LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Vágjuk kupán a Siófokot!

Pár nappal a Szeged fölött aratott kiütéses győzelmet követően, a hétvégi Vasas elleni erőfelmérőt megelőzően a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Siófok látogat a Nagyerdei Stadionba. Ez az összecsapás lesz a Huszti-Toldi kettős debütálása hazai környezetben. A tét nem kicsi, célunk az MK negyeddöntőjébe jutás.

Az első feladatot a bajnokságban talán még a vártnál is simábban teljesítette a csapat, most azonban egy komolyabb erőpróba vár a fiúkra. Eddigi kupaszereplésünk során búcsúztattuk a Tiszakécske, a BVSC-Zugló valamint a DEAC csapatait. Kétség sem férhet hozzá, hogy ezúttal lesz a legnehezebb dolgunk az idei kiírásban. Hazai pályán azonban nem lehet más célunk, mint bejutni a sorozat legjobb nyolc alakulata közé. Az elmúlt napokban-hetekben leginkább a felbolydult méhkasra jellemző hangulat uralkodott a DVSC háza táján. Váratlant húzott a vezetőség ezzel az új edzőpárossal. Szerkesztőtársaim a LokiZóna adásában kifejtették véleményüket ezzel kapcsolatban, részemről annyit fűznék hozzá, hogy bár engem is meglepett ez a húzás, de előre nem állítok fel rossz véleményt, majd az idő megválaszolja, helyes döntés volt-e ami megszületetett.

Az tény, hogy a Tőzsér-Huszti-Dzsudzsák trió nagyon jól ismeri egymást, tisztában lehetnek, azzal mi mindent lehet ebből a helyzetből kihozni, én pedig reménykedve várom a fejleményeket. Az biztos, hogy Elemérrel is meglett volna a feljutás (a bajnoki cím már nem biztos), a váltás időszerű volt, bár a téli szünetben logikusabb lett volna, de az új stábnak így is van ideje kiismerni a keretet, és a saját ízlésére formálni a Loki játékát. A Szeged elleni bajnokit nagyon jó játékkal, magabiztosan húzta be a csapat, külön öröm számomra, hogy Donát góllal tért vissza sérüléséből. Ebből a meccsből azonban nem érdemes komolyabb konzekvenciát levonni, a kiesés elől menekülő Tisza-parti egyesületnek nem feltétlenül az a reális célja, hogy a Debrecentől pontot raboljon.

Nem is oly régen, szűk egy hónappal ezelőtt bajnokin már összemértük a tudásunkat Waltner Róbert tanítványaival, akkor Balogh Bence révén a vendégek szereztek vezetést, majd a második játékrészben Dzsudzsák és Szécsi villanásainak köszönhetően sikerült megfordítanunk és megnyernünk a mérkőzést. Akkor is igencsak döcögött a gépezet, ami az összjátékot illeti, utána méginkább lejtmenetbe került a Lokomotív. Egy edzőváltás és egy győzelem alapjaiban nem változtatja meg a világot, de azóta eltelt pár napban is történhetett egy-két olyan apróság ami átbillenti a fiúkat a negatív spirálból.

Most kellene következnie annak a résznek ahol megtippelem milyen összeállításban lép majd pályára a piros-fehér társaság. Azonban csak a megérzéseimre tudok hagyatkozni, hogyan is vélekedik a rotálásról az új szakmai stáb. Ha hétvégén nem a legnagyobb rivális, a Vasas gárdája vizitálna a Nagyerdőn, akkor azt mondanám, hogy ugyanaz a kezdő futna ki a zöld gyepre mint Szegeden, a Szent Gellért Fórumban. Ennek tudatában azt érzem maximum két-három helyen lesz változás. „Profi” játékosokról beszélünk, vagyis nem szabadna, hogy gondot okozzon a vasárnap – szerda – vasárnap ritmus. Sőt, még előnyt is jelenthet, hogy meccs van, lesz idő a Huszti-Toldi kettős elképzeléseit nemcsak edzéseken, hanem tétmeccsen is gyakorolni. Nem célszerű felforgatni a csapatot, mert a Magyar Kupa remek terep arra, hogy bebizonyítsuk, többre vagyunk hivatottak a másodosztálynál, itt egy meccsen dől el minden, nincs lehetőség a javításra.

Ha továbbra is a Huszti által vizionált 4-2-3-1-es hadrendben gondolkodunk, akkor a kapunkat Gróf Dávid őrzi majd, a védelemben a Póór – Kinyik – Pávkovics – Ferenczi négyes lép pályára. A középpálya közepén az új szerepkörben futballozó Dzsudzsák a biztos pont, mellette Haris Attila kezdhet. Bódi is marad a csatár mögötti pozícióban, szélen Bévárdi és Szécsi kezdhet, míg a center posztot Tischler Patrikkal képzelem el. Csereként az eredmény alakulásától függetlenül szeretném a pályán látni Bárány Donátot is, az ifjú támadónak kellenek a játékpercek a formába lendüléshez. Ha a stáb mégis úgy döntene, hogy több játékost pihentet a fontos bajnoki előtt, akkor nem lenne meglepő Kosicky, Szatmári, vagy épp Baráth kezdőbe kerülése sem.

Tudatos játékot várok, ami labdabirtokláson alapszik, majd ha a lehetőség adott lesz gyors kontrákkal megbontani a siófoki védőfalat. Ellenfelünk közel áll a kiesőzónához, így azt feltételezem nekik a bajnokság fontosabb mint a kupa, főleg annak tudatában, hogy a hétvégén a még bennmaradást érő helyen álló Szeged látogat hozzájuk. Hazai győzelem esetén egy megnyugtató hatpontos előnyt tudnak kialakítani a Tisza-partiakkal szemben. Ezen gondolatomtól függetlenül az tény, hogy nem vár ránk könnyű összecsapás, nem szabad lefutottnak tekinteni a párharcot. Harcos mentalitással, győzni akarással játszva nem lehetetlen több gólos győzelmet aratva továbblépni a negyeddöntőbe. Azonban ne essünk át a ló túloldalára sem! Szurkoljunk a fiúknak továbbra is a televízió elől! A labda szerda délután 16 órakor indul útjára!

Tovább kell jutunk  a Kupában!
Hajrá Loki! Hajrá Debrecen!

Iceman