Rovat: Vasas

Beharangozó
Angyalföldi kiruccanás
0

A múlt heti nyögvenyelős MTK elleni hazai sikernek csak akkor lesz jelentősége, és értéke, ha a most következő két idegenbeli mérkőzésünkön is pontokat szerzünk, méghozzá legalább…

Beharangozó
A kupa, az a drága kupa
0

Megfeledkeztem a Magyar Kupáról. Először is azért, mert a fordulók között olyan temérdek sok idő van, hogy elegendő a tuvalui bajnokság összes mérkőzésének lejátszására. Másodszor azért,…

Citromdíj
Citromdíj #14 – Ferenczi István
0

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…

Összefoglaló
Fájó egy pont
0

A dermesztő hidegben minden apró örömre okot adó megmozdulást díjazni tudott volna az időjárással dacoló, karcsú nézősereg. A csapatok azonban nem sokat tettek azért, hogy az…

Beharangozó
Re-play?
0

Vasárnap kezdődik minden elölről, hiszen elstartol a csodálatos magyar bajnokság második felvonása. Az újabb tizenöt meccses szakaszból még az idén kettőt lejátszunk, mert ebben a novemberi…

Összefoglaló
Nyárközepi gólözön
0

A tegnapi nappal az Oláh Gábor utcában, csapatunk Vasassal játszott mérkőzésével, megkezdődött a várva várt 2011-12-es szezon. Mondhatjuk, elég jól sikerült a nyitány, s a tavasszal…

Interjú
Akard a sikert, és meglesz a siker
0

Az elmúlt idény legrapszodikusabb és talán legrejtélyesebb DVSC-játékosával, Szakály Péterrel hétfőn volt alkalmunk találkozni. Petya briliáns megoldásai korábban közszájon forogtak Debrecen-szerte, ám az utóbbi félévben egy…

Citromdíj
Citromdíj #8 – Zsolnai Róbert
0

A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám…

Összefoglaló
Angyalföldi fieszta
0

Délután öt óra, tévé be, mindjárt kezdődik a Vasas – Loki. Bevallom, kissé kelletlenül ültem le a hazugláda elé, a piros-kékek nagyon vagányak az utóbbi időben,…

1 2 3 4