LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ezt nem láttuk jönni: óriási győzelem a Fradi ellen!

Valószínűleg nem mostanság, de még csak nem is ebben az évezredben rendeztek utoljára olyan DVSC – Ferencváros bajnoki meccset, amit ennyire esélytelenül vártunk. Ahogy Enderson is megfogalmazta a beharangozójában, nagyjából az szólt mellettünk, hogy semmi nem szólt mellettünk. Az ellenfél évek óta leuralja az NB I-et, minden tekintetben kimagaslik a bajnokságból, nekünk pedig van elég gondunk mostanság, ráadásul a forduló többi mérkőzése révén úgy alakult, hogy ha csak nem győzünk, akkor biztosan a kieső helyen maradunk a következő hétig. Győztünk.

Tartogatott meglepetést a kezdőcsapatunk. Először is számomra meglepő, egyúttal tökös húzásnak számított Carrillo részéről, hogy a kezdőben hagyta a fiatal Baranyait, az eltiltásából visszatérő Bévárdi így egy sorral előrébb kezdhetett. A legnagyobb változások egyébként a középpályán voltak, ahol gyakorlatilag majdnem a teljes múlt heti sor lecserélődött: Bódi betegség miatt maradt ki, Varga ezúttal csereként kezdett, Dzsudzsák pedig a támadó sorban kapott szerepet. Egyedül Baráth maradt meg hírmondónak, mellé pedig a már említett Bévárdin kívül Ugrai, és szintén némi meglepetésre Babunski került. Elöl pedig Dzsudzsák mellett Tischler kezdett, ami szintén újdonságnak számított. Eléggé felforgatott kezdő volt tehát, de úgy tűnik Carrillo tartotta a szavát, és igyekezett olyanokat betenni a csapatban, akik még hajlandóan küzdeni a pályán. A Fradi egy csütörtöki EL győzelemből jött, fáradtságra érzésem szerint nem hivatkozhattak, már csak azért sem, mert a mai kezdőjükből csak hatan játszották végig azt a találkozót.

A felállásunk ezúttal is inkább 4-4-2-re hajazott, picit meglepő volt Dzsudzsákot a támadósorban látni, szerintem meg is szenvedett ezzel, nem ez volt élete meccse, az biztos. Viszont a középpályánk sebességben és futómennyiségben jócskán feljavult azzal, hogy a Bódi-Varga-Dzsudzsák hármas egyike sem volt most a kezdőben. Nem mondom, hogy Babunski olyan rengeteg labdát szerzett volna, vagy hogy Ugrai és Bévárdi rengeteg párharcot megnyertek volna, de sebességben nem volt akkora hátrányunk, mint az említett hármassal. A védekezésünk meg volt szervezve elég jól, és a vendégek nem igazán tudtak átrohanni a középpályánkon, ami a szezon eddigi részét tekintve az egyik legnagyobb hiányosságunk volt talán. Az biztos, hogy Carrillotól ez jó húzás volt.

Az első félidőben nem sok említésre méltó esemény volt. A vendégek nyilván domináltak, de ez helyzetekben nem igazán mutatkozott meg. A legnagyobb lehetőségük egy szöglet után adódott, a beadásba talán senki nem ért bele, ami így Grófot is becsapva elpattogott a hosszún érkező Uzunihoz, ő viszont éles szögből az oldalhálóba lőtt. Előttünk viszont két perc múlva komoly ziccer adódott, amikor Ugrai lövés-beadás szerű labdáját Besics hosszan vette át, a labdára lecsapott Babunski, ziccerben viszont Dibuszba lőtte a labdát. A Fradi egyébként szerintem nagy mellénnyel érkezett erre az összecsapásra, gondolom úgy voltak vele, hogyha a Leverkusent megverték csütörtökön, akkor mit nekik egy bukdácsoló vidéki kis csapat. Majd előbb-utóbb úgyis hibázunk, azt meg jól kihasználják, aztán meg párszor még megkontrázzák a lassú védelmünket. Hát ez nem az a nap volt.

