LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Megkezdik a lányok is!

Pár nap és kezdetét veszi a női kézilabda bajnokság 2021/2022-es idénye. Az első fordulóban hazai környezetben látjuk vendégül a Kisvárda alakulatát. Történt jó pár említésre méltó dolog az elmúlt néhány hónapban csapatunk háza táján, a teljesség igénye nélkül ezt foglalom most össze mai cikkemben.

Első és talán a legfontosabb, hogy Kudor Kitti helyét a vezetőedzői poszton szilágyi Zoltán vette át, aki Vácról érkezett. Korábbi irányítónk sem marad feladat nélkül, a szakmai stáb tagjaként dolgozik tovább a felnőtt csapat sikereiért.

Változások voltak a játékoskeretet illetően is:

Visszavonult az élsporttól csapatkapitányunk Vantara-Kelemen Éva. A mindig mosolygós szélső életében a családalapítás került a fókuszba. Jelena Despotovic Győrbe igazolt, míg argentin légiósunk Elke Karsten a norvég Molde alakulatánál folytatja pályafutását. Kölcsönszerződése lejárata után visszatért a fővárosba Bánfai Kíra, aki az MTK ajánlatát fogadta el, így a piros-fehér dresszt kék-fehérre cseréli. Súlyos sérülést szenvedett az előző idény elején Alexandra Vukajlovic, felépülését követően a több játéklehetőség reményében klubunk egy évre kölcsönadta Érdre az átlövőt. Korábbi edzője, Horváth Roland bizalmát élvezve ismét felépítheti magát a szerb játékos. Ezen elvet követve szintén kölcsönadtuk irányítónkat, Borgyos Pannát is, szintén egy évre, de őt nem Érdre, hanem a DKKA együtteséhez.

Elnézve a távozók listát kimondhatjuk, Jeca távozás sem eget rengető, főleg az utolsó fél évben mutatott hozzáállása és eredményessége alapján, bár korábban többször is bizonyította, hogy ha kell, akkor a csapat vezére is tud lenni. Elke nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sem Vili bácsi, sem Kitti kezei között nem alkotott maradandót az argentin. Ebben a kesze-kusza szezonban Kíra sem tudta megmutatni mire is képes igazán, neki lehet a második év hozta volna meg az áttörést, de csak egy szezonra szólt a kölcsönvétele.

Igazolunk kellett tehát jobb és balszélsőt, irányítót és átlövőket is. A vezetőség sokat dolgozott a csapat megerősítése érdekében, így az alábbi játékosokkal bővült keretünk: hazatért Németországból a szélső Korsós Dorina, Franciaországból pedig az átlövő Planéta Szimonetta. Visszatért a Lokiba a korábbi közönségkedvenc Karina Yezhykava. Piros-fehér mezt ölt magára Mariana Costa is, a brazil jobbszélső Romániából érkezik a Cívisvárosba. A rutinos játékosok mellett két nagyon tehetséges fiatal is csatlakozott Szilágyi Zoltán keretéhez. Vámos Míra testvére, Petra útját követve érkezett Debrecenbe, míg Szabó Nina a Kisvárda alakulatától érkezett. A felkészülési időszak legjobb híre kétségtelenül az, hogy 2025-ig hosszabbította meg kontraktusát Vámos Petra, aki az olimpián is megcsillogtatta tudását.

A felkészülés során csak a Nyíradonyban megrendezett KKC elleni edzőmeccset láttam élőben, illetve a romániai tornán lejátszott meccseinkből láttam ízelítőt. Ezek alapján messzemenő konklúziót nem szeretnék levonni, de ennyiből is kiderült, hogy Mariana mentalitása, habitusa révén kiemelkedik majd a mezőnyből. Igazi energiabombaként űzi-hajtja a társait. Amennyiben teljesen összeszoknak a lányok, nem tartom lehetetlennek, hogy a Győr-Fradi kettőst követően a dobogó alsó fokát, azaz a bronzérmet megszerezzük. Ehhez a kulcs az lesz, hogy mennyire tudunk kiegyensúlyozottan teljesíteni, behúzni a kötelezőket, és elcsípni egy-két bravúrpontot. Fontos lenne, hogy elkerüljenek minket a sérülések, sajnos ilyen téren nem állunk a legjobban, Kovács Annát műteni kellett, így 6-8 hetes kihagyás vár az előző évek leggólerősebb játékosára. Remélhetőleg október vége felé ismét a pályán láthatjuk 33-asunkat. Arany Rebi sérülése nem olyan súlyos, mint az Annáé, így szélsőnk hamarabb bevethető lesz.

Az biztos, hogy egy megújult Loki fut majd ki a Hódos küzdőterére pénteken este. Türelmesnek kell lennünk a lányokkal és a szakmai stábbal egyaránt, ugyanakkor nem engedhetjük meg, hogy a tavalyihoz hasonlóan két arcpirító vereséggel kezdjük az új szezont. Igazolásaink valódi erősítést jelentek, így minden adott egy szép és eredményes szezon eléréshez. Bízzunk benne, hogy a koronavírus sem írja át számításainkat. Az biztos, hogy pénteken koraeste visszatér az igazi meccshangulat a Hódosba. Az, amire oly régóta várunk, hogy végre ismét teljes hangerővel szurkolhassunk szeretett csapatunknak. Fontos és nem elfelejtendő, hogy az összecsapás csak védettségi igazolvány/applikáció felmutatásával tekinthető meg. Televíziós közvetítésről egyelőre nem tudok, a DTV műsorában nem olvastam róla, hogy közvetítik-e az összecsapást.

Ellenfelünk, a Kisvárda csapata az előző kiírást a kilencedik helyen zárta. Idegenben vereséget szenvedtünk el Bakó Botondéktól, hazai pályán azonban visszavágtunk nekik a bajnokságban. A Magyar Kupa négyes döntőjében is találkozott a két együttes, abból a párosításból is a Loki került ki győztesen. Csak a győzelem elfogadható a szabolcs megyeiek ellen! Pásztor Betti Vácra igazolt, így kapusposzton egyértelműen gyengült riválisunk. Az edzőmeccsen nem játszott, valószínűleg a bajonkit is kihagyja Karnik Szabina, Siska Pálma azonban bevethető lesz ellenünk. Meg nem erősített információk szerint a várdaiak átlövője, Termány Rita is sérülés miatt lesz kénytelen kihagyni az összecsapást.

Egy szó mint száz, hibák biztosan lesznek a játékunkban, azonban be kell gyűjtenünk a két pontot! Amennyiben védekezésben sikerül összeállni, abban az esetben kiváló kapusteljesítmény esetén a közte tíz is meglehet. Kíváncsian várom, milyen összeállításban lesz leghatékonyabb a védekezésünk. Hornyák Dóra lett a csk, így tőle kimondottan sokat várok, illetve a visszatérő Yezhykava rutinja, tudása sokat érhet a Vámos Petra-Szabó Nina által irányított alakulatnak.

Sérülésmentes, eredményekben gazdag szezont kívánok!

Tippem szerint így zárul majd a 2021/2022-es szezon:

  1. Győr
  2. Fradi
  3. DVSC
  4. Vác
  5. Siófok
  6. Mosonmagyaróvár
  7. MTK
  8. Dunaújváros
  9. Fehérvár
  10. Érd
  11. Kisvárda
  12. Szombathely
  13. Vasas
  14. Budaörs

Mindent bele csajok! Hajrá Debrecen!

Iceman

képek // dvsckezilabda.hu