Író Redboy

Analízis
Nagyító alatt: FK Tosno
0

Folytatjuk a DVSC törökországi ellenfeleinek feltérképezését. Ezúttal a Sziléziától jóval távolabb eső Oroszországból érkezik a második felkészülési ellenfele a cívisvárosiaknak. Ez pedig az orosz első ligában…

Analízis
Nagyító alatt: GKS Katowice
0

Három edzőmérkőzésen már túl vannak a jelenleg bronzérmes helyen telelő DVSC játékosai, a Szeged és a Kisvárda elleni páros meccsel hangoltak a tavaszra a fiúk Pallagon.…

Interjú
Tűzközelben #10 – Kovács Péter
5

Interjúsorozatunkban azokat a fiatalokat szólaltatjuk meg, akik közel kerültek a DVSC felnőtt csapatához. Ebben a szezonban a korábbiakban is nagyobb szerepet kapnak a saját nevelésű játékosok, és…

Interjú
Tűzközelben #9 – Újvárosi Ádám
3

Interjúsorozatunkban azokat a fiatalokat szólaltatjuk meg, akik közel kerültek a DVSC felnőtt csapatához. Ebben a szezonban a korábbiakban is nagyobb szerepet kapnak a saját nevelésű játékosok, és…

Interjú
Tűzközelben #8 – Bárány Donát
2

Kis szünetet követően folytatjuk interjúsorozatunkat, melyben azokat a fiatalokat szólaltatjuk meg, akik közel kerültek a DVSC felnőtt csapatához. Ebben a szezonban a korábbiakban is nagyobb szerepet kapnak…

Összefoglaló
Pallagi déjà vu
6

Kicsit furcsa érzésem volt a Loki mai, Mezőkövesd elleni edzőmérkőzése előtt, hiszen a kijutásom Pallagra nem igazán sikeredett zökkenőmentesen, ugyanis technikai problémáim adódtak, így kénytelen voltam…

Beharangozó
Dávid Góliát ellen
18

A címválasztásom elismerem, némiképpen túlzás, de a két csapat múltja, jelenlegi helyezése és pontbeli különbsége miatt helytálló lehet, ugyanakkor nem szabad, hogy ez megtévesszen minket, hiszen…

Citromdíj
Citromdíj #28 – Derick Chuka
2

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…

Analízis
Nagyító alatt: Veres Rivne
0

Szerencsére a bajnokságban egyre jobban kezdünk magunkra találni, de sajnos a hétvégén nem tudunk pályára lépni az újabb bajnoki pontokért. Ettől még nem maradunk focimeccs nélkül,…

Interjú
Tűzközelben #7 – Bíró Péter
10

Folytatjuk téli interjúsorozatunkat, melyben azokat a fiatalokat szólaltatjuk meg, akik közel kerültek a DVSC felnőtt csapatához. Ebben a szezonban a klub tájékoztatása szerint még nagyobb hangsúlyt…

Beharangozó
Ha nem vigyázunk…
24

Nem kertelek és ködösítek, mint ahogy azt egyesek teszik a klubbon belül: a DVSC nagy bajban van! Ha pedig szombaton sem változik a helyzet, akkor még…

Beharangozó
Ide nekünk az oroszlánt is?
3

Miután a múlt héten teljesen váratlanul, varázsütésre megváltozott a kiesés ellen küzdő Loki játékosainak helyzetkihasználása és koncentrációja az ellenlábas kapuja előtt, hazai környezetben 4-2-es arányú bravúrgyőzelmet…

Beharangozó
Áprilisi tréfa készülőben?
5

Elismerem, hogy némileg viccesre sikerült a címválasztásom, de jelen pillanatban szeretett csapatunk helyzetéből kiindulva egy esetleges győzelem bolondok napján felérne egy áprilisi tréfával, hiszen eddig az…

1 6 7 8 9 10 12