LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Az eredmény nem, a védekezésünk viszont fájó

Rangos felkészülési mérkőzésen tarthatta a bajnoki főpróbáját a DVSC, hiszen július 25-én Frosinonéban az AS Roma vendégei voltunk. Nekünk hat nap múlva már tétmeccsünk lesz a Kispest ellen, a Farkasok viszont még a felkészülés elején járnak. Ennek ellenére remek alkalomnak ígérkezett a meccs, hogy feltárhassuk vele a hibáinkat, illetve az esetleges hiányposztokat, és sajnos azt kell mondanom, hogy ebből a szempontból elérte célját a mérkőzés…

Huszti Szabolcsék hasonló kezdőt küldtek pályára, mint amit múlt héten a Vasas ellen is láttunk, ebből pedig én arra következtetek, hogy ez a csapat erőteljesen hajaz majd az egy hét múlva startoló NB I-es nyitányon látható csapathoz. Ezúttal Kosicky védett, ráadásul az egész mérkőzésen, ami felveti kérdésként, hogy vajon ő lesz-e az első számú kapus, vagy Gróf megkapja újból a bizalmat. A védelmünk összetétele nagyon érdekes volt, egy újonnan igazolt játékos, és három másik olyan alkotta, akik alapvetően nem védők… Tegyük hozzá, hogy Ferenczi már évek óta balhátvédet (próbál) játszani, míg Bévárdiból az előző szezon tavaszán faragtak jobb bekket. Ami viszont mondhatjuk, hogy meglepő kategória, de szintén nem először láttuk ezt példaként, az Baráth belső védőként történő játszatása. Értem emögött a koncepciót, mert egy viszonylag labdaügyes, jól passzoló játékosról beszélünk (ráadásul nem is alacsony), márpedig Husztiék labdakihozatalos játékába ilyen típusú játékosok kellenek. A gond az, hogy cserébe érzésem szerint pont azok a skilljei nincsenek meg neki, amik a védekezéshez kellenek. Erről majd picit később. A párja a védelem közepén egyébként az egyik új fiú, Deslandes volt. Egy sorral előrébb a megszokott Varga-Dzsudzsák kettős, a támadásokért pedig Szécsi, Bódi, Sós és Bárány feleltek.

A hazai csapat első félidőben látott kezdője igencsak tartalékos volt, a kapus Rui Patricio mellett Ibanez és Pellegrini tagjai még a szűken vett alapcsapatnak, rajtuk kívül pedig Kumbulla, Perez és Mayoral kaphat majd sok szerepet éles meccseken, a többiek viszont fiatalok voltak. A cserepadon viszont ott ültek az igazi húzónevek, és a szünetben be is álltak.

Mi kezdtük jól a mérkőzést, és egy szép támadás után már a negyedik percben megszereztük a vezetést Bárány révén, aki a 4. percben szépen fejelte be Sós beadását a hazaiak kapujába hat méterről. A Roma nagyon komótosan kezdte a találkozót, jó negyed óra kellett, mire először veszélyeztetni tudtak. A félidő felénél megtartott ivószünetet követően viszont rákapcsoltak, és két gyors góllal megfordították a találkozót. A 26. percben Ibanez löbbölte be a félpályáról a védelmünk mögé a labdát, a kilépő Mayoral pedig kihasználta a ziccert. Öt perccel később kísértetiesen hasonló gólt kaptunk, ismét egy védelem mögé belőtt labdával iramodott meg Pellegrini, aki az elcsúszó Deslandes mellett vágta be a labdát. A félidő végéig komoly helyzetet nem láthattunk, akadt viszont két sérülés nálunk, Szécsit sajnos le is kellett cserélni (Kusnyír váltotta), de Bódi is ápolásra szorult.

A második félidőre beálltak a húzónevek a hazai csapatnál, Mourinho 10 játékost cserélt le a szünetben. Nálunk Ugrai állt be Sós helyére. A félidőt ezúttal a Roma kezdte góllal, az 52. percben ismét sehol nem volt a védelmünk Zaniolo kiugrása után, aki picit éles szögből emelt Kosicky felett a kapunkba. Gyorsan jött viszont a válasz, Bévárdi lapos lövése kijött a csereként beálló Fuzato kapusról, a kipattanót pedig Ugrai közelről bevágta. A 65. percben dőlt el a mérkőzés, ekkor egy újabb gyermeteg védekezési hibát követően Dzeko ugrott ki üresen, eltolta a rossz ütemben kimozduló Kosicky mellett és az üres kapuba lőtt. A folytatásban Huszti Szabolcsék is cseréltek, a végére beállt Tischler, Charleston, Nikolic, Pintér és Bényei is. A találkozó utolsó gólját Edin Dzeko szerezte a 80. percben, a Kusnyírtól ajándékba kapott labdát játszi könnyedséggel tekerte be a kapunkba.

Összességében hasznosnak ítélem meg a mérkőzést, a Roma első félidőben látott csapata is sokkal nagyobb minőséget képviselt, mint a mi együttesünk, a második félidőben pedig gyakorlatilag a rendelkezésre álló játékosokból a legerősebb csapatot küldte pályára José Mourinho. Az eredmény kevésbé foglalkoztat, akkor sem lenne szabad messzemenő következtetést levonni belőle, ha ne adj Isten nyertünk volna, mint ahogy ez az 5-2 sem mutatja azt, hogy milyen szezonunk lesz. Ami viszont árulkodó lehet, az a már sokat emlegetett védekezésünk. Az legalábbis nagyon szembetűnő volt, hogy a Roma 5 góljából 4 szinte teljesen hasonló módon esett, nem tudtunk mit kezdeni a védelmünk mögé beívelt labdákkal. Itt utalnék vissza Baráthra, aki tavaly az NB II-ben tök hasznos lehetett volna ezen a poszton, mikor a meccsek 95%-ában mi domináltunk és próbáltunk építkezni, de félek tőle, hogy az NB I-ben ez nem így lesz, és a legtöbb csapat ellen nekünk inkább a védekezésre kell majd koncentrálnunk. Sajnos viszont Baráth pont ezekben az esetekben nem tűnik jó választásnak, látványosan kerüli a párharcokat, próbál megelőző szerelésekkel operálni, de pont ezek miatt nagyon könnyedén átjátszhatóvá válik, amit egy ügyesebb csapat simán kihasznál. Árulkodó volt Huszti meccs utáni nyilatkozata is, miszerint még mindig keresik az ideális kezdő 11-et… Azt hinné az ember, hogy a bajnoki főpróbára talán már összeállt valami.

Félek picit az előttünk álló szezontól, mert az erősítések közel sem úgy sültek el szerintem, mint amire előzetesen számítani lehetett. A három szerződtetett belső védő mindegyike lutri, és erősen kérdéses, hogy jobbak-e egyáltalán, mint a helyettük elküldöttek. Kívánom, hogy rám cáfoljanak, egyelőre csak Deslandesben látok fantáziát. Az edzőmérkőzések számomra nem adtak választ arra, hogy mire lehet képes ez a csapat az NB I-ben, így aztán meg kell várni az első 4-5 fordulót, hogy reális képet kaphassunk az erőviszonyokról.

A várakozásainkról bővebben majd a jövő hét folyamán jelentkező LokiZóna adásunkban még beszélünk!

fotók // dvsc.hu