LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Mission: Completed – Átok megtörve!

“Kedvenc” ellenfelünk, a Videoton otthonában vendégeskedtünk a 19. fordulóban. A fehérvári csapat elleni örökmérlegünk kiegyenlített, ám az utóbbi szűk évtizedben ritkán látható negatív szériát futottunk ellenük. A 2014 őszén lejátszott idegenbeli 2-1-es sikerünk óta 17 mérkőzésen keresztül képtelenek voltunk győzni ellenük, és ezeken a meccseken is csak 3 döntetlen jött össze. Az utóbbi években már sokszor megcibáltuk a bajszukat, de jellemzően peches körülmények között, jellemzően utolsó pillanatban szerzett gólokkal nem tudtunk pontot vagy pontokat szerezni ellenük. Most viszont komoly sansz volt a Szabiccsal bukdácsoló Vidi ellen vendégségben megtörni ezt a szériát, még ha a lelkünk mélyén kevésbé is hittünk benne. Sikerült!

A múlt heti kezdőhöz képest két változás történt, bekerültek a Babunski tesók, a két kimaradó pedig így Soltész és Varga voltak. Maradt tehát a kapuban a múlt héten szenzációsan védő Hrabina Alex dacára annak, hogy Gróf Dávid a kispadon már helyet foglalhatott. A Vidinél vélhetően covid miatt kidőlt a két belső védő, Rus és Lüftner, valamint a középpályáról Makarenko, így Szabics Imre kénytelen volt kényszerből változtatni a megszokott kezdőjén. Bekerült így a csapatba a két frissen igazolt ukrán játékos, Shabanov és Lednev is, valamint hosszú idő után Alef is kezdő volt a középpályán.

A meccs összképe hasonló volt a Kisvárda ellenihez. Az első félidőben egy kapkodó, a kapuja elé beszoruló, és a kapott gólt sokszor a szerencsének köszönhetően megúszó Lokit láttunk. Talán kissé idegesek is voltunk, mindenesetre ezúttal is számtalan egyéni hibát láthattunk a védelemben, amit a legtöbbször kis híján góllal büntetett a hazai csapat. A széleken Charleston és Poór sem igazán volt stabil, mindketten hibáztak nagyokat, előbbinek ezúttal is volt egy olyan lesreállítási kísérlete, ami után Hrabina bravúros védésére volt szükség. A védelem középen Deslandes is hozta a múltheti formáját, és meggyűlt a baja a felszabadításokkal. Sokszor megint Hrabina védései tartottak meccsben minket, na meg a partjelző. Számtalan ígéretes Vidi támadás halt el lesrefutás miatt, és egy alkalommal egy gólt is visszavont a VAR. Sokáig nem értettük, hogy Petriak találata hogyan lehetett les, ám a félidőben visszajátszott ismétlésből láthattuk, hogy a támadás egy korábbi szakaszában Kodro valóban lesről lépett vissza, amikor játékba avatkozott. Itt tehát ismételten megúsztuk a dolgot. A 42. percben viszont már senki nem mentett meg minket a bekapott góltól, egy szöglet után Alef fejelt szabadon a kapunkban – pech, hogy Charleston ápolása miatt ekkor pont emberhátrányban voltunk.

Hamar jött azonban a válasz, kicsit a semmiből és váratlanul: Szécsi kapott labdát 25 méterre a kaputól, majd irgalmatlanul nagy gólt ragasztott Kovács hálójába. Nagyon kellett ez a találat, hogy meccsben maradjunk, és főképp azért is lehetett demoralizáló a hazaiak számára, mert a játékrész végén kapták a találatot, és előzőleg tényleg nem nagyon volt benne, hogy eljuthatunk a kapujukig. Az első félidőben néhány kósza kontratámadásunk akadt, amik közt azért voltak ígéretesebbek is, de sokszor egy pontatlan passz vagy rossz labdaátvétel (Babunski) hiúsította meg a nagyobb helyzet kialakítását. Az 1-1-es félidei eredmény tehát ránk nézve volt hízelgő, a hazaiak pedig bosszankodhattak, hogy a számtalan lehetőségük ellenére sem tudtak vezetéssel a szünetre vonulni.

