Rovat: diósgyőr

Beharangozó
Varga és a válogatott
0

Ez most természetesen a Diósgyőr meccs beharangozója, annak ellenére, hogy nem kizárólag a vasárnapi rangadóra fogunk koncentrálni, és a cím sem ezt sugallja. A magyar futballról…

Citromdíj
Citromdíj #13 – Balajti Ádám
0

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…

Beharangozó
Szimpatikus csapat
0

Ez lesz a második Eger elleni beharangozó bő két héten belül. A ligakupában Dombi tartott bemutatót a fiataloknak, hétvégén pedig ugyanezt várjuk el az egész csapattól,…

Összefoglaló
Adamo, a király
0

Tulajdonképpen úgy nyertük meg a meccset, hogy az ellenfél jobban játszott. A bajnokok ismérve ez, hogy képesek úgymond túlélni, s a maguk javára fordítani az ilyen…

Beharangozó
A királynéi vár ostroma
0

Keleten seregek gyülekeznek, hogy bevegyük az utolsó, még álló erődítményt, és biztosítsuk uralmunkat a Dunától keletre. A védők létszáma az elmúlt hetek vereségei során megcsappant, jelentős…

Összefoglaló
Leckét adtunk
0

Valódi futballhangulat uralkodott az Oláh Gábor utcai stadionban. A táborok végig sportszerűen buzdították a sajátjaikat, majd a lefújást követően még hosszú percekig éltették a kedvenceket, függetlenül…

Beharangozó
Keleti kérdés
0

Holnap délután a DVTK együttese teszi nálunk tiszteletét, s a csapaton kívül várhatóan 1250 „civil” is érkezik majd. Különösebb rendbontásra nem, fergeteges hangulatra viszont annál inkább…

Összefoglaló
A Ligakupában sem hibáztunk
0

Ahogy arra számítani lehetett, azok a játékosok kaptak szerepet, akik a bajnoki találkozókon kevesebb lehetőséghez jutottak. Nem is lehetett panasz a csapat hozzáállására, a pályán lévők…

Élő közvetítés
Teremtorna – ÉLŐ
0

A belépők fele elővételben elfogyott, Miskolcról 300 diósgyőri fanatikus érkezett, egyre többen váltanak a helyszínen is jegyet. A Debrecent a hazai közönség, a Diósgyőrt két névtelen…