Az MTK ellen kezd Pontes

dsc_0024_custom_Az OTP Bank Liga ötödik fordulójában már a harmadik edzőnket avatjuk fel szombaton, Leonel Pontes hazai pályán mutatkozhat be az MTK ellen. A fővárosiak finoman fogalmazva rossz formában vannak, reméljük, nem ellenünk indulnak meg kifelé a gödörből. Az eredmények megfelelő alakulásával pedig idén először felléphetünk a dobogóra is.

Négy forduló után hat pont előnyünk van az MTK előtt, ami nem tűnik csekélynek ennyi idő után. Ráadásul Kantáék egyetlen gólt sem lőttek még idén, egyetlen pontjukat a harmatgyenge Gyirmót ellen szerezték meg. Emellett a nemzetközi kupában sem teljesítettek acélosan, az első párharcukat még nagy nehezen megnyerték az Aktobe ellen, a méltán híres azeri Qabala ellen azonban kettős vereséggel búcsúztak. Ezek alapján elég egyértelműnek tűnhet a győzelmünk, de én ebben nem hiszek. A keretük nem sokat változott az előző szezon óta, ráadásul ellenünk térhet vissza a bajnokságban Torghelle Sándor, ami valószínűleg sokat dob a támadó játékukon. Velük ellentétben mi felfelé ívelő formát mutatunk eddig, az edzőváltás után megvertük mindkét újoncot, ezzel pedig ismét bejelentkeztünk a dobogós helyekért. Eddig hét találatot jegyeztünk (ennek több mint felét mondjuk a Gyirmót ellen), ennél többel pedig csak a Fradi büszkélkedhet.

loki-mtk16

Új edző lévén, nehéz kitalálni a felállásunkat. Valószínűleg nem változik sokat a kezdőcsapatunk, de egy-két meglepetés azért nem elképzelhetetlen, ahogy Kuti is bekerült Herczeg András által. A sérültjeink szerencsére szépen javulnak, Varga Józsi és Szakály már játékra alkalmas, mindössze Holman Dávid lábadozik még. Rajta kívül hiányozni fog Tisza Tibor is, jó formában lévő támadónk a Mezőkövesd ellen állíttatta ki magát. Kuti csapatban maradására viszont jó esélyt látok, fiatal védőnk nem vallott szégyent egyik fellépésén sem.

Az MTK-ban Torghelle visszatérése az egyetlen pozitívum lehet, viszont sérülés miatt hiányozni fog Ramos, Grgics és Nikacs is. Így rögtön csapatba kerülhet a DVTK-tól frissen megszerzett Okuka, Poór pedig behúzódhat középre Grgics helyére. A nagy kérdés számomra az lesz, hogy Torghelle elég lesz-e ahhoz, hogy végre gólt szerezzen a kék-fehér gárda?

A mérkőzés szombaton 18:00-kor kezdődik, az M5 pedig élőben közvetíti majd. A játékvezető Karakó Ferenc lesz, segítői pedig Erős Gábor, Szalai Balázs és Szalai Dániel lesznek.

Hajrá Loki!

(borítókép: dvsc.hu)