LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Botrányos vereség, botrányos időszak

Az NB II egyik leggólerősebb csapatához látogattunk szerda este, bízva abban, hogy kihasználjuk a DEAC segítségét, és meglépünk a feljutásért még harcban álló Gyirmót ellen, ha már megtették nekünk azt a szívességet, hogy az utolsó percben büntetőt rontottak Debrecen másik NB II-es csapata ellen. Azonban a szándék kevés, ha tettek nem követik, botrányos játékkal ismét harakirit követtünk el és kikaptunk a jól játszó hazai csapat ellen.

Fizikális és mentális problémáktól sem mentesen utaztunk a Dunántúlra. Előbbit az új edzőpárossal szembeni szurkolói türelmetlenség, és a Vasas elleni vereség egyéni hibái okozhatják, míg utóbbit az, hogy 11 napon belül ez a negyedik tétmérkőzésünk, melyből a kupameccs 120 percig tartott, miközben továbbra is kulcsjátékosok bajlódnak kisebb-nagyobb sérüléssel.

A kezdőcsapatunk a lehetőségekhez képest a legjobbnak tűnt, Bényei hosszú kihagyás után visszatérhetett, Kalafat először kapott lehetőséget, de Poór és Kusnyír hiányában Bévárdinak kellett a jobbhátvéd posztot megoldania. Ettől függetlenül érdemes megnézni, a kispadon helyet foglaló játékosokból milyen kezdőt tudnánk összeállítani: Kosicky – Kusnyír, Szatmári, Baráth, Korhut – Talpalló, Pintér, Varga, Szécsi – Bárány, Tischler.

Az Ajka 25 mérkőzéséből eddig csak 11-szer nyert, 36 pontjával az NB II tabella 11. pozícióját foglalják el, viszont csak mi lőttünk náluk több gólt, különösen a már 15-nél járó Nagy Krisztiánra kellett odafigyelnünk. Viszont óriási hibával kezdtünk, Pávkovics borzalmasan vette le a Gróftól kapott labdát, Nagy Krisztián pedig köszönte az ajándékot, ezzel beérte a 16 gólos Priskin Tamást. A probléma azonban nem elsősorban ellenfelünk vezetése volt, hanem az a borzalmas játék, amivel képtelenek voltunk lövéshez jutni. Technikai és helyezkedési hibák sokaságát láttuk, az Ajka játékosai számos esetben veszélyeztethettek, letámadásuk nem ízlett a csapatnak.

A 19. percben aztán végre jött egy villanás, Dzsudzsák szép mélységi labdáját Haris tette még eggyel tovább, Sós pedig úgy vette át a labdát, hogy a visszaérő védő tizenegyest érően szerelte. A labda mögé Bódi állt, és védhetetlenül helyezett a kapuba, 1-1!

A gól után leült a játék, a 27. percig kellett várni helyzetre, akkor Haris távoli lövését fogta az Ajka kapusa, majd nem sokkal később egy közeli Sós próbálkozás is így járt. A 33. percben szöglet után Haris fejelt, de ez is elakadt Horváthban. A félidő végén még láttunk pár védelmi hibát a DVSC védőitől, a bizonytalanságukat rossz volt nézni, majd Bódi lőhetett jó szögből szabadrúgást, de nem talált kaput, így 45 perc játék után 1-1 állt az eredményjelzőn.

A második félidő rögtön Gróf ápolásával indult, kapott egy csomagot a tizenhatoson belül. Ezen kívül elég unalmasan teltek a percek, a Loki játékosai mintha az öltözőben ragadtak volna, ezt jelezte az is, hogy az Ajka akarata érvényesült, inkább a mi térfelünkön folyt a játék. Nem tettük könnyebbé a helyzetünket azzal sem, hogy Ferenczi egy távoli lövést küldött bele az előtte álló blokkba, a labdával az Ajka iramodhatott meg, és bár az ellenfél térfelén rúgott utána Ferenczi, az egyértelmű taktikai fault a játékvezető szerint pirosat ért, valószínűleg azért, mert nyújtott lábbal, hátulról érkezett Janika. A szigorú ítélet azt jelentette, ha vezetést akarunk szerezni, azt már 9 mezőnyjátékossal kell megtennünk. Egyből cseréltünk, Dzsudzsák, Kalafat és Haris helyett érkezett Szécsi, Bárány és Korhut.

