Rovat: szurkolók

Beharangozó
Teher nélkül
4

Alapjáraton „csak egy mezei” rangadónak neveznénk az OTP Bank Liga 15. fordulójában rendezendő Ferencváros – DVSC mérkőzést, hiszen az első fogadja a harmadikat, és a két…

Eszmefuttatás
Ellentétes utakon
2

Tavaly nyáron még az is foglalkozott a magyar futball eseményeivel, akit korábban ez teljesen hidegen hagyott. Az EB-láz és az ott elért sikerek olyan mély nyomokat…

Összefoglaló
Ébredjünk fel végre!
34

Új szezon, új remények. Ez az alapmottó minden normálisan működő klub esetében, és látszólag nincs ezzel nálunk sem probléma. A szezonnyitó előtt felfokozott várakozás érződött a…

Eszmefuttatás
Szezonindító ankét
21

A mai napon szurkolói ankétot tartott a DVSC, melynek témája a 2017/18-as idény volt. Az új mez mellett négy régi-új játékosunk és a frissen kinevezett vezetőedző,…

Közlemény
II. Bánka-Rakaczki Emléktorna
6

Az amigeleken.hu és az UTE Baráti Kör szervezésében idén már másodjára kerül megrendezésre a Bánka-Rakaczki Emléktorna. Az NB I-es klubok szurkolói által támogatott kezdeményezés célja hogy egyrészt…

Beharangozó
Maradjunk reálisak!
19

Holnap, azaz szombat délután fél 4-től a Paks együttesét fogadja csapatunk a Nagyerdei Stadionban. A múlt heti, Diósgyőr felett aratott magabiztos győzelem jót tett a lelkeknek,…

Podcast
Semleges Térfél – #5. LIVE
0

A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Ezúttal is a megszokott módon és megszokott időben, vasárnap este 19 órától kezdünk.

Eszmefuttatás
Kegyes hazugság
17

Az elmúlt hónapokban annyira sokat beszéltünk Leonel Pontes munkásságáról, pro és kontra, hogy a lerágott csont ehhez a kérdéshez képest egy 200 grammos marhasteak. A válogatott…

Eszmefuttatás
Oly távol vagy tőlem
20

Enderson új sorozatának első része önkéntelenül hatalmas nosztalgiahullámot indított el bennem: bár a Nagyerdei Stadionba csak 2014 óta járunk, mégis, oly nagy különbségek fedezhetőek fel a…

Eszmefuttatás
Továbbra sem lesz változás
12

Kedden szurkolói ankétot tartott a DVSC, és ha még csak némileg a média nyomására is, de ezzel teljesítették azon ígéretüket, hogy innentől háromhavonta összeülnek a szurkolókkal…