Rovat: el

Analízis
Fortuna a Sutjeskát adta nekünk
0

Megkurtított szabadság és hamarabbi kezdés…. Többek között ezek voltak a velejárói a DVSC legutóbbi bajnokságban elért 4. helyéhez, ami ugyan Európa Liga selejtezőt ért számukra, de…

Összefoglaló
Így ki lehet esni
0

Igazából sehogy sem jó érzés kiesni, de most mégsem lehetünk annyira bosszúsak, mint egyébként lehetnénk. Nem sikerült kiharcolnunk azt a továbbjutást, amire reálisan nem sok esélyünk…

Beharangozó
Utolsó szalmaszál?
0

Még mindig fájó belegondolni, hogy itt kell szenvednünk az Európa Liga csoportkörébe jutásához, holott három hete rohadt közel álltunk hozzá a BATE ellen. Ráadásul azóta tudjuk,…

Összefoglaló
Ennyit ér(deml)ünk?!
1

Nehéz most mit írni. Mert úgy illik, hogy erről a meccsről is részletesen, amennyire lehet szakmai szemmel számoljunk be. De ez főleg olyankor nehéz, ha egyszerűen…

Podcast
Még mindig nehezen találjuk a szavakat
0

Ahogy legutóbb ígértük, igyekszünk sűrűbben jelentkezni podcast adással, és sajnos most szolgáltat is számunkra témát a csapat, nevezetesen a BATE  elleni BL visszavágóról beszélek, amit nemcsak…

Történelem
Irány Európa! #14
0

Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…

Történelem
Irány Európa! #13
0

Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az…

Eszmefuttatás
A cél a bajnoki cím
0

Mielőtt végképp a norvégokra koncentrálnánk, lapozzunk vissza. Június közepén meglebegtetett egy interjút a Hajdú-Bihari Napló. Aztán elnapolta, mondván, egy új befektetői körrel tárgyal a klubvezetés, várjuk…

Beharangozó
Arkangyal
0

A leghelyesebb az volna, ha mindössze a két videót posztolnánk, de nem lehet megállni, hogy egy bekezdés erejéig ne foglalkozzunk Ramossal – miután mindenki a DEAC…