Rovat: dvtk

Összefoglaló
Ez nem volt az igazi
27

Mezőkövesden zártuk a bajnokság őszi szezonját a Diósgyőr ellen, csakúgy mint az előző szezon végét. Akkor teljesen más célért, a bennmaradásért és az életünkért küzdöttünk, ehhez képest most…

Podcast
7/3 – Van alapja a pletykáknak?
17

A 2016-2017-es szezon utolsó Heti Hármas adásában nem mentünk el szó nélkül a hétvégi összecsapás mellett, de kicsit előre is tekintettünk, és az elmúlt napok eseményeiről,…

Analízis
InStat: DVTK – DVSC
3

A szezon utolsó mérkőzésén a Diósgyőr volt az ellenfelünk, a 3-1-es győzelem pedig a biztos bennmaradásunkat jelentette. Már a helyszínről is érződött viszont, hogy a hazai…

Összefoglaló
LokiBlog összefoglaló: DVTK – DVSC
3

Fantasztikus hangulatú meccsen győztük le 3-1-re a Diósgyőrt, amivel bebiztosítottuk az NB I-es tagságunkat. Ezúttal különös módját választottuk az élő közvetítésnek is, ugyanis a vendégszektorból kommentáltuk…

Összefoglaló
Megcsináltuk!
61

Utoljára akkor voltunk ilyen feszültek egy meccs előtt, amikor még bajnoki címekért, kupagyőzelmekért, és BL, illetve EL csoportkörbe való jutásért küzdöttünk. Az egész hét feszült volt…

Beharangozó
Az álmok színháza
16

Aki nem teljesen járatlan a külföldi labdarúgás világában, jó eséllyel ismeri a Manchester United híres stadionjának, az Old Traffordnak a „becenevét”: The Theatre Of Dreams, azaz…

Eszmefuttatás
Egyszerű a képlet
12

Az elmúlt hetek csak a számolgatásokról és a matekozásról szóltak. Az utolsó forduló előtt leegyszerűsödött a képlet, és mivel nyilván mindenki tisztában van azzal, hogy milyen…

Eszmefuttatás
Számolgassunk
18

Az utóbbi hetekben másból sem állnak a napjaink, mint a számolgatásból. Azt számolgatjuk, hogy mi lesz velünk: sikerül bent maradnunk? Netán kiesünk? Ha bent is maradunk,…

Podcast
7/3 – Lőni kell?
24

A Heti Hármas soron következő részében főként a hétvégi, Diósgyőr elleni sikerrel foglalkoztunk, de előre tekintettünk a szintén fontosnak ígérkező szombati DVSC – Paks bajnokira is.

Analízis
InStat: DVSC – DVTK
1

A szombati DVSC – DVTK mérkőzésről még adósok voltunk egy valamivel, ez pedig nem más, mint a statisztikák. Lássuk, hogy mit mutatnak az InStat adatai a…