LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

2020 – A legrosszabb év

Az év utolsó előtti napja már hagyományosan az év legjeinek összegyűjtéséről szól a LokomotívBlogon, ezzel a hagyományunkkal idén sem szakítunk. Az idei év az elmúlt bő 25 év legrosszabbja volt, minden szempontból. Az év elején a koronavírus, nyáron pedig az NB I-ből való kiesés vitt le minket az életről. Fájdalmainkon enyhített a tulajdonosváltás, és a megindult szemléletváltás, ami alapján talán lehet bizakodni a jövőt tekintve. Most viszont nézzük meg, hogy mi minden történt ebben a szörnyű évben… Következzenek tehát 2020 “Loki-legjei”, nem időrendi sorrendben haladva.

Lássuk tehát többféle kategóriában, hogy ki vagy mi volt az évben a…

Legemlékezetesebb pillanat: A tulajdonosváltás

Nehéz ebből az évből emlékezetes pillanatot kiemelni, legalábbis olyat, ami pozitív töltetű. Az egyetlen ilyen a nyári tulajdonosváltás, ami a kiesésünk után rögtön bizakodásra adott okot sokunknak. Én személy szerint már régóta vártam a Szima-korszak végét, és nagyon örültem a bejelentésnek. Az majd persze csak hosszú távon derül ki, hogy a váltás meghozza-e a várt változásokat, mindenesetre amit ebben a fél évben láttunk, az bizakodásra adhat okot.

Legnagyobb meglepetés: A nyári igazolásaink

Korhut Mihály, Varga József, Gróf Dávid, Dzsudzsák Balázs, Sós Bence, Tischler Patrik, Poór Patrik, Zöldesi Illés. Ezt a névsort sok NB I-es csapat is megirigyelné, a Loki szurkolók pedig évek óta csak álmodoztak ilyen igazolásokról, most pedig másodosztályú csapatként sikerült ilyen neveket idecsábítani. Persze nagy részük már idős, túl van karrierje csúcsán, és van debreceni kötődése is. Ettől függetlenül a kiesés pillanatában nem hogy ilyen igazolásokban nem gondolkodtunk, hanem attól féltünk, hogy sikerül-e egyben tartani a keretet – ez pedig már tényleg csak bónusz a fenti névsor mellé.

Legnagyobb csalódás: A kiesés

Ez nyilván kétféleképpen értelmezhető, hiszen ha nincs a kiesés, akkor vélhetően nincs a tulajdonosváltás sem, illetve a fent említett igazolások, a jövőkép pedig továbbra is igen bajos lenne. Ennek ellenére a kieséshez vezető út és maga a kiesés minden szurkoló számára gyötrelmes és fájdalmas volt, amivel egy hosszú-hosszú sikerkorszak zárult le végleg.

Legemlékezetesebb meccs: DVSC – Paks 1-1

Összefüggésben a fenti kategóriával mindenképp ez a meccs a legemlékezetesebb, és talán soha nem is fogjuk elfelejteni. Óriási izgalom, érdeklődés és várakozás előzte meg a találkozót, amin számunkra csak a győzelem volt elfogadható. A korai bekapott gól után végig szenvedett a csapat, és bár egy talált góllal sikerült visszajönni a meccsbe, a fordítás már nem jött össze: a hosszabbításban kétszer is kapufát lőttünk, az utolsó percben Ferenczi lövése után a gólvonalra pattant le a labda – azon a pár centin múlt akkor a sorsunk. A lefújást követően pedig érthető módon az indulatok is elszabadultak.

Legszínvonalasabb meccs: DVSC – Ajka 5-3

Egy 8 gólt hozó meccs mindenképp élvezetes lehet, bár tegyük hozzá, hogy sokáig nem így nézett ez ki, hiszen a 63. percig 0-0 állt az eredményjelzőn. Aztán a gyorsan szerzett 3 gólunkkal lezártnak hittük a meccset, amire később két gyors góllal válaszolt az ellenfél, újra nyílttá téve az összecsapást. Mielőtt azonban aggódnunk kellett volna, jött újabb két Loki találat, és Bárány Donát mesterhármasa, de az utolsó szó az Ajkáé volt, így alakult ki az 5-3-as végeredmény.

Legrosszabb meccs: DVSC – Kaposvár 1-1

Már tavaly is egy Kaposvár elleni meccsünk vitte ezt a kategóriát (az akkori 4-1-es zakót követően mondott le Herczeg András, és kvázi indította el a csapatot a lejtőn). A júniusban lejátszott 1-1-es meccs újfent vízválasztó volt, hiszen ez is az éppen regnáló edzőnk állásába került (ezt már kevésbé bántuk, mint Herczeg Bandi távozását), és többek közt ez az elvesztegetett két pont is hiányzott a végelszámolásnál. Ez különösen azért volt fájó, mert szinte mindenki más bucira verte ezt a Kaposvárt abban az időszakban, mi viszont egy vállalhatatlan színvonalú meccsen szórtunk el ismét pontokat ellenük.