A második félidő aztán hasonló fordulatokat hozott a meccs képében, mint egy hete. Az első negyed órában ugyan még dominált a hazai csapat, de az idő előrehaladtával ez meddő fölénnyé alakult. Egyre kevesebbszer jutottak el a kapunkig, mi pedig egyre többször léptük át a felező vonalat, és jutottunk el a tizenhatosukig. És igaz hogy rögzített helyzetből, de kétszer is komoly gólszerzési lehetőséget hibáztunk, először Dorian Babunski fejelte le a földre egy szöglet után a labdát, amit így ki tudott tolni a léc alól Kovács, majd Deslades fejelt kapu fölé a rosszul kifutó kapus mellett, senkitől sem zavartatva. David Babunski pedig egy nagyon szép tekeréssel vétette észre magát, ez már komoly intő jel volt, hogy bizony ezt a meccset akár mi is megnyerhetjük. Persze akadtak veszélyes lehetőségei a Vidinek is, de a védelem ezúttal már állta a sarat, többször is akadtak bravúros szerelések és blokkok, ha pedig kellett, akkor ezúttal is Hrabina avatkozott közbe. Carrillo pedig előbb egy hármas-, majd egy kettőscserével frissítette a csapatot. A kulcs véleményem szerint az volt, hogy a szélső védő poszton frissített. A rosszul játszó, és a támadásokat egyáltalán nem segítő Poór-Charleston páros helyett érkezett Baranyai és Ferenczi, de pályára lépett Bódi, Varga és Bévárdi is a hajrára.

Ahogy közeledtünk a Vidi – Loki meccseken kritikusnak számító 80. perchez (az elmúlt évek rendre arról szóltak, hogy az utolsó 5-10 percben buktuk el a meccset ellenük), egyre inkább azt lehetett érezni, hogy ezúttal nem fogunk kikapni. Sőt… A 87. percben egy szép jobboldali támadás után Baráth (és nem Bárány, ahogy Hajbú B. legalább háromszor mondta) adott be középre, az érkező Szécsi pedig Fiolát megelőzve piszkált bele a labdába, ami a kivetődő kapus testéről valahogy a kapuba pattant. A maradék 7-8 percben elkeseredett Vidi rohamok jöttek, és voltak megvarozott büntetőgyanús esetek, meg néhány meleg helyzet a kapunk előtt, de ezúttal nem jött a végén a slusszpoén. Győztünk, nyolc év után, ráadásul idegenben. Nagyon fontos három pontot zsebeltünk be, ami rendkívül sokat érhet majd a végelszámolásnál.

És hogy mi minden történt az elmúlt nyolc évben, amíg szinte szemernyi sikerélményünk sem volt a Vidi ellen? Érzékeltessék az alábbi tények, hogy milyen sokat vártunk az újabb sikerre ellenük. Amikor utoljára győztünk a Vidi ellen ezt megelőzően, akkor/azóta…

  • 1 liter benzin ára még 400 ft alatt volt
  • Kondás Elemér távozott, majd később visszatért és újra távozott a DVSC-től
  • Dombi Tibi visszavonult és edző lett a felnőtt csapatnál
  • a magyar válogatott kétszer is kijutott az Európa Bajnokságra
  • szinte a teljes magyar NB I-nek új stadionja lett
  • a Felcsút már a bajnoki címért küzd
  • a DVSC kiesett az NB I-ből, majd visszajutott
  • az oldalunkon több, mint 2000 cikk jelent meg

Hosszú idő volt, de végre vége.

A mérkőzés legjobbja nálam a két gólja miatt Szécsi, de köszönhetjük a sikert az ezúttal is nagyokat védő Hrabinának is, valamint kiemelném szokás szerint Dzsudzsákot, aki végighajtott a meccset ezúttal is, és többször is remek labdákat osztogatott a társaknak. A döntés a ti kezetekben.

Ez a győzelem azért is rendkívül értékes, mert ezúttal tényleg egy jól játszó, és magából 100%-ot kiadó minőségi együttest győztünk le. Igaz, hogy ehhez szükség volt a szerencsére is, ami ezúttal mellettünk állt. Szerintem ez a Vidi előbb-utóbb magára fog találni, igaz, hogy vélhetően már nem Szabics Imrével. Azért látszik, hogy minőségi keretük van, a két új ukrán is egészen kiválóan játszottak. Úgyhogy van mire építenünk ezek után, és különösen boldogok akkor lehetünk, ha jövő héten a Mezőkövesdet is megcsapnánk itthon.