Rovat: korhut

Összefoglaló
Kétarcú csapat vagyunk
38

Három meccs, öt pont – elfogadható szezonrajt, talán picit várakozások felüli is. De mindez csak akkor ér valamit, ha a bennmaradás szempontjából fontos kiesési rangadókat hozni…

Ranglisták
Várunk vissza!
29

Múlt héten azok listáját szedtük össze, akik annak idején megosztó személyiségnek számítottak a DVSC-nél, és nem szívesen látnánk őket újra a DVSC szerelésében, most pedig azokat…

Citromdíj
Citromdíj #27 – Völgyi Dániel
2

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…

Eszmefuttatás
Duplán fáj
4

Duplán fájó hír számunkra, hogy amire számítottunk, legalábbis amit az újságok és zsurnaliszták megjövendöltek bekövetkezett és tovább gyengült az eddig sem acélos keretünk. Ugyanis Korhut Mihály…

Podcast
Forradalmi változások a láthatáron
12

Terjedelmesebb podcast adással jelentkezünk, melynek fő témája Leonel Pontes ténykedése, az elmúlt napokban felröppent átigazolási pletykák, valamint a csapat eddigi, és jövőbeli szereplése az NB I-ben.

Összefoglaló
Ennyit tesz egy edzőváltás
26

Múlt héten az alábbi gondolatokat fűztem az esetleges edzőváltáshoz: „Ettől nem fog megtanulni Verpecz védeni, nem fogja Kulcsár belőni a ziccereit, nem fog tudni Szakály felgyorsulni.…

Eszmefuttatás
Most mutassátok meg!
0

Talán sokan még mindig nem fogták fel, hogy a magyar válogatott 30 év után ismét kijutott egy világeseményre, és 44 év után részt vehet egy Európa…

Összefoglaló
Nem akartunk nyerni?
1

A múlt heti gólzáporos hazai győzelem után Felcsútra látogatott a csapat az OTP Bank Liga 13. fordulójában, és a Loki szimpatizánsok joggal várhattak el, ha nem…

Eszmefuttatás
Pályán kívül
0

Te melyik játékosunkkal beszélgetnél el szívesen? Miket kérdeznél tőle? Elsőre Én azt mondanám, hogy természetesen a személyes kedvenceimmel. Miért is ne? De, ha jobban elgondolkodunk, lehet,…

Görbe tükör
Ikertornyok #6
0

Ikertornyok elnevezésű, elsősorban humoros rovatunkban a Loki játékosaihoz, a klubhoz kötődő személyekhez keresünk vicces és hihetetlenül hasonló párokat: közéleti személyeket, fantáziafigurákat, más sportolókat. Eheti részünkben válogatott…