LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Megint agyonnyomott minket a tét

A Fradi ellen hosszú évek után először úgy léphettünk pályára, hogy előzetesen háromesélyesnek tűnt a mérkőzés. Az elmúlt fordulókban ugyanis nem csak a mutatott játék volt biztató a részünkről, hanem az eredmények is jöttek, miközben a zöld-fehérek a magabiztos előnyük birtokában takaréklágon pörögtek. De amitől előzetesen tartani lehetett, végül beigazolódott: a futballhangulat és tét nem csak minket (sőt, elsősorban nem minket) ébresztett fel…

A legutóbbi két bajnokink sokági emlékezetesre sikerült: először a Paks ellen fordítottunk két hosszabbításban szerzett góllal, majd a Honvédot győztük le vert helyzetből, fantasztikus gólokat szerezve. A kispesti túra ugyanakkor vezéráldozattal járt: Kusnyír sérülése sajnos tartósnak bizonyult, így idejekorán szembesültünk azzal, amit amúgy is sejtettünk, nevezetesen, hogy mennyire rossz ötlet volt Baranyait elengedni. Így végül Romanchuk kezdett kényszermegoldásként a jobb hátsó pozícióban, és némileg meglepetésre Deslandes is visszakerült a csapatba, Lagatort váltva. Egyébként a szokásosnak mondható kezdőcsapat lépett pályára, 13 ezer néző szeme láttára.

De mielőtt még rátérnénk a találkozóra, érdemes feleleveníteni kicsit a szombat esti LokiZóna adást, ahol beszéltünk a Fradi elleni meccsről is. Ott azt a véleményemet fogalmaztam meg, miszerint hiába biztatóak az előjelek, a futballhangulat és sok néző agyonnyomhat minket, mint az sajnos már számtalanszor megtörtént korábban, a Fradit pedig felpörgetheti, extra motivációt adhat nekik. Éppen ezért nem voltam annyira optimista, és minimum követelményként a jó hozzáállást fogalmaztam meg, de ezt a Blagojevic érában már szerencsére alapnak lehet venni.

Aztán a mérkőzés első félórája hamar megmutatta, hogy ennél többen itt nem feltétlen lehet reménykedni. Ha nincs Megyeri, akkor a Fradi már gólokkal vezethetett volna, mi pedig alig mutattunk valamit. A játékosaink egyénileg küzdöttek ugyan, mindenki odatette magát becsülettel, de görcsösek voltunk, és nem érződött senkin, hogy itt merne valamit villantani. Kicsit mintha bénítólag hatott volna ránk, hogy itt van ez a sok ember, akik várják a jó játékot, és emiatt a kreativitás nagyon hiányzott. Persze szerepet játszhatott ebben a felforgatott hátvédsorunk is. Kusnyír hiánya nagyon érződött, támadásban a jobb szélünk szinte nem is létezett. Mindeközben pedig Deslandes-ról bebizonyosodott, hogy Blagojevic futballjában nem tud annyira érvényesülni, mert túl sokszor van benne ott a technikai hiba lehetősége, ez pedig egy olyan taktika esetében, amely a presszingelő ellenféllel szemben lapos passzokkal próbálja kihozni a labdát, nem igazán fér bele.

A félidő ezen szakaszában középpontba került a játékvezető is: először Babunski csúszott oda narancssárgásan (szerintem inkább pirosat érően) Samy Mmaee lábára, akit le is kellett cserélni, majd Sigér kaphatta volna meg a második sárgáját egy visszahúzás után. Végül egyik csapat sem fogyatkozott meg (ekkor még), és rövidebb időre fel is tudtuk venni a ritmust, de igazán nagy helyzetig nem jutottunk el. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, mikor alábbhagyott a Fradi nyomása, akkor szerezték meg a vezetést: a 37. percben egy szépen végigvitt kontra után Ryan Mmaee talált be az addig rajta rendre kifogó Megyeri kapujába. A szünetig már nem sok minden történt, és kíváncsian várhattuk, mit lépünk erre a fordulás után.

