Rovat: statisztika

Beharangozó
Merjünk lőni!
19

Szombat este az NB II egyik legjobban várt rangadója jön. Ha a keretek értékeit, a feljutásért való fő esélyeket nézzük ez az a két csapat, mely…

Közlemény
Elvarratlan szálak
11

Semmilyen szempontból nem volt hétköznapi a 2019-2020-as szezon. Úgy az egészében sem, de részeiben főleg. Volt egy pocsék őszünk, egy világjárvány miatt félbeszakadt tavaszunk, egy sebtiben…

Analízis
InStat: 19-23. forduló elemzés
0

Magunk mögött tudhatjuk a tavaszi szezon első öt meccsét az NB I-ben, így elérkezett az ideje, hogy az első elemzésünket elkészítsük 2019-ben. Lássuk, hogy az gyengébb…

Analízis
InStat: 15-18. forduló elemzés
0

Az év utolsó négy meccsének befejeztével ismét itt az ideje, hogy rögzítsük a statisztikai adatokat az InStat segítségével, azaz lássuk, hogy minek volt köszönhető az, hogy…

Analízis
InStat: 11-14. forduló elemzés
5

Ezúttal picit szakítunk a hagyománnyal, és az NB I sorsolása, nomeg a válogatott szünet folyományaként az elmúlt négy fordulót vesszük górcső alá az InStat segítségével (a…

Analízis
InStat: 6-10. forduló elemzés
0

Kapóra jön a válogatott szünet olyan szempontból, hogy épp a 10. fordulón is túl vagyunk, úgyhogy következhet a szokásos, öt fordulónként jelentkező elemzésünk az InStat Football…

Eszmefuttatás
Meglepő tények #3
9

Közel másfél éve indított mini-rovatunk hamar inaktivitásba merült, ám most ismét hoztunk nektek néhány érdekes tényt, statisztikát a Lokival kapcsolatban. Tudjátok-e azt, hogy mikor állt fel…

Analízis
InStat: 30-33. forduló elemzés
0

A szezon végeztével elemzős rovatunk is utolsó részéhez érkezik, ezúttal a 30-33. forduló mérkőzéseinek érdekesebb statisztikáit tekintjük át az InStat Football segítségével.

Analízis
InStat: 24-29. forduló elemzés
0

Szokásos elemzős rovatunk megcsúszott egy héttel, így most nem öt, hanem hat fordulót fogunk egybe vizsgálni. A bajnokság a hajrájához érkezett, mi pedig ezúttal a 24-29.…

Analízis
InStat: 11-15. forduló elemzés
0

Ismét túl vagyunk öt fordulón, így ideje kielemeznünk a mögöttünk hagyott mérkőzéseket az InStat segítségével. Az előző részben már fény derült arra, hogy a jó szereplésünket…

Analízis
InStat: 6-10. forduló elemzés
1

Előző elemzésünkben a gyenge szereplés okait kerestük az InStat segítségével, és némiképp választ is kaptunk rá, hiszen minden statisztikai mutatóban alulmúltuk az ellenfeleinket. Ilyen szempontból tökéletes…

Analízis
Alulmúltuk önmagunkat
1

Szeretnénk most már végleg lezárni és elfelejteni a 2016-2017-es szezont, ennek pedig legjobb záróakkordja nem is lehetne már, mint az évad statisztikáit összegyűjtő elemzésünk. Lássuk, hogy…

Analízis
InStat: DVTK – DVSC
3

A szezon utolsó mérkőzésén a Diósgyőr volt az ellenfelünk, a 3-1-es győzelem pedig a biztos bennmaradásunkat jelentette. Már a helyszínről is érződött viszont, hogy a hazai…

Analízis
InStat: FTC – DVSC
1

Fontos és értékes döntetlent szereztünk hétvégén a Ferencváros otthonában. A 0-0-ra végződő találkozó után keserű volt a szánk íze, mert a látottak alapján nyerhettünk is volna.…