Az ETO elleni vasárnapi meccsen elég felforgatott csapatot láthatott a közönség, a baj pedig tovább tetőzött. Kazincbarcikára már csak 16 játékossal utazott el a DVSC, a vasárnapi keretből kimaradt Korhut, Pintér, Kundrák és Tischler. Jelen körülmények között minden egyes győzelemnek komoly értéke van, függetlenül attól, hogy éppen milyen játékkal sikerül nyerni. Épp ezért egyáltalán nem bánom, hogy nem láttam szemkápráztató focit a Barcika ellen, bár ez a visszafogott teljesítmény is egy kényelmes 3-0-s sikert eredményezett.
A vasárnapi kezdőhöz képest egy változás volt, Pintér helyett Sármány Kristóf kezdett a szélen. Pinyő egyébként vélhetően nem a Covid miatt maradt ki, hiszen információink szerint ő már szeptemberben túlesett a fertőzésen, így inkább sérülés állhat a kimaradása hátterében. A cserepadra már közel sem volt felemelő rátekinteni, hiszen a cserekapus Hrabina mellett három fiatal, Balla, Kenderesi és Szabó foglaltak helyet, míg a rutint egyedül Poór képviselte. A csapatot ezen a mérkőzésen is Bogdanovics irányította.
Egy szerencsésen megpattanó Bódi szabadrúgással indult a mérkőzés, a sorfal egyik tagjáról a kapust becsapva hullott be szép ívben a labda a hazai kapuba. Ez megadta a meccs alaphangulatát, a hazai csapat gondjait pedig tetézte, hogy már korán cserélni kényszerültek sérülés miatt (egyébként náluk is csupán öt csere foglalt helyet a padon). A folytatásban kissé unalmassá vált a játék képe, mi nem nagyon erőltettük a támadásokat, a hazai csapat erejéből pedig nem futotta komoly lehetőségre. A szakadó esőben egyébként meglehetősen sok volt a fault, mi sem voltunk restek néha keményebben odalépni. A 40. percben viszont mégis a Barcika fogyatkozott meg, egy indítás után ugyanis a kifutó Szemerédi buktatta Bárányt, és mivel korábban már kapott egy sárgát (bevallom, nem tudom, hogy azt mire kapta, csak annyit láttunk, hogy odaszalad a bíró és felmutatja neki a figyelmeztetést), így mehetett zuhanyozni. A csereként beálló Zilahy mindössze 18 éves, és most először lépett pályára az NB II-ben, így a Kazincbarcika helyzete kissé kilátástalanná vált ebben a helyzetben.
A második félidőben sokáig nem tudtuk dűlőre vinni a három pont sorsát, és bár egyszer-egyszer eljutottak a hazaiak is a kapunkig (leginkább ívelésből, vagy rögzített helyzetből), azért a vérnyomásunk ritkán emelkedett csak meg. Grófnak azért így is helyén kellett lennie, és akadt is 1-2 szép védése. A győzelmet végül a 73. percben biztosította be Bárány (ki más?), aki egy remek indítást követően szépen lőtte ki erőből a hosszút. Dodó ezzel utolérte az ajkai Nagy Krisztiánt a góllövőlista élén, így 10 találatukkal már holtversenyben állnak az élen. A slusszpoén pedig a 91. percben jött, a csereként beálló Kenderesi Dávid bal oldalról, gyakorlatilag az oldalvonal mellől ívelt be, ám a kissé lecsúszott beadás érintés nélkül hullott be a hazai kapuba. Szép találat volt, bár kétlem, hogy tudatosan lőtte így.
Alapesetben talán picit húzgálnám a szám szélét, hogy majdnem egy félidőn keresztül nem vittük dűlőre a győzelmet emberelőnyben (árulkodó volt az egyébként meglehetősen szabadszájú hazai szurkolók azon bekiabálása, hogy milyen listavezető csapat az, amely emberelőnyben húzza az időt), de nem tudok most haragudni senkire. Sűrű a menetrend, 3-4 naponta játszunk, és látjuk, hogy mi a helyzet a csapaton belül a vírus szempontjából. Kis túlzással ha így folytatódik, akkor mi sem fogunk tudni kiállni, mint ma a Szeged, vagy majd pénteken az Újpest… Úgyhogy jelen helyzetben dicséret illet mindenkit a csapatból, szemernyi kétség sem volt afelől, hogy megnyerjük ezt a találkozót. A végére pedig a különbség is elfogadható lett.
Folytatás vasárnap a Békéscsaba ellen. Alapesetben egy parázs összecsapást várnék remek hangulattal, de látjuk, hogy a Békéscsabánál is milyen állapotok vannak, ráadásul mostantól korlátozások lesznek a mérkőzéseken is. Így mindenképp egy szokatlan derbi vár ránk a gyűlölt riválisnak számító lilák ellen. Cél ott is a három pont, hogy aztán a válogatott szünetben kiheverjük ezt a nyavalyát.
fotó // dvsc.hu
