LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A mérkőzés legjobbja #25 – Dusan Brkovic

“Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó (napot kifogó) játékos egy kiélezett helyzetben. Sajnos nekünk, Loki szurkolóknak az utóbbi időben ritkábban adatik meg, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményeknek tapsolhassunk, de azért eléggé sok emlékünk lehet egykori (és jelenlegi) játékosainkkal kapcsolatban, amikor szinte egymaguk jelentették a különbséget az ellenfelünkhöz képest. A nosztalgiázás jegyében most ezeket a mérkőzéseket idézzük fel sorozatunkban, melynek huszonötödik részében Zilahi-díjas középhátvédünk, Dusan Brkovic következik.

Kevés olyan népszerű középhátvéd volt az elmúlt években a debreceni szurkolók körében, mint Dusan Brkovic. Egykori szerb légiósunk annak ellenére, hogy posztjához képest nem egy égimeszelő, számos emlékezetes teljesítménnyel örvendeztetett meg minket. Nem könnyű ezek közül választani (egy hátvéd esetében mindig nehéz ez a kérdés), ezért inkább azt a meccsét eleveníteném fel, amikor minden összejött neki: clean sheet, gól, gólpassz. Ez a 2014/15-ös szezonban, a Dunaújváros elleni hazai mérkőzésünkön történt: miközben Nagy Gergely, a vendégek kapusa kivédte a támadóink szemét, a szögletrúgások után érthetetlen hibákat produkált, és ennek köszönhetően előbb Brkovic üres kapu elé befejelt labdáját kotorta a hálóba Máté, majd másodjára szerb hátvédünk fejesét védte be a hálóőr. Az összefoglalót egyébként nem csak ezért érdemes megnézni, hanem Novakovic két gyönyörű védése és Mihelic remek pontrúgásai miatt is.

Hiába volt azonban Brkovic annyira népszerű a szurkolók körében, később a klubvezetés elég könnyedén elengedte őt. Függetlenül attól, hogy a Kinyik-Pávkovics páros eddig tavasszal egész jól teljesít, a középhátvédjeink őszi produkciója alapján nem túl nagy merészség kijelenteni, nem tudna elég rossz formában játszani ahhoz Brkovic, hogy ne jelentsen erősítést. De elnézve a jelenlegi mutatóit a Diósgyőrben, pláne igaz ez a megállapítás. Szóval ilyenkor sajnálhatjuk igazán, hogy ennyire könnyedén elengedjük azokat a játékosainkat, akiket inkább meg kellene becsülnünk.

Hajrá Loki!

Enderson