Hogy egy játékos mennyit számít, jól mutatta, hogy előbb Bévárdi beadása, majd Bódi indítása után foghattuk a fejünket, Bárány kétszer is közel járt a gólhoz. A 70. percben azonban nem mi, hanem az Ajka örülhetett ismét. Bár Nagy helyzete még mellé ment, a túloldalról beívelt labdát Tóth Barna két védőnk között közelről fejelte Gróf kapujába. 2-1. Arról, hogy a mérkőzés ekkor még ne dőljön el, Gróf gondoskodott, aki perceken belül hatalmas bravúrt mutatott be. El kellett kezdenünk kockáztatni a pontszerzés reményében.

A meccs végére Sós helyett Tischler is beállt, de csak helyzetig jutott, az eredmény itt már nem változott, a Vasas viszont sajátját egy 94. perces góllal megnyerte a Siófok ellen, így át is vették a vezetést a tabellán. A tabellán, ahol csak három ponttal előzzük meg a harmadik helyezett Gyirmótot. Sebaj, a lényeg, hogy a DVSC vezetősége és kommunikációja mindent jól csinál, hiszen bátran megtehetik, hogy beszólnak az elégedetlenkedő szurkolóknak, másnap pedig e meccs összefoglalóját az Ajkunkról kifogyott a nóta c. igazán szellemes cikkcímmel indítják, mintha minden rendben lenne. Aztán percekkel később mégis módosítják a cikkcímet. Ez profi kommunikáció? Ez DVSC marketing? Ahelyett, hogy azon gondolkoznának egyesek, változtassuk-e meg a címert, talán azon kellene gondolkozni, változtassuk-e meg a hozzáállásunkat a szurkolókhoz és a kommunikációnkat feléjük, mert ez ebben a formában botrányos!

Úgyhogy nem, EGYÁLTALÁN NINCSENEK RENDBEN A DOLGOK! Bár az elmúlt években szokásommá vált verni a tamtamot egyes esetekben, ha úgy éreztem, ég a ház, de a nyári váltás után ezt az esetek többségében inkább magamba fojtottam. Jó munkához idő kell, és láttunk pozitív jellegű változásokat, az eredmények pedig a rosszabb játék ellenére is jöttek azért, vezettük magabiztosan a tabellát, így hát türelmes voltam. Ilyen pozitív változás volt a legutóbbi is, hogy Kondás Elemér borzalmas szériáját megelégelte a vezetőség, és a szebb jövő reményében új edzőpárost nevezett ki a helyére. Az azonban kérdéseket vetett fel bennem, hogy Igor Bogdanoviccsal mi lett, hiszen már nem a stáb tagja, de róla nem közöltek semmilyen hírt, miközben Kondás Elemértől sem búcsúztak el egyértelműen, nem köszönték meg munkáját. Egy magyarázat lehet minderre, ha szerződésüket nem bontották fel, csak ezt elfelejtették közölni a szurkolókkal, ahogy még mindig nem tiszta, hogy az Egyesület milyen alapon, milyen jogkörökkel és hogyan irányítja a klubot, működése mi alapján zajlik… Ne lepjen meg senkit, hogy azok után, ahogy Debrecenben a szurkolóval bánnak, hogy továbbra sincs őszinte kommunikáció, hogy továbbra is semmibe vesznek bennünket, a türelem két hét alatt teljesen elfogy az új edzőpárost illetően. Pedig nem ők tehetnek róla, hogy télen sem igazoltunk középhátvédet, nem ők tehetnek róla, hogy hol felváltva, hol egyszerre Kinyik, Pávkovics és Ferenczi követ el olyan hibákat, amikre már jelzők sincsenek… De ők felelnek ezért a csapatért, és ha valami nem változik meg villámgyorsan, akkor nem csak ők, de mi is sokkal távolabb leszünk az első osztálytól, mint szeretnénk…

De, hogy enyhítsem a feszültséget, a DVSC Facebook oldalának egyik kommentjét hadd idézzem zárszóként:

„Hajrá Loki! Gyerünk fiúk! Mellettetek vagyunk!!! Mindent beleadtatok ma is, sajnos nem volt szerencsétek és az Ajka egy kiváló csapat, nem szégyen ott kikapni! Abszolút jó döntés volt ilyen kiélezett helyzetben egy 0 km-es edző kezébe adni az irányítást, még úgy is, hogy semmi köze a DVSC-hez, mert nagyon jó labdarúgó volt és így biztos nagyon jó edző is, látjuk is 2 hete a javulást a játékban, a dominanciát, a látványos focit!!! Semmi baj, még mindig feljutó helyen vagytok, még van 11 meccs hátra, plusz a kupában is még mindig versenyben vagytok!!!!! Mindent bele, sikerülni fog, mi veletek vagyunk jóban-rosszban! ♥️”

Szarkazmust félretéve, most már minden meccsen győzni kell… Legközelebb szombaton a Kaposvár ellen. Mindörökké, DVSC!
Csibu