LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Az ellenfél, amely felhozhat

pölő

Bepótoljuk a huszadik fordulót. Néhány hete még az Újpest, Honvéd, Pápa, Eger meccssorra tekintve, a négyszer három pont sem tűnt tündérmesének. Persze aztán gyorsan lekaptuk a szemüveget, amely erőteljesen homályosította a valóságot. Tavaly igen, ez lett volna. Most azonban nincs így. Kikapunk a hatos utat megjárt liláktól, bemutat egyet Fortuna Kispesten, a sort viszont nem akarjuk folytatni. Adott egy rendkívül gyenge ellenfél, egy önmaga árnyékát zseblámpa nélkül a sötét erdőben – kószálva és minden gyökérben megbotolva – kereső Loki, amely országjáró túrájának második állomásaként a Veszprém megyei városkába látogat. Meg amúgy is, egy Pápa meccsnél nincs ízesebb.

Egy olyan csapat ellen játszunk, amelynek semmije sincs. Se játéka, se elképzelése, se célja. Pápa maga a nüx. Bő egy év alatt sikerült a süllyesztő utolsó előtti szintjére – a kiesés jelentené a legalját – lökni azt a Véber-csapatot, amely stílusosan játszott, valamint ott volt az ötödik-hetedik hely környékén. Nem kellett ehhez más, mint egy Bene-Zsivóczky páros.

Rettegni horrorfilmektől kell, nem egy olyan támadósortól, amely a tavaszi szezon során képtelen gólt szerezni bajnoki meccsen. Elöl van egy egoista Marics, aki hangulatember, mögötte Tóth Bence – aki nem véletlen száműzetett Pápára – és egy rahedli máshonnan kiselejtezett játékos. Szűcs Lajos szúrhat ki velünk, de istenesen. Na, meg minket elnézve, szinte bárki.

Verpecz – ?, Máté, Mészáros, Korhut – Bódi, Ramos, Czvitkovics – Szakály, Coulibaly, Pölöskey. A valószínűsíthető kezdő. A védelem adott lenne, ha az a (itt most mindenki a számára legszimpatikusabb, valamint vérmérsékletének legmegfelelőbb pejoratív jelzőt illessze be) nem felhőnézőszakkört rendezett volna. A legnagyobb probléma, hogy egy adott keretből jöhet ki Nagy Zoli helyettese – legesélyesebb Simac, ha már jobban és bevethető állapotban van -, mivel kevés esély van arra, hogy például Kuti Krisztiánt felrakják a vonatra Debrecenben, vagy betuszkolják egy kocsiba. Bár nem kizárt.

helyetteselim

Helyette inkább Selim Bouadla

Cicó éppen lemaradt arról, hogy csináljon valami érdemlegeset is a Honvéd ellen, ezért Pápán is játszani fog, bár nálunk nem kérdés a sarokba állítása. Ha nyilatkozni kell, akkor Szakály a menő. Szavaival még a kérget is lehízelgi a fáról. Azonban nála sajnos a futás olyan, mint a politikusnál az igazmondás. Egyszerűen nem megy. Ketten együtt talán megütik az önjáró lokomobil sebességét.

Kispesten levontuk azt a következtetést, hogy a Coulibalyhoz passzolt labdáknak nem szabad túllépniük a térdmagasságot. Az a fölött érkezőkkel pont annyira nem tud mit kezdeni, mint a birodalom a lázadókkal. Pölő helye nem kérdés, aki képes csatárként gólt szerezni, büntetőt és szabadrúgást kiharcolni, átjátszani ellenfelét, és nem mellékesen küzdeni, annak a pályán kell lenni.

A Pápa jelen pillanatban a legideálisabb ellenfél, kiesni nem fognak, és mindegy az is, hogy maradnak ott, ahol vannak vagy feljebb lépnek hárommal. Ez veszélyforrás is lehet, mivel azonban kedv nincs, ezért ez merő lehetetlenség. Középpályán egy Selimmel – ha már Cicó vakációzhatott majdnem kilencven percig -, elöl egy Ferenczivel vagy Szécsivel, tehát a jövő erejével a mostban fogunk győzni.

Várt kezdő: Verpecz – Simac, Máté, Mészáros, Korhut – Bódi, Ramos, Selim – Ferenczi, Coulibaly, Pölöskey

(A képek forrása: dvsc.hu)