Legjobb hangulat: Nyíregyháza – DVSC 1-1

Nehéz év volt ez, hiszen a vírus miatt először zártkapus meccsek, majd korlátozott számban látogatható összecsapások voltak, hogy aztán az ősz végére ismét nézők nélküli találkozók jöjjenek. A Paks meccs utáni atrocitás miatt pedig a B szektort is bezárták az év második felére, így a Nagyerdőben sem volt az igazi a hangulat még ősszel sem. A választás ezek alapján nehéz is és könnyű is volt – hiszen volt egy keleti rangadó az ősszel (igaz nem hazai pályán), ami sok nézőt és igazán remek hangulatot hozott. Jobb lett volna, ha győzni tudunk a Szpari ellen, de az utolsó pillanatos egyenlítés miatt még így is inkább szép emlékként tekintünk erre a mérkőzésre.

Legszebb gól: Bódi Ádám a Fradi ellen

A karácsonyi videóválogatásunk utolsó darabjaként az év legszebb góljait szavaztuk meg, a lista élén pedig Bódi gólja végzett, amit a Covid miatt elrendelt hosszú szünet utáni első tétmérkőzésen szerzett a Ferencváros otthonában. Bár ezzel a góllal vezetést tudtunk akkor szerezni, végül mégis pont nélkül maradtunk.

Legnagyobb bohózat: Dzsudzsák Balázs visszatérése

Nem a visszatérés ténye számít bohózatnak, inkább a körülményei. Legelőször a nyár elején vetődött fel a visszatérésének lehetősége, amikor a sajtó Varga és Korhut nevét is bedobta – akkoriban is hihetetlennek tűnt a lehetősége annak, hogy Dzsudzsi visszatérjen. Ebből akkor nem is lett semmi, majd amikor már mindenki elkönyvelte, hogy nem is lesz visszatérés, szeptember közepén ismét felerősödtek a hangok az esetleges visszatérésről. Ez végül szeptember 22-én realizálódott, amikor már javában tartott a bajnokság. Ez kicsit Coulibaly-s performansz lett így. A bemutatásának nagy csinnadrattát kerítettek, nyílt edzést szerveztek a kedvéért, amin közel 2000 szurkoló volt jelen. A visszatérése egyelőre felemás, formába lendülését a koronavírus is nehezítette, tavasszal sokat várunk majd tőle.

Legjobb játékos: Bódi Ádám

Mivel az egész évet vizsgáltuk, így nem volt könnyű dönteni. Egyetlen olyan játékos volt, aki mindkét félévben képes volt elfogadhatót nyújtani, ő pedig nem más, mint Bódi Ádám. Csapatkapitányunk igyekezett az NB I-ben is segíteni a csapaton, bár pont az utolsó három, egyben legfontosabb meccsekről hiányzott felelőtlensége miatt. Az NB II-ben a szezon második felére talált igazán magára, akkor viszont már fontos gólokat szerzett, és gólpasszokkal sem maradt adós.

Legrosszabb játékos: A középső védőink

Nehéz egy játékost kiemelni, annak ellenére, hogy számos borzalmas egyéni teljesítményt láttunk idén. Épp ezért a választásunk a komplett védelmünkre, annak is középső tagjaira esett. Szatmári Csaba, Kinyik Ákos és Pávkovics Bence is tevékeny részese volt annak, hogy tavaly 57 gólt kaptunk 33 mérkőzésen, és még az NB II-ben is láttunk tőlük rossz teljesítményt. A képen látható grafika is beszédes, ami a gólhoz vezető egyéni hibákat vette górcső alá – mindez pedig még jónéhány fordulóval az NB I-es szezon vége előtt készült.

Legjobb igazolás: Gróf Dávid

Évek óta nem volt már igazán jó kapusa a csapatnak, az utolsó hazai szinten is klasszis hálóőrünk Nenad Novakovics volt. Lehet, hogy az elmúlt évek rosszabb eredményein is javítani tudott volna, ha egy Gróf szintű kapusunk van. Mindenesetre az NB II-be kellett kiesnünk ahhoz, hogy egy minőségi kapust végre le tudjunk akasztani. Gróf ugyanis szerintem jelenleg a top5 legjobb magyar kapus között van, és vélhetően ott lett volna Rossi keretében is, ha nem az NB II-ben vagyunk idén (Hegedűsnél legalábbis biztosan jobb).

Legrosszabb igazolás: Luka Milunovic

A nyári igazolásainkról írtam már, és bár akad köztük, aki nem vált be, mégsem közülük említenék meg valakit, hanem Szima Gábor egyik utolsó igazolását, Luka Milunovicot. A szerb középpályást Malajziából kukáztuk január végén, amikor már a tavaszi szezon elkezdődött. A fél év alatt csupán egyszer volt kezdő, de a pályán töltött 214 percében nem sok köszönet volt. A nyáron egyébként hazatért Szerbiába, a Napredakhoz, de egyelőre ott sem váltotta meg a világot.

