként nem is, de csereként mindenképp. Remélhetőleg a sérüléssel bajlódó játékosok (első sorban Bényei Ágoston és Bárány Donát) is felépültek, A várható kezdőcsapatom mindezek tükrében fentebb látható.
A kezdési időpont nem túl szerencsés, vasárnap késő estére tenni meccseket az őszi időszakban mindig is a szurkolók rémálma volt. Emellé jön még az egyre inkább eldurvuló vírushelyzet is, így nem valószínű, hogy nézőcsúcsot döntenénk a holnapi napon. Én mindenesetre ott leszek, és szurkolok a győzelemnek. Aki viszont távol marad, annak marad az M4 Sport+ élő közvetítése (valamit valamiért, legalább adja a TV). A játékvezető amúgy Takács Tamás lesz (nem az!!!), érdekesség, hogy a 32 éves játékvezető szintúgy békéscsabai, mint sok élvonalbeli kollégája (Andó-Szabó vagy épp Iványi). Velük valahogy mindig meggyűlik a bajunk, remélhetőleg most kivételt látunk majd.
Hajrá Loki!
