Rovat: tőzsér

Összefoglaló
Valami történt
28

Öt meccs után még nem szerepelt győzelem a nevünk mellett, ami utoljára 1990-ben fordult elő. Az egy dolog, hogy abban a szezonban végül ki is estünk…

Összefoglaló
SzimApokalipszis
75

2017 júliusát írjuk. A Vadkeleten, az egykori tündöklő Debrecen városában forradalom és az eljövendő káosz baljós árnyéka lóg a levegőben. Valami készül. Az éveken át hülyének…

Összefoglaló
Hosszú út a semmiért
16

Tegnap Mezőkövesden vendégszerepelt a Loki az OTP Bank Liga 26., hétközi fordulójában, és sokadmagammal én is elkísértem a csapatot. Bíztam abban, hogy az utóbbi meccseken látott…

Podcast
7/3 – Hány pont kell még?
1

Heti Hármas című podcastrovatunk ezen a héten is jelentkezik, és szokásunkhoz híven ismét három olyan kérdést taglaltunk, amely aktuálisan kapcsolódik a DVSC-hez.

Összefoglaló
Újratervezés
40

Sokat kellett gondolkodnom a tegnapi meccs után, hogy miként is foglaljam össze a Paks meccset. Azon agyaltam, hogy hol csesztük ezt el. Szimplán csak nem volt…

Podcast
7/3 – Ki az igazi felelős?!
29

Az eheti Heti Hármas podcast adásunkban legfőképp arra kerestük a választ, hogy ki az igazi felelős a jelenlegi helyzetért, hibáztatható-e Pontes a gyengébb szereplésért. Emellett két…

Eszmefuttatás
Pontes: „Nincs időnk!”
10

Szurkolói ankétra került ma sor a nemrég nyílt Loki sörözőben, ahol meglehetősen családias hangulatban zajlott a legújabb szurkolói találkozó. Az ott elhangzottakról számolunk most be röviden.

Összefoglaló
Lélegzetvételnyi idő
14

Nem jó előjelekkel várhattuk a Diósgyőr elleni idegenbeli rangadót, hiszen a csapat az elmúlt hét tétmérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni. Ami mégis reményt adhatott, az a…

Összefoglaló
Kövesdi finomhangolás
24

A mai napon Mezőkövesden játszott felkészülési mérkőzést a DVSC, és bár a blog stábja nem képviseltette magát a mérkőzésen, egyik olvasónk, Aczél Márton vállalkozott arra, hogy…

1 2 3