Legnagyobb felfedezett: Bárány Donát

Talán a legegyértelműbb kategória ez. Bárány Donát az előző években is szépen termelte a gólokat, először a megyei első osztályban, majd tavaly az NB III-ban is. Nem volt hát meglepő, hogy az NB II-ben bizalmat szavaztak neki, amivel maximálisan élni tudott. 17 bajnokin 12 gólt és 6 gólpasszt jegyzett az ősszel, ezzel pedig a csapat legeredményesebb játékosa, és húzóembere volt, mindössze 20 évesen. Teljesítményére a válogatottnál is felfigyeltek, Gera Zoltán már többször is meghívta az U21-es csapatba.

Legrosszabb edzői húzás: Gegenpressing by Vitelki & Szima

Az év legnagyobb agymenése kétségkívül az volt, amikor Szima Gábor kitalálta, hogy ezzel a kerettel gegenpressinget (magasan letámadva minél hamarabb labdát szerezni, folyamatosan nyomást gyakorolni az ellenfélre) kell játszani. Eléggé világos volt, hogy az akkori keret talán erre a felfogásra volt a legalkalmatlanabb: sem erőnlétben, sem gyorsaságban, sem minőségben nem volt elég erős az alapanyag ehhez. Akkori elnökünk mégis fejébe vette ezt, és szerződtetett is egy nullkilométeres edzőt, aki zokszó nélkül teljesítette a kívánságát. Ő volt Vitelki Zoltán, akinek néhány NB I-es meccse volt vezetőedzőként, a DVTK kispadjára ugrott be több alkalommal is ideiglenes jelleggel. Akkor épp a megye I-ben vitézkedő Mezőkövesd tartalékcsapatának trénere volt… Bár a kezdeti eredmények bizakodásra adtak okot, hamar kiderült, hogy a terv csúfos kudarcba fullad. A DVTK februári legyőzését követően 7 meccsből egyet megnyert, hatot pedig elveszített a csapat, majd a kínos Kaspovár elleni döntetlent követően már a kieső helyen tanyázott, ahonnan később már nem is volt visszaút, Vitelkinek pedig ekkor megköszönték a “munkáját”. Szima és Vitelki sem mérték fel megfelelően a keret erősségeit, és egy olyan szemléletet próbáltak rászuszakolni a játékosokra, amelyre tökéletesen alkalmatlanok voltak. Ez a hiba az NB I-es tagságunkba került.

Legjobb edzői húzás: A védelem stabilizálása a bajnokság hajrájában

Az előző történetet folytatva, jött Kondás Elemér az utolsó hat meccsre, hogy csodát tegyen, ami bár nem sikerült, mégis sikerült egy picit ráncba szednie a csapatot. Az Újpest ellen ugyan még simán kikaptunk (két nappal a meccs előtt tért vissza), a következő bajnokin viszont szemléletet váltott, átálltunk három belsővédős rendszerre, és feladtuk a támadásépítés lehetőségét, innentől kontrákra játszottunk. Az eredmény pedig két győzelem és két döntetlen mellett egy peches vereség (a Vidi ellen), ám az előd munkássága miatt ez már kevés volt. Talán ha Vitelki helyett már eleve Kondást nevezik ki, akkor bár szívtuk volna a fogunkat egész tavasszal a játék miatt, de mégis bennmaradunk. Utólag viszont talán nem is baj, hogy nem így történt.

Legfelháborítóbb eset: A Gyirmót és a Haladás elleni meccseket követő nyilatkozatok

“Az edző legnagyobb szomorúsága, amikor csapata rögzített szituációt követően kap gólt. Ez most így történt. Mindkét oldalon nagy teljesítményt tettek le a fiúk, a helyzetek alapján úgy érzem, a döntetlent megérdemeltük volna. A szünet után egy kapura játszottunk, de sajnos a mi támadóinknak nem sikerült gólt szerezniük.”

“Sajnos nem tudtuk bevenni az ellenfél kapuját, volt talán itt szöglet után Szatmári Csabának egy nagy helyzete, csak kifelé pattant róla a labda, vagy mikor Ferenczi meghúzta és átbökte a labdát… Ezekből lehetett volna valamit kialakítani, mert ugye azért pattogott is a pálya, küzdelmes játék volt. Ha valamelyik csapat gólt tud szerezni, az lehet hogy meg is nyerte volna a találkozót.”

Mindkét nyilatkozat Kondás Elemértől származik, előbbit a Gyirmót elleni 1-0-s vereség, utóbbit a Haladás elleni 0-0-s döntetlen után olvashattuk/hallhattuk. A gyirmóti meccsen semmit nem csinált a csapat és 90 perc alatt egyetlen helyzetre futotta, de Elemér nem így látta. A Hali elleni meccsen pedig a fránya pattogós pálya volt az oka mindennek, illetve azt is megtudhattuk, hogy a régi nagy öregek is megmondták, hogyha nem kapsz ki, az már egy fél siker. Azt pedig már Dzsudzsák Balázs tette hozzá, hogy egy nagyon erős ellenfél ellen játszottunk (aki nem tudná, a Covid akkoriban jócskán súlytotta a Haladást).

Ez volt 2020 a DVSC szemszögéből. Ami viszont a LokomotívBlogot illeti, még nincs vége az évnek: december 31-én jövünk a szilveszteri adásunkkal! 😉