LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings – Reloaded #11

Elérkezett a véghajrá, három forduló van már csak hátra az idei szezonból. Három körrel a vége előtt pedig még mindig vannak nyitott kérdések, a 2-3. hely, a nemzetközi szerepléssel kecsegtető 4. helyezés, illetve a két kieső pozíció sem dőlt még el. Lássuk, hogy mi a csapatok erősorrendje a bajnokság vége előtt nem sokkal!

A csapatnevek után zárójelben az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Ferencváros (1., 0) – /Hátralévő meccsek: ZTE, MTK, @Gyirmót/

Ahogy arra számítani lehetett, az utolsó hármas etap előtt bebiztosította bajnoki címét a Fradi, tette mindezt a nagy rivális Újpest legyőzésével. Vár még rájuk egy kupadöntő a Paks ellen, így az utolsó három fordulónak ennek tudatában vághatnak neki. Ezzel pedig akár a kiesés elleni harcba is beleszólhatnak, aminek mi nem örülünk. Remélhetőleg nem veszik majd félvállról az MTK és Gyirmót elleni meccseiket.

2. Felcsút (2., 0) – /@MTK, @DVSC, Honvéd/

Ötmeccses nyeretlen sorozatot törtek meg a Kövesd legyőzésével, ezzel ismét minimális előnyben vannak a Kisvárdával szemben a második helyért folytatott harcban. A sorsolásuk egy fokkal talán könnyebb is, bár pont három olyan csapattal találkoznak, akik még a bennmaradásért harcolnak. Ennek ellenére vélhetően meglesz nekik az ezüst.

3. Kisvárda (3., 0) – /Újpest, @Paks, ZTE/

A Kisvárdának pedig meglesz a bronz, ami még így is bőven erőn felülinek számít ha összességében nézzük a lehetőségeiket. Még 2-3 pontot kellene gyűjteniük a dobogó bebiztosításához, ez vélhetően össze is jön majd nekik a maradék meccseken.

4. Videoton (6., +2, ) – /Honvéd, @Újpest, Paks/

A Vidi is összekapta magát a végére, a hétmeccses vereség sorozatot most egy hatmeccses veretlen széria váltotta fel, és immár pontelőnnyel állnak a negyedik helyen, és amennyiben a Fradi megnyeri a kupát, úgy ez nemzetközi kupaindulást érhet majd nekik. Ettől függetlenül csalódás az idei szereplésük a lehetőségeiket tekintve.

5. Újpest (4., -1, ) – /@Kisvárda, Videoton, @Mezőkövesd/

A nagy menetelésük már a múlté, kiestek a kupából, és két meccsen egy pontot szereztek az elmúlt hetekben, ezzel vélhetően ugrik a nemzetközi szereplés lehetősége. Viszont két hónappal ezelőtt alighanem szó nélkül aláírták volna azt Újpesten, hogy „csak” az 5-6. helyért lesznek majd versenyben a véghajrá előtt.

6. Paks (7., +1, ) – /@Gyirmót, Kisvárda, @Videoton/

A Kisvárda mellett a Paks az idei szezon kellemes meglepetése, a leglátványosabb meccseket ők játszották, lesz egy vélhetően 30+ gólos játékosuk, és bónuszként még MK finálét is játszhatnak a Fradi ellen. Bármi is lesz a vége, nem hiszem, hogy rossz szájízzel zárnák ezt a szezont.

7. ZTE (5., -2, ) – /@FTC, Gyirmót, @Kisvárda/

Egy ideig az Egerszeg is bőven erőn felül teljesített, és reális sansz volt arra, hogy akár negyedik helyen is végezzenek, de a szezon végére nagyon leeresztettek, az elmúlt három meccsüket egyaránt elvesztették, miközben 10 gólt kaptak. Ők alighanem nagyon várják már a szezon végét.

8. Mezőkövesd (8., 0, ) – /DVSC, @Honvéd, Újpest/

Egyetlen pont kell még a Kövesdnek a bennmaradás bebiztosításához, tehát lényegében biztosra vehetjük, hogy már nem esnek ki. Ettől függetlenül egy színtelen-szagtalan csapat volt idén mind a Pinyő, mind a Supka vezette Mezőkövesd, szemben mondjuk az előző évekkel. A következő szezonban jó eséllyel ismét a mezőny alján találjuk majd őket.

9. Honvéd (9., 0, ) – /@Videoton, Mezőkövesd, @Felcsút/

Ha kiemeltünk pozitív csalódásokat, akkor a másik véglet a Kispest, amely a szezon negatív meglepetéscsapatának tekinthető, lévén hogy a rendelkezésükre álló anyagi lehetőségekkel és játékosállománnyal még nem biztos a bennmaradásuk, ráadásul a sorsolásuk sem túl jó a maradék három meccsre, szóval nem lehetnek nyugodtak a Honvéd szurkolók.

10. DVSC (10., 0) – /@Mezőkövesd, Felcsút, @MTK/

Ismét éles a harc, hat pontra csökkent az előnyünk, és ott lebeg előttünk az utolsó fordulós MTK – Loki meccs, aminek nem szabad, hogy tétje legyen. Három pontot kell szereznünk a bennmaradás bebiztosításához (vagy ha úgy adódik, akkor nem kikapni az MTK-tól), ez nem tűnik teljesíthetetlen feladatnak, de piszok nehéz hét elé nézünk a Mezőkövesd és a Felcsút ellen. Jó lenne felébredni az álmoskás fociból, amit az elmúlt két meccsen produkáltunk, mert abban nem érdemes bízni, hogy majd a riválisok botlanak. Komoly bravúr lenne innen kiesni, de amíg nem húzzák meg alattunk a vonalat, addig nem lehet megnyugodni.

11. MTK (11., 0) – /Felcsút, @FTC, DVSC/

A múlt heti hazai zakójukat követően edzőt és sportigazgatót is váltottak az MTK-nál, így az utolsó négy meccsnek némileg felszabadultan vághattak neki. Ennek meg is lett az eredménye a Zalaegerszegen aratott győzelemmel, amivel így felcsillant a halvány remény arra, hogy még akár benn is maradhatnak. Ehhez viszont további bravúrok szükségeltetnek, és alighanem nem fér bele több hiba. Nagy szenzáció lenne mindenesetre, ha elkerülnék a kiesést.

12. Gyirmót (12., 0) – /Paks, @ZTE, FTC/

Váratlan és bravúros volt a pontszerzésük Újpesten, de sokat nem segített rajtuk, mint ahogy a Kispest elleni döntetlen sem. Tetemes a lemaradásuk és a bennmaradáshoz alighanem mindhárom hátralévő meccsüket meg kéne nyerni, ez pedig nem tűnik valószínűnek, még úgysem, hogy nem tűnik vészesnek a sorsolásuk.