Rovat: takács

Összefoglaló
Sikeres főpróba
7

Ma délután lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését is a Loki az Európa Liga selejtezők előtt, jövő héten ugyanis már tétmeccs vár a csapatra, így a mai, Michalovce…

Összefoglaló
Nem vették komolyan
7

Enderson azt kérte a beharangozóban, hogy vegyék komolyan a játékosok a mai meccset. Nem feltétlen a továbbjutás miatt, hanem úgy összességében, a szurkolók, de főképp maguk…

Összefoglaló
Ismét a végén
15

Épphogy túltettük magunkat – legalábbis már aki – a Fradi elleni Zsóri-gól okozta sokkon, máris újabb feladat állt a csapat előtt: a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján…

Összefoglaló
Szundi mód bekapcsolva
21

A DVSC előtt komoly feladat állt november első hétvégéjén. Ahhoz a Mezőkövesdhez látogatott, akik nagyjából ugyanolyan eredménysorral rendelkeznek, mint a piros fehérek. Mezőkövesden ráadásul rendre meggyűlik…

Összefoglaló
Nincs meglepetés
7

A DVSC a Magyar Kupa elődöntőjében négygólos hátrányból várta a keddi, Puskás Akadémia elleni visszavágót, de végül szeretett csapatunkat már jó ideje sújtó rákfenék (rossz helyzetkihasználás,…

Összefoglaló
Gólzáporos győzelem Pakson
18

Felemás érzésekkel várhattuk a Paks elleni meccset, ugyanis a bajnokságban már 6 mérkőzés óta képtelenek voltunk győzni, viszont a szerdai kupanegyeddöntőben a Honvéd ellen már biztatóbb…

Összefoglaló
Ez nem volt az igazi
27

Mezőkövesden zártuk a bajnokság őszi szezonját a Diósgyőr ellen, csakúgy mint az előző szezon végét. Akkor teljesen más célért, a bennmaradásért és az életünkért küzdöttünk, ehhez képest most…

Összefoglaló
Címvédő kiiktatva
31

A Honvéd elleni hazai NB I-es mérkőzés előtt az motoszkált a fejemben, vajon milyen taktikát kellene alkalmaznunk? A Videoton elleni támadós, sokpasszos hengerelés működhet a mostanában…

Összefoglaló
Jobb adni, mint kapni
52

A Vidi elleni 5-2-es, hazai pályán elszenvedett vereséget követően kicsit aggódtunk a Vasas meccs előtt, mivel bizonytalannak tűnt, mennyire tudjuk majd összeszedni magunkat, főleg a védelmünket…

Összefoglaló
Döntetlen a Szuszában
8

Szeptember utolsó napján újabb próba várt Herczeg András játékosaira. Az idegenben mumusunknak számító Újpest ellen játszottunk, a Szusza Ferenc stadionban. A hazai szurkolók régóta várták, hogy…