A választ nagyjából egy szóban össze lehet foglalni: semmit. A Fradi ugyanúgy dominált, mi pedig nem igazán tudtunk megújulni, így azon sem lehetett meglepődni, mikor a sokadig helyzetükből a 79. percben Mmaee duplázni tudott egy gyönyörű lövéssel. Sajnos nem én vagyok ennyire figyelmetlen, mikor ekkora ugrásokkal haladok a történtek leírásában, tényleg nem tudtunk a cseréink ellenére sem felmutatni semmi érdemit. Bár ez sem teljesen igaz, mert a 82. percben a kispadról beálló Mance egy hibátlan kick-box mozdulattal kipontozta magát, félő, hogy nem is feltétlenül csak 1 meccsre. A végén Dzsudzsák még szépíthetett volna egy nagyon jó helyről járó szabadrúgásból, de a labda fölészállt. Maradt tehát a 0-2, ami a papírformának megfelelt, de azért hiányérzetet jócskán hagyott bennünk.

A mérkőzés legjobbjának járó díjat ezúttal önhatalmúlag odaadnám Megyerinek, aki a második félidőben kétszer is ajándékozott ugyan hajmeresztő módon oda labdákat az ellenfélnek, de így is nagyban köszönhetjük neki, hogy megúsztuk 2 bekapott góllal. Ettől függetlenül kérjük, hogy szavazzatok, mert a végelszámolásnál lehet jelentősége a második és harmadik helyeknek a szavazásoknál!

Záró gondolatok:

A csapat az elmúlt hónapokban nagyon sokat tett azért és kifejezetten rászolgált arra, hogy ne haragudjunk most rájuk és ne dimenzionáljuk túl ezt a vereséget. Nekünk ezúttal egyáltalán nem jött ki a lépés, és ebben szerintem volt egy nagy adag mentális gát is, amin remélhetőleg tud majd Blagojevic dolgozni. Amikor ugyanis jönnek a fontosnak beharangozott, sok nézős hazai meccseink, azokból ritkán tudunk jól kijönni. Pedig ezek a mérkőzések jelenthetnék a „kapudrogot” azoknak a nézőknek, akik úgy járnak Loki meccsre, mint sok, a hitét nem gyakorló ember a templomba: csak ünnepnapokon (értsd: nagy téttel bíró találkozók, nemzetközi kupapárharcok, Fradi-meccsek alkalmával). Egy-egy nagy futballélménnyel ezeket a nézőket lehetne szurkolókká változtatni, de addig, ameddig ez bénítólag hat a focistáinkra, erre nincs esély.

Pedig a lehetőség most duplán adódik: csütörtök este újabb, ezúttal még fontosabb mérkőzés vár ránk, a Magyar Kupában, a PAFC ellen. Ráadásul a 100 Ft-os, jelképes jegyár is kedvezne az újabb nagy nézőszámnak, kérdés, mennyien látogatnak majd ki ezután a vereség után. Én mindenesetre nagyon remélem, hogy sem a nézőknek, sem a játékosoknak nem szegte túlságosan a kedvét a kudarc, mert ahogy Blagojevic szokta mondani: egy csapat sosem annyira jó, mint amennyire dicsérik a győzelmeknél, és sosem annyira rossz, mint amennyire kritizálják a vereségek után.

A realitás ezúttal az, hogy a Fradi ennyivel jobb csapat nálunk, ráadásul felkészültek a játékunkból, és megvolt a képességük is hozzá, hogy hatástalanítsák az erősségeinket (pl. a mélységi indításokat), mi pedig a görcsösség miatt nem tudtuk meglepni őket valami más, váratlan megoldással. Van ez így, és valójában sokkal jobb, hogy ez most történt, mintha csütörtökön mondtunk volna csütörtököt…

Így aztán csak kérek mindenkit, hogy a kupameccsen is kapják meg azt a biztatást a fiúk, amit az elmúlt időszak alapján még mindig nagyon megérdemelnek, és bízzunk benne, hogy azon a találkozón visszatérünk majd az utóbbi időben megszokott kerékvágásba. Ha így lesz, akkor meglehet az áhított továbbjutás, az pedig velem ezt a tegnapi vereséget is hamar feledtetni tudná.

Hajrá, Loki!

Enderson