A második félidőt rögtön góllal kezdtünk: a 46. percben Ugrai tekerte be balról a szögletet, Dibusz jó vonalkapushoz híven alászaladt a labdának, a hosszún érkező Bévárdi pedig bekotorta a labdát az üres kapuba. Néhány pillanatig aggódhattunk, hogy nem fújják-e vissza a találatot, Pávkovics ugyanis a gólvonalon lesen állva tett egy lövő mozdulatot a labda felé, de szerencsére luftot rúgott… A váratlan vezetésünk picit felpaprikázta a zöldeket, de eget verő rohamokat így sem láttunk tőlünk, ellenben Dzsudzsák ziccerét Dibusznak kellett védenie a 63. percben, alig egy perccel később viszont már tehetetlen volt, Tischler kotort be egy elé pattanó labdát. Ezt a találatot is visszanézték, és kis híján megint Pávkovics volt a ludas, ugyanis az ő kézfejét érte a játékszer, de mivel a teste mellé volt leszorítva, így nem vehették el a találatot.

A Fradi játékosok ezt követően már frusztráltan játszottak, nem bírták elviselni, hogy ezúttal nem kapják meg a bírói támogatást. Pedig egy szavuk nem lehetett, Laidouni az első félidőben úszta meg a kiállítást, amikor egy kezezést követően még dühében földhöz is vágta a labdát (más esetben ezt sárga lappal szokták büntetni), a második félidőben pedig “Rájenmájé” sárga lappal a birtokában idegből elbombázta a labdát, miután kiügyetlenkedte az oldalvonalon túlra. Itt sem villant a második sárga (pedig van egy pillanat, ahogy az esetnek háttal álló Bogár megfordul, és egy pillanatra a zsebéhez nyúl, majd elkapja a kezét, érdemes visszanézni 66:25-től az esetet). Ez egyébként az iskola példája a sárga lapnak, lásd példának a tavalyi Juve-Porto meccset. Szóval nem lehet azt mondani, hogy ide fújt volna a spori, még ha pont Mmae esetében a sárga lapja talán túlzó volt, amikor műesésnek titulálták a Baranyaival történő “kontaktot”, de büntetőt mindenesetre az semmiképp nem ért. A két gólunkat pedig hiába vizsgálgatták, mindkettő szabályos volt. De egyébként, őszintén telibeszartam volna azt is, ha idefúj a spori, pláne azok után hogy pont Bogár vezette ugyanúgy azt a 4-2-es meccset még a nyár végén, amin addig centizgettek 1-1-nél a Fradi tizije előtt, hogy kihozzák egyvonalnak a szitut, amit azóta is tartok, hogy manipulálták a vonalazást, ami alapján megkapták a tizit.

A lényegen mindez nem változtatott, a Fradi ma nem érdemelt pontot, pláne annak fényében nem, hogy egyszer sem találták el a kapunkat 90 perc alatt. Egy kapufára futotta ugyan tőlük Uzuni révén, de ez édeskevés egy ilyen erőkből álló csapattól. Aztán persze Stöger foghatja a pálya talajára (mi van?), de inkább magukban kellene keresni a hibát. Félvállról vették ezt a meccset, azt hitték hogy elég a mezt is kiküldeni a pályára ellenünk. Mi viszont megint olyan mentalitásban fociztunk, ami alapvető elvárás lenne minden mérkőzésen. És érthetetlen, hogy miért nem tudunk ilyen fegyelmezetten és koncentráltan játszani egy Újpest vagy egy ZTE ellen. Mint ahogy előre félek attól is, hogy mi lesz ezek után a jövő héten Gyirmóton, mert a mai győzelemnek akkor lesz csak igazán értéke, ha onnan is ponttal, de inkább pontokkal távozunk…

A meccs legjobbját szerintem most nehéz megválasztani, mert nem voltak kiugró egyéni teljesítmények. Nekem tetszett a Baranyai játéka, valamint Baráth is nagyot melózott a középpályán, de a két gólszerzőnk is dicsérhető.

A Fradit mindig jó érzés megverni, de most különösen értékes volt ez a siker. Ráadásul míg régen tényleg ült a dal, hogy “Debrecenbe sz*pni jár a Ferencváros”, de 2013 óta csak harmadszor sikerült ellenük nyernünk. Ezzel tehát megúsztuk, hogy a kieső helyről várjuk a Gyirmót elleni csörtét, de fellélegezni tényleg csak akkor lehet, ha azt a meccset is sikerülne behúzni. Az azért adhatna egy kis megnyugvást, és talán egy kis löketet majd a tavaszi szezonra.