LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ebben az NB I-ben nincs olyan, hogy kötelező győzelem, de…

Az év végi hadjárat második állomása Kisvárda lesz, amely az utóbbi időben kezdett életjeleket mutatni, így cseppet sem nézünk egy könnyű találkozó elébe annak dacára, hogy sereghajtó pozícióban vannak. Azt mondom, ha magasabb célokért szeretnénk küzdeni újfent tavasszal, akkor erősen ajánlott lenne a három bajnoki pont megszerzése függetlenül az ellenfelünk aktuális formájától és mentális állapotától.

Igen ám, de valami hasonló előjelű ütközetre volt kilátás Mezőkövesden is, de ott az ebédidőben lejátszott 90 perc után finoman szólva sem lehettünk jóllakottak és elégedettek. Sokkal inkább csalódottak voltunk, mivel a matyók nagy meglepetésre nyerni tudtak ellenünk – és nem is a vereség ténye, hanem a mutatott játék és hozzáállás volt inkább fájó. Ebből tanulva nem szabad hagyni, hogy ilyen előforduljon a szombati fellépésünk alkalmával. A kulcs a megfelelő koncentráció lesz, hiszen a legkevésbé sem szabad az elején az öltözőben maradni, mert az könnyen megbosszulhatja magát.

A hazaiaknál nemrégiben edzőváltás történt, hiszen Feczkó Tamás vette át a kormánypálcát Mátyus Jánostól és a legutóbbi fordulóban némi meglepetésre megverték a szezonban jól rajtoló, majd aztán mostanság hullámvasutazó MTK-t, amivel nagyon fontos három pontot és vélhetően egy jó nagy adag önbizalmat is kaphattak ezzel a várdaiak. Ellenfelünknél a csatársorba egy régi ismerős is fog játszani, hiszen a DVSC-be berobbanó, majd Palermoba igazoló Balogh Norbert neve ismerősen csenghet minden Lokistának. A támadó azóta megjárta Olaszországot, Ciprust, Angliát és Szlovákiát is. Emellett a válogatottban is bemutatkozott, de az országjáró körútja nem igazán volt sikeres, mivel sehol sem tudta megvetni a lábát stabilan és jelenleg is keresi jobbára fiatalkori formáját. Mellette egy másik örök ígéret, Vida Kristopher is a hazaiakat erősíti, de hasonlóan Baloghoz, ő is csak a keresi a góllövő csukáját és remélhetőleg ez így is marad a hétvégére is.

Ami a negyedik vágányon haladó Lokomotívot illeti, idén még három idegenbeli hadjárat maradt, amelyek közül ez a könnyebbek, és leginkább a kötelezők közé sorolandó. A képlet egyszerű: csakis magunkkal kell foglalkozni és akkor meglehet idén a második idegenbeli sikerünk, ami nagyon sokat jelentene számunkra, főleg a mostani kiírásban. Egy győzelemmel ugyanis az összesűrűsödött mezőnyben állandósítani lehetne a felsőházi helyezésünket, egy dobogós pozícióval is akár, míg egy pontvesztésnél könnyedén le lehet csúszni az alsóházba, de jelenleg a kiesést jelképező piros vonal közelségétől messze vagyunk és maradjon ez így a továbbiakban is.

Ha fentebb kiemeltem, hogy jó hatással lehetett a hazaiakra a múlt heti győzelem, akkor ez ugyanúgy vonatkozik Srdjan Blagojevic garnitúrájára is. A játékosokban nagy gátak szakadhattak át a Zalaegerszeg elleni diadallal, amit ráadásul hátrányból nyertek meg, így duplán is jóleső érzés volt ez a siker. Ezek után nem gondolom, hogy túl sok helyen fog változtatni a vezetőedzőnk, így legvalószínűbb az lehet, hogy a legutóbbi kezdőnk fog kifutni a Várkerti Stadion gyepére szombaton este is.

A tavalyi szezonban a sokáig mumusként számon tartott szabolcsiakat sikerült az időközben Svájcba eligazoló Babunski góljával megverni idegenben, így remélhetőleg a következő sikerre sem kell majd újra éveket várni. A játékvezető az MLSZ bíróküldése értelmében Pintér Csaba lesz. A 19:30-tól kezdődő mérkőzést az M4 Sport+ fogja élőben adni. Ennek ellenére mindenkit biztatok, hogy jöjjön a mérkőzésre és szurkoljunk a fiúknak!

HAJRÁ LOKI!