Rovat: rangadó

Beharangozó
Megtörni a győri átkot
0

Két hét szünet után folytatódik a bajnokság, méghozzá újabb rangadóval, hiszen vasárnap Győrben zárjuk az OTP Bank Liga őszi szezonját. Mivel mindkét csapat gyengén szerepelt az…

Összefoglaló
Így kell ezt csinálni!
1

Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy évtizede nem utaztunk ilyen esélytelenül bajnoki mérkőzésre, mint most vasárnap. Tudni illik ugyanis, hogy bár mi vagyunk a bajnoki címvédő, jelenleg a…

Beharangozó
Lehetetlen küldetés?
0

A lehető legnehezebb feladat előtt áll a Loki az OTP Bank Liga tizenegyedik fordulóját megelőzően, az eddig veretlen Videotonhoz látogat csapatunk. A legutóbbi győzelemmel talán elindultunk…

Beharangozó
Bajnokságra koncentrálva
0

A hatodik fordulóig kellett várnunk, hogy a nemzetközi kupákból való kiesés után a bajnokságra tudjon koncentrálni a Loki. Szívesen elodáztuk volna ezt a dátumot, ráadásul kérdéses,…

Beharangozó
Szezonnyitó rangadó
0

Ma rajtol az OTP Bank Liga 2014/2015-ös új szezonja, a nyitómeccsen pedig rögtön keleti rangadóra kerül sor, a címvédő Loki az újonc Nyíregyházához látogat. Az esélyek…

Fanatikus
Veni, vidi, vici
0

Azaz jöttünk, láttunk, győztünk, méghozzá a Vidi otthonában. Már megszokhattátok, hogy idén minden idegenbeli mérkőzésünk után túrabeszámolóval jelentkezünk, ez most sem marad el, ezúttal a székesfehérvári…

Fanatikus
Izgalomban most sem volt hiány
0

Legutóbb a Diósgyőr elleni túra után jelentkeztem hasonló írással, most pedig a Fradi meccs apropóján foglalnám össze pár sorban az eseményeket, tehát most sem összefoglalót olvashattok,…

Fanatikus
Eseménydús rangadó
0

Vasárnap este játszották az NBI 18. fordulójának rangadóját, a DVTK-DVSC keleti rangadót. Most nem a megszokott összefoglaló következik a meccsről, azt már tegnap olvashattátok, hanem inkább…

Összefoglaló
Pontszerzés a tavaszi nyitányon
0

Felemás meccset láthatott a publikum tegnap a Loki diósgyőri vendégjátéka alkalmából. Egy helyzetekben bővelkedő, élvezetes első játékrész után jött egy izzadtságszagú második, melynek végén egy-egy gól…

Beharangozó
Keleti rangadó
0

Vasárnap végre számunkra is folytatódik az OTP Bank Liga, méghozzá egy igazi keleti rangadóval, hiszen a 18. forduló záró mérkőzésén Diósgyőrben lép pályára csapatunk. Az őszi…

Beharangozó
Rangadó rangadó hátán
0

Épphogy kihevertük a Vidi elleni győzelem fáradalmait, máris következik az újabb rangadó, a nyolcadik forduló zárómérkőzésén Győrbe látogatunk. Ha lehetne választani, hogy mikor játszunk a soros…

Összefoglaló
Labda a levegőben
0

Itthon piszkosul megy. Bevallom, féltem ettől a találkozótól, egyrészt a hat pontos különbség lehetősége, másrészt a Videoton impozáns magabiztossága adhatott okot erre – ne feledjük: ez…