Rovat: dorog

Beharangozó
Jó szerencsét?!
8

Adott két csapat, akik merőben más célokért fognak játszani szerdán. A listavezető Debrecent ugyanis a kiesés szele által igencsak fenyegetett Dorog együttese fogja vendégül látni Tatabányán.…

Összefoglaló
Rekurziós hazai győzelem
15

Úgy néz ki, idén minden hazai meccsünk ugyanazon recept alapján íródik, és csinálhatunk bármit, folyton visszatérünk ugyanoda, ahonnan elindultunk. Persze ez nem baj, ha a kiindulópont…

Beharangozó
Holnap elvileg kupameccs
2

De vajon lesz-e meccs? A Dorog elleni MK meccset ugyanis egy hete kellett volna lejátszani, akkor a pálya használhatatlansága miatt a halasztás mellett döntöttek. A párharcot…

Beharangozó
Most simábban megy majd?
4

Hétvégén Zalaegerszegen vendégszerepelt szeretett csapatunk, és az elmúlt hetek formáját figyelembe véve némileg meglepően hatott, hogy el tudtuk hozni a három pontot, csodálkozásunk fokát pedig növelte,…

Összefoglaló
Jár a piros pont
3

Előzetesen azzal kalkuláltunk, hogy nem lesz sok tétje, mégis meglehetősen nehéz helyzetből vártuk a Dorog elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágóját. Debrecenben ugyanis nemhogy nem sikerült eldöntenünk…

Összefoglaló
Szégyenteljes szezonkezdet
6

Alighanem kevés olyan szurkoló volt, aki ne optimistán várta volna a Dorog elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő odavágóját, a pesszimistábbak is csak nyögvenyelős, egygólos győzelmet vártak, de…

Beharangozó
Hangolódás a Dorog ellen
9

2018 első tétmérkőzésére már nem kell sokat várnunk, február 20-án, kedden 17 órakor a Nagyerdei Stadionban fogadjuk a Dorog FC-t. Már csak 16 csapat van talpon…