Rovat: Beharangozó

Beharangozó
Nem könnyű a két front, igaz-e?
0

Elérkeztünk az utóbbi évek bajnoki szezonjainak egyik legjobban várt meccséhez, ismét összecsapunk a galaktikusokkal, azaz a Videotonnal. A székesfehérvári gárda idén az Európa Liga csoportkörében vitézkedik,…

Beharangozó
Varga és a válogatott
0

Ez most természetesen a Diósgyőr meccs beharangozója, annak ellenére, hogy nem kizárólag a vasárnapi rangadóra fogunk koncentrálni, és a cím sem ezt sugallja. A magyar futballról…

Beharangozó
Siófoki trotlik?
0

Eljutottunk arra a szintre, hogy a Siófok meccs előtt az embert kiveri a víz, ideges, az ájulás kerülgeti, illetve majdnem megüti a guta. Az alföldi parasztgyerekeknek…

Beharangozó
Vissza a helyes útra
0

Az elmúlt két hetet egy hullámvasúthoz lehetne hasonlítani, hiszen a Honvédot magabiztosan vertük hazai pályán, előző héten azonban megmagyarázhatatlan vereséget könyvelhettünk el az újonc Eger „otthonában”.…

Beharangozó
Szimpatikus csapat
0

Ez lesz a második Eger elleni beharangozó bő két héten belül. A ligakupában Dombi tartott bemutatót a fiataloknak, hétvégén pedig ugyanezt várjuk el az egész csapattól,…

Beharangozó
Erős védelem ellen
0

A két hetes válogatott szünet után, a hétvégén végre ismét NB1-es bajnoki meccsel csillapíthatják étvágyukat a hazai foci szerelmesei. A mi kedvenceink ezúttal a Budapest Honvéd…

Beharangozó
Napraforgófesztivál
0

A ligakupának a legfőbb haszonélvezői Lulu bácsi és kollégái, hiszen a hasonló kéthetes pangások közepén azért néhány száz ember kilátogat a matinéhangulatú meccsekre, köpködi a szotyihéjat,…

Beharangozó
Álom után valóság
0

Csütörtökön végérvényesen felébredtünk édes álmunkból, melyben szeretett csapatunkat már-már ismét egy európai sorozat főtábláján láttuk. A Bruges-ben elszenvedett nagyarányú vereség után ma már a magyar valóságba…

Beharangozó
Arkangyal
0

A leghelyesebb az volna, ha mindössze a két videót posztolnánk, de nem lehet megállni, hogy egy bekezdés erejéig ne foglalkozzunk Ramossal – miután mindenki a DEAC…

Beharangozó
Leszegett fejjel előre
0

Vasárnap délután újra benépesül az Oláh Gábor utcai stadion, a bajnokság ötödik fordulójában az ifj. Bene Ferenc által irányított Lombard Pápát látjuk vendégül. A balul sikerült…

Beharangozó
Mecsekaljai kirándulás
0

Nincs megállás, a hétvégén már a negyedik fordulót rendezik a bajnokságban, az erőltetett menet újabb állomása pedig Pécs lesz. Az a Pécs, amely ebben a szezonban…

Beharangozó
Kötelező hazai?
0

Szombaton a harmadik fordulóval folytatódik a bajnokság, csapatunk hazai pályán fogadhatja a sokáig mumusként emlegetett Kecskemét együttesét. A múlt heti vereség, és a hét közi BL-kiesés…

Beharangozó
Csak előre
0

Ismét kőkemény Bajnokok Ligája meccs várható Nyíregyházán ma este, amelynek végkimenetele lehet, hogy egy magyar klub már biztosan csoportkörös lesz az ősszel. A tét óriási, hiszen…

Beharangozó
Tartalékos hadrend
0

A Bajnokok Ligája meccs miatt senki sem várja, hogy alapcsapattal fogunk kezdeni Kaposváron. Nálunk most jött el az a pillanat – amely a Videotonnál múlt héten…

1 28 29 30 31 32 34