Író Enderson

Összefoglaló
A lesajnáltak diadala
36

A Diósgyőr ellen hazai pályán kötelező a győzelem. Tudja ezt minden debreceni, és jelzik ezt a statisztikák is: a párharc történelme során csupán 1 vendég győzelem…

Összefoglaló
Viharos finálé
13

Ha csak a tabellára néztünk az Újpest elleni mérkőzést megelőzően, akkor meglepődhettünk a látottakon. Míg ugyanis a tavalyi szezon utolsó fordulójában a bennmaradás volt a cél,…

Összefoglaló
Hazug szépítés
21

Nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítésért, de sajnos ezen a napon nem jött össze semmi. Pedig ha szerencsénk lett volna, meg nincs a sok hiányzó, akkor minden…

Beharangozó
A sokadik esély
15

Az elmúlt években kialakult egy sajnálatos tendencia a Loki életében: időről időre jött egy-egy nagy esély arra nézve, hogy végre kicsit maga mellé állítsa a klub…

Eszmefuttatás
Játékossorsok – Egykori focistáink
2

Új sorozatot kezdtünk, melyben a játékosmozgások egy-egy igazán érdekes vetületével foglalkozunk: miként láttuk jelenlegi játékosainkat egykoron, és másik oldalról nézve: hogyan ítéljük meg korábbi focistáinkat, akik…

1 6 7 8 